A Haza­já­ró Egy­let ber­ke­in belül idén máso­dik alka­lom­mal szer­vez­tük meg a Bács­kai Ispán­ság fel­ség­te­rü­le­tén a Haza­já­ró túrát. A tava­lyi­hoz hason­ló­an ebben az évben is már­ci­us ele­jé­re idő­zí­tet­tünk, egy szom­ba­ti nap­ra. A túra cél­ja, hogy Bács­ka ter­mé­sze­ti és kul­tu­rá­lis érté­ke­it meg­mu­tas­suk az ide­lá­to­ga­tó haza­já­ró turis­ták­nak. Ezért tavaly Sza­bad­kát és kör­nyé­két jár­tuk be, idén Tóth­fa­lu és kör­nyé­ké­re esett a válasz­tás.

A tava­lyi egy­irá­nyú túrá­val szem­ben idén kör­tú­rát szer­vez­tünk. A túrá­ra való jelent­ke­zést elő­ze­tes regiszt­rá­ci­ó­hoz kötöt­tük, ami alap­ján 115 fő regiszt­rált a túrá­ra. A messzebb­ről érke­ző­ket már pén­tek esté­től ven­dé­gül lát­tuk, hogy más­nap kipi­hen­ve vág­has­sa­nak neki a túrá­nak. Sze­ren­csé­re Tóth­fa­lu­ban van szál­lás­le­he­tő­ség ami szin­tén előny a szer­ve­zés terén. Saj­nos volt pár túra­társ, akik a rossz idő­re való tekin­tet­tel lemond­ták a túrát, vol­tak, akik még a média által fel­fújt és a ret­te­gés mag­ját elhint­ve a lakos­ság között a vírus­ra és a mig­rán­sok­ra hivat­koz­va mond­ták le utol­só pil­la­nat­ban a túrát, de leg­alább jelent­kez­tek.

Szom­bat reg­gel 8‑tól lehe­tett regiszt­rál­ni, majd 9 óra­kor indult a túra. Ret­te­ne­tes idő volt, egész este sza­kadt az eső, sőt reg­gel is még sze­mer­kélt, illet­ve el volt borul­va az ég, ez nem kecseg­te­tett egy kel­le­mes sétá­val. Túrá­in­kat hagyo­má­nyo­san papi áldás­sal és közös imád­ság­gal kezd­tük, amit a szom­széd falu plé­bá­no­sa, Róbert atya veze­tett, majd ezt befe­jez­vén a nap is ránk sütött, és kitisz­tult az ég, annak elle­né­re, hogy az idő­jó­sok esőt vizi­o­nál­tak a túra nap­ra. Elő­ször meg­te­kin­tet­tük szál­lás­elyün­ket, Tóth­fa­lut, a piciny ékszer­do­bozt, ahol szám­ta­lan köz­té­ri szo­bor díszí­ti a tere­ket, a temp­lom tor­nyán apos­to­li, azaz ket­tős­ke­reszt van, amit a helyi­ek csak simán magyar kereszt­nek nevez­nek. Nem vélet­le­nül, hiszen a falu ala­pí­tó aty­ja, Tóth József néhai föld­bir­to­kos, egy­ko­ron az élni aka­rás mag­ját palán­tál­ta el a falu­si embe­rek között, amit a mai lako­sok hűen visz­nek tovább. Meg­te­kin­tet­tük töb­bek között Dél­vi­dék leg­na­gyobb Turul emlék­mű­vét, Rákó­czi egész ala­kos lovas szob­rát, az emlék­par­kot, és a Mini Dél­vi­dé­ket is.

A falu­ból az Oro­szi tanya felé vet­tük az irányt, ahol pálin­ká­val fogad­tak ben­nün­ket, majd elme­sél­ték a tanya tör­té­ne­tét. Tovább­ha­lad­va egy hosszabb sza­kasz követ­ke­zett Orom­he­gyes felé. Itt a falu szé­lén áll­tunk meg a Csá­kó-domb­nál, ahon­nan fan­tasz­ti­kus pano­rá­ma nyílt a kör­nyék­re, így 8 tele­pü­lést tud­tunk össze­szá­mol­ni.

Köz­ben meg­ér­ke­zett Rand­ovics Lej­la, aki kihasz­nál­va a lehe­tő­sé­get, hozott 7 darab álta­la nevelt tölgy­fa cse­me­tét, ami a hét hon­fog­la­ló magyar tör­zset jel­ké­pez­te, majd eze­ket közö­sen elül­tet­tük a Csá­kó-domb körül. Ez által lett a Haza­já­ró Egy­let­nek is néhány fája a Csá­kó-dom­bon.

