„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „Ötödik kontinenst” még napjaikban is némi misztikum lengi körül, leginkább távolsága okán. Pedig a tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Így gondoltuk ezt mi is, és 2019 októberében útra keltünk a déli féltekére, a „vörös kontinensre”.
BővebbenBeszámoló
Hazajáró Kupa 2019 – ahogy legsikeresebb teljesítőnk látta
2019-ben először hirdette meg a Hazajáró Egylet a Hazajáró Kupa túrasorozatát, melynek célja, hogy népszerűsítse történelmi hazánk varázslatos hegyvidékeit, ösztönözze a túráinkon való részvételt és erősítse a Kárpát-medence magyar közösségeit. A 2019-es túra sorozatba 15 gyalogtúra került be a Kárpát-medence vidékeiről. Aki a felsorolt túrák bármelyik távjából összesen legalább 7-et sikeresen teljesített, névre szóló kupa és oklevél díjazásban részesült. A Kupa díjátadója az évzáró Börzsöny Vulkántúra céljában, Királyréten volt 2019. december 14-én. Minden teljesítőnek szívből gratulálunk!
A Kupa összes túráját egyetlen túrázó, Lázár Zoltán tagtársunk teljesítette, az ő beszámolóját olvashatjátok, amely egyben egy meghívó is a 2020-as Hazajáró Kupára!
BővebbenFelmászni egy hófödte vulkánra
Bizony, amikor reggel 5-kor a zuhogó esőre ébredtünk Királyréten, igencsak elszontyolodtunk. Mindenesetre 18. alkalommal is berendeztük a rajtot, és ugyanazzal a lelkesedéssel vártuk a Vulkántúra indulóit, mint tettük azt 2002-ben Ákos bácsi büféje előtt az első „vulkán” idején. Aztán csak nem akart apadni a sor, és a rossz idő ellenére 423-an csak nekirugaszkodtak a 42 kilométeres távnak, köztük a teljesítménytúrázó, terepfutó, ultrafutó és hegymászótársadalom színe-java! Le a kalappal azok előtt, akiket nem riasztott el az ítéletidő, és mégis eljöttek! Körülbelül fél 10-ig sajnáltuk őket, ekkor kezdtek érkezni a szebbnél-szebb fotók a Magas-Börzsöny havas-zúzmarás csodavilágából. A völgyekben persze ismét a saras későősz uralkodott, ami kicsit meg is rostálta a mezőnyt, de végül 354-en szintidőn belül teljesítették az évtized utolsó „vulkánját”. De nem csak nekik gratulálhattunk a célban, hanem az első ízben kiírt Hazajáró Kupa teljesítőinek is, akik szintén ezen a napon vehették át a díjazást. Alább a felvidéki Dobay Gergely benyomásairól olvashattok!
BővebbenErdélyi utakon – 9 nap, 4 új film, 1 kupa
Kevés vidéken áll olyan éles kontrasztban egymással az érintetlen természeti környezet és az ércbányászat ütötte tájsebek, mint a Visói-havasok északkeleti csücskében. Gátszakadással fenyegető zagytározók, ciánnal mérgezett vizek, fantomblokkok, szeméthegyek, elhanyagolt külszíni fejtések tanúskodnak az egykori ércbányászatról, melyet itt is az osztályharcos proletárdiktatúra hősei járattak csúcsra. Egy szinttel feljebb, a pásztorkodás utolsó képviselői terelgetik nyájaikat a szovjet éra alatt tiltott, ma is sok helyütt csak engedéllyel járható gerinceken. Éppen ez az évszázados peremhelyzet, a nehéz megközelíthetőség és zártság őrizte meg a Visói-havasokat annak ami: Közép-Kelet-Európa egyik legérintetlenebb vadonjának. 1944-ben ide álmodtak téli olimpiát elődeink, aztán végül maradt a bányászat, és maradtak azok a magyarok, akiknek éppen a turizmus és a természet rehabilitációja utáni Máramaros lehet a kitörési pont.
BővebbenVI. Radnai túra – irány a Toronyága csúcs!
A borsafüredi Hazajáró Pontnál, a Medve panziónál gyülekeztünk május 25-én reggel, hogy részt vegyünk a VI. Radnai túrán. A cél a Toronyága csúcs (1930 m) volt. Autóinkkal először átmentünk Borsabányára. A bányaváros széléről már gyalog indultunk tovább.
Bővebben“Hazajárás” a Beregszászi-dombvidékre
Szép tavaszi időben azért másként fest a Beregi-Tiszahát, ha az ember letekint a Beregszász feletti Kerek-hegyről. Ez jutott eszünkbe az elmúlt hét szombatján, illetve 2015 ősze, mikor a párás időben visszanéztünk innen az eddig megtett utunkra. Akkor forgattuk azt a beregi filmünket, amelyben Rákóczi zászlaját és a Csonkahon bíztatását hoztuk Tarpáról Mezővárin, Csetfalván és Beregszászon át Nagyberegbe.
BővebbenV. Maderspach Viktor Emléktúra – idén a Kis-Retyezátban
Már kora reggel gyülekeztek a túrázók május 18-án a lupényi magyar közösségi háznál, hogy részt vegyenek az idén ötödik alkalommal megrendezett Maderspach Viktor Emléktúrán. A Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek köszönhetően idén nemcsak helyiek érkeztek a túrára, hanem a sepsiszéki és a csíki Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai, valamint budapesti, keceli, zilahi és kolozsvári túrakedvelők is.
BővebbenHazajáró túra Medvesalján
Már az is kisebb fajta csoda volt, hogy az előző években többé-kevésbé jó időben jártuk be a Medves-vidéket, így valahol várható volt, hogy nem lesz mindig szerencsénk az időjárással. Ezek a gondolatok voltak az útitársak a Salgótarján és a Cered közötti szerpentinen, így a sár és az eső elleni lelki hadviselés már a Medves-vidék magyar oldalán megkezdődött.
BővebbenBeszámoló a Hazajáró Egylet 1. Ispántalálkozójáról
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet ispánjelöltjeivel április 12-14 között másodszor gyűltünk össze a Nagy-Magyarország Parkban, hogy a tavalyi zászlóbontó 0. ispántalálkozó után idén az első év tapasztalatait összegezzük, és új terveket szőjünk, célokat tűzzünk ki már a következő évre is tekintve. Az egységes magyar haza és nemzet szolgálatában nagy felelősséget, aktív szerepet szeretnénk vállalni a Kárpát-medencei honismereti turizmus fejlesztésével a 2020-as Trianon évforduló évében, munkánkkal megerősítve a magyarságot történelmi hazánk minden szegletében.
Bővebben