A Csere tető és a Rez-tető között ül a völgyben az egyetlen település, amelyik felvette a folyó nevét: Nyikómalomfalva.
“Fehérnyikó három malma Falunk nevét arról kapta.”- szól az idézet, ami szerint a falu folyója hajdanán több vízimalmot is hajtott. Malom már nincs, de itt sorakoznak még a faluképet meghatározó faragott székelykapuk. Malomfalva ugyanis az udvarhelyszéki kapufaragás központja. A helyi mesteremberek akkor is faragtak, amikor a román állam rátette a kezét az erdőkre. Az anekdota szerint ebben a nehéz időben kérdezte az egyik székely a másiktól: „Hát ezután már miből csinálunk kaput? – mire a társa rámutatott a feliratra: „Isten segedelméből!”
A fafaragás tudománya apáról-fiúra szállt.
Farkaslaka szomszédja a Felső-Nyikómente egyik legősibb települése, Szentlélek. 1333-ban Sancto Spiritu néven említik először. És a név kötelez: a 17. században a tatárok kétszer is elpusztították, de mindig újjászületett, Árpád-kori eredetű templomával együtt.
Isten házához közel egy 150 éves parasztház díszlik. Ez az 1977-ben megnyílt néprajzi múzeum.
Itt, a Felső-Nyikó-mente központjában, Farkaslakán született Tamási Áron, és vele a gondolat: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” Itthon volt szülőföldjén, a jellegzetes zsindelytetős portán. Itt ringott bölcsője, innen indult pályája, Udvarhelyen, majd Kolozsváron tanult, de valójában az életből vette történeteit, amiket az eredeti székely nyelv- és észjárással papírra is vetett, sokfelé elhintve a székely szellemiséget. 1944-ig alkotott Erdélyben, akkor el kellett hagynia szülőföldjét, Budapestre költözött, ott is halt meg 1966-ban. Szülőháza 1972 óta emlékmúzeum, a székely irodalom egyik zarándokhelye.
A falu névadó legendája szerint a Gordon oldalában élő Péterfalviak települtek le a völgybe, miután a Nyikó vizére malmot építettek. A közeli erdőkben élő farkasok néha a faluba is bemerészkedtek, aztán „a sok farkasokat lakokból elűzték és Farkaslakának a helyet nevezték.”
Még megvan a régi, katolikus elemi iskola is, ahol Tamási 1904 és ’10 között megismerte a betűvetés tudományát.
Az iskola mellett nézzünk fel az 1848-ban épült katolikus templomra is, ahol a hitét erősítette.
S végül, a templom mögött, a két hatalmas cserefa között álljunk meg a sírnál, ahol végrendelete szerint 1966-ban teste végső nyughelyre lelt.
A sír mögött ott van a Hargitáról származó emlékkő, melybe Szervátiusz Jenő szobrászművész és fia 1972-től két éven át faragta bele maradandó mementóul Tamási regénybeli hőseit.
Kis hegyi szórványfalu Szencsed. A legendárium szerint Szencsed neve a tatár betörés idejéből ered, amikor a szentlélekiek ide menekültek, s magukkal hozták egyetlen bizodalmukat, az oltáriszentséget is. Az újkori időkben a bogárfalviak nyári szálláshelye volt. A ’30-as években beindult fűrészüzemnek köszönhetően 1966-ban már 152-en éltek itt. Aztán az államosítással jött a hanyatlás. A legutóbbi népszámlálás csupán 15 lakót talált Szencseden, így az apró fakápolna úgy tűnik elég is a maroknyi katolikus közösségnek.
Pompás természeti környezetben, a Racskó-patak torkolatánál fekszik a Pongráczok ősi birtoka, a középkori Perbenye, amelyet az újabb korokban inkább már Pribilinának neveztek. A kis falu mellett idézi fel Liptó vidékének rég letűnt népi építészeti kultúráját a Liptói Falumúzeum. Hogy az élő faluközösségek helyett ma már miért csak skanzenben ismerkedhetünk Liptó népi kultúrájával? Erről a kommunista Csehszlovákia megalomán vezetőit kéne megkérdeni. A Vág folyó felduzzasztásával kialakított Liptószentmáriai-víztározó tizenegy archaikus falut temetett maga alá. Az 1970-es években, mielőtt elárasztották a községeket, a legértékesebb építészeti emlékeiket részekre szedték és ide helyezték át. Így váltak a felvidéki parasztság életének otthont adó szerves épületek egy csapásra egy skanzen üres díszleteivé.
A XII. századi, román és gótikus jegyeket is őrző Liptószentmária templomát 1974-ben bontották le, majd 25 év után, úgy ahogy volt, ebben a falumúzeumban rekonstruálták. Belső berendezése, freskói, oltára szépen visszakerültek, ám hívei helyett ma már turisták látogatják Isten házát. Kertjében régi sírfeliratok emlékeztetnek: volt idő, amikor magyarok és németek is éltek a vidéken. Hasonló sorsra jutott Liptó egyik legrégebbi nemesi épülete, a középkori eredetű párizsházi kastély, illetve a nagypalugyai nemesi kúria is. Az eredeti használati tárgyakkal és bútorokkal berendezett falusi iskola és tanítólak mellett a skanzen hátsó felében az egykori erdei vasút gőzmozdonyával és vasúti kocsijaival is találkozhatunk. Ez a szabadtéri múzeum annyira autentikus, hogy még működő kocsmáját is egy fa haranglábban rendezték be. A skanzen településszerkezete a XIX. századi Liptó községeit idézi, közepén vásárok tartására szolgáló terjedelmes tér van, amely jelenleg is számos rendezvény helyszíne: áprilisban tavaszköszöntőt tartanak, nyáron több alkalommal is megrendezik a népi mesterségek és a hagyományos liptói konyha napját, augusztusban aratási ünnepséget lehet itt megnézni, de természetesen itt tartják meg az elárasztott községek egykori lakóinak találkozóját is.