Követ­ke­ző állo­má­sunk Lej­la cso­da­kert­je volt, ami még csak most ébre­de­zett téli álmá­ból. Itt fogya­szot­tuk el ebé­dün­ket. 18 vek­ni sze­le­telt kenye­ret ala­ki­tot­tunk át zsí­ros desz­ká­vá, kap­tunk almát, cso­kit, bodza­ször­pöt és pálin­kát. Kivá­ló volt az ellá­tás.

Követ­ke­ző állo­má­sunk az orom­he­gye­si temp­lom volt, ahol a helyi plé­bá­nos várt ránk. Érde­kes moz­za­na­ta volt a túrá­nak, ami­kor csa­pa­tunk a falu­ban moz­gott, a helyi­ek ben­nün­ket mig­rán­sok­nak néz­tek ben­nün­ket, és rend­őrt hív­tak ránk. Egye­dül, ami­kor köze­lebb­ről lát­tak ben­nün­ket az embe­rek, akkor hök­ken­tek meg, hogy fel­tű­nő­en fehér a bőrünk, illet­ve magya­rul köszö­nünk nekik. A rend­őrök is meg­könnye­bül­ve tér­tek vissza szol­gá­la­ti helyük­re, hogy itt csak egy sport ese­mény­ről van szó, és nem kon­ti­nens hódí­tás­ról.

Követ­le­ző meg­ál­lónk a Bata fivé­rek tanyá­ja volt, ahol ren­ge­teg teher­au­tó par­kolt, vala­mint új és modern mező­gaz­da­sá­gi gépek vár­ták az új gaz­dá­ju­kat. A Bata fivé­rek több száz ember­nek adnak mun­kát, és min­den­ki sze­re­ti őket a kör­nyé­ken, ügye­sen gaz­dál­kod­nak. Károly foga­dott ben­nün­ket fris­sí­tő­vel és kivá­ló pálin­ká­val. Bemu­tat­ta a vál­lal­ko­zá­su­kat, amit érdek­lőd­ve figyel­tek a túra­tár­sak.  Meg­tud­tuk azt is, hogy idá­ig mi vagyunk a leg­na­gyobb csa­pat, akik meg­lá­to­gat­ták őket a tanyán, de már nem soká­ig, mert a nyá­ron egyik fiuk háza­sod­ni fog és egy hatal­mas, iga­zi falu­si sát­ras lako­da­lom lesz a tanyán.

Húsz per­ces pihe­nő után Tóth­fa­lu felé vet­tük az irányt. Köz­ben meg­tud­hat­tuk, miért neve­zik Tóth­fa­lut a Dél­vi­dék Dal­la­sá­nak. Itt talál­ha­tó Szer­bia leg­na­gyobb kőolaj­me­ze­je, és ren­ge­teg bólo­ga­tó „János” szi­vattyúz­ta ki a feke­te ara­nyat nem is olyan mély­ről.

A 24 kilo­mé­te­res túrát min­den­ki sike­re­sen tel­je­sí­tet­te. A leg­fi­a­ta­labb részt­ve­vő 5 éves volt, aki végig­fut­ká­roz­ta az egész túrát. Vacso­rá­ra húsos babot kap­tunk, illet­ve sütit. Köz­ben kiosz­tot­tuk az okle­ve­le­ket és a kitű­ző­ket. Vacso­ra után kul­tu­rá­lis műsor­ral ked­ves­ked­tünk túra­tár­sa­ink­nak. Reme­te Gab­ri­el­la cite­ra tudo­má­nyá­val káp­ráz­tat­ta el a közön­sé­get, míg Fara­gó Luca és Fara­gó Zét­ény a 24 kilo­mé­ter után nép­vi­se­let­be öltöz­ve sza­valt a túra­tár­sak­nak, akik meg­ha­tot­tan hall­gat­ták az örök igaz­sá­go­kat, ami­ket e kicsiny gyer­me­kek elmond­ta Az este kötet­len beszél­ge­tés­sel, barát­ko­zás­sal foly­ta­tó­dott egé­szen a reg­ge­li órá­kig – de ezt a gya­kor­lott Haza­já­ró túrá­zók már tud­ják, hogy műkö­dik. Más­nap reg­gel az itt­ma­ra­dók még közö­sen részt vet­tek a vasár­na­pi szent­mi­sén, ahol a helyi plé­bá­nos külön köszön­töt­te a túrá­zó­kat.

Min­den­ki­nek köszön­jük a rész­vé­telt a túrán, a fegyel­met, figyel­met, sze­re­te­tet. Ez egy külön­le­ges csa­pat volt. Olyan volt, mint­ha már évek óta ismer­ne min­den­ki min­den­kit (vol­tak akik igen, de sok új barát­ság is szü­le­tett).  

Külön köszön­jük a Haza­já­ró Egy­let mun­ka­tár­sa­i­nak a támo­ga­tást, illet­ve a hir­de­tést.

Jövő­re Bács­ká­ban talál­ko­zunk.

Bács­kai Ispán­ság