Az 1991-ben alapított falumúzeum honlapján mindent megtudhatunk a skanzen nyitvatartásáról, árairól, rendezvényeiről.
1709 augusztusában a Liptói-medence nem akármilyen történelmi eseménynek, a Rákóczi-szabadságharc egyik utolsó csatájának adott földrajzi keretet. Bár a szabadságharc kifulladóban volt, idefent Liptóban kuruc szempontból kedvezőnek mutatkozott a katonai helyzet. A jelentős kuruc létszámfölényre a császári parancsnokok szokatlan módon reagáltak: fasáncokkal és faerődítményekkel zárták le Vavrisó környékét. A kurucok azonban eleve Vavrisó községet célozták meg, így a liptószentpéteri és perbenyei sáncok nem igazán szolgálták a védelmet; az egész ütközet a vavrisói sánc környékén zajlott. Ide vetették be magukat a labancok, ám a kurucok nem tudták a győzelmet kicsikarni.
A csatában elpusztult falu hamarosan újjáépült, ám neoromán evangélikus temploma csak 1884-re készült el, tornyot pedig csak 1928-ban kapott. A kőfaragással foglalkozó vavrisóiak gyakorta tűntek fel a dualizmuskori Budapest építkezésein, de sokan foglalkoztak mezőgazdasággal és fafeldolgozással is. Vavrisó lakói ma már a liptói turizmusból is gyarapodnak, autóskemping, panziók várják a turistákat, sőt a falu szélén 2010 októbere óta már múzeuma is van a híres kuruc-labanc csatának. A múzeumban az ütközet domborzati térképe idézi elénk az 1709-es eseményeket, erőviszonyokat, de kuruc és labanc katonának öltöztetett bábukkal is találkozhatunk.
A múzeum feletti kilátótoronyból elénk tárul maga a táj is a Krivánnal és a Liptói-havasok ormaival. A múzeum július 1. és augusztus 31. között, hétfő kivételével minden nap 13:00 és 16:00 óra között várja a látogatókat. Szeptember 1. és június 30. között már be kell jelentkezni a +421904633244-es telefonszámon; ebben az időszakban hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután 1-ig nézhetjük meg a múzeumot, amelynek itt a honlapja.
(A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a vavrisói múzeum.)
Ahol a Béla-patak a Vágba torkollik, ott fekszik Liptó legkisebb városa, Európa első erdészeti iskolájának helyszíne, Stróbl Alajos szobrászfejedelem szülőhelye, Liptóújvár. Az Újvár név a Liptói-medence túlsó felén magasodó Óvártól hivatott megkülönböztetni, amely már állt, mikor a Balassák őse, a Károly Róbert oldalán harcoló Dancs zólyomi ispán, a Csák Máté ellen vívott háborúban felszabadította Felső-Magyarországot. Hűségéért cserébe megkapta az akkor szinte lakatlan, erdős Liptót, és felépítette azt a várat, amely később a Balassi-családé lett. Maga a költő, Balassi Bálint is többször járt a várban, amely a kuruc időkben vált rommá. (A felújított vár nyitvatartása: minden nap 10:00-16:00)
A mai települést a kuruc időket követően, a liptóújvári uradalom királyi alkalmazottai alapozták meg az itteni só- és rézlerakat körül. A század végére már rézhámor és vasolvasztó is állt a településen, amely a vági tutajozás kiindulópontja és faipari központ lett.
A vár felett magasodó Szkalka sziklabérce remek kilátópont, ahonnan egész széltében megmutatja magát a Liptói-havasok hegylánca a Baranec, a Jakubina és a Klin csúcsaival, sőt, ott magaslik a háttérben a Magas-Tátra is a görbe Krivánnal és a Gerlachfalvi-csúccsal. A kettős kereszttel díszített szikla alatt áll a nemrég felújított vár, illetve mellette egy kastély, amit a XVII. században élt Zay Magdolnának köszönhetünk. A kép egy apró tóval teljes, amelyből egy szikla áll ki Nepomuki Szent János szobrával. A tó partján áll a két világháború áldozatainak emlékműve, míg kissé beljebb a városban a település arborétuma, amelynek gyökerei egészen 1777-ig nyúlnak vissza, ekkor ültettek 200 hársfát, az USA függetlenségének első évfordulóján. De ha már itt járunk, nézzünk be a Néprajzi- és Juhászmúzeumba is, amely szombat kivételével minden nap 9-16-ig várja látogatóit.
(A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Szkalka sziklabérce.)
A Kopácsi-rét mocsaras, erdős-mezős zuga az ősi pannon táj egyik utolsó apró emlékdarabkája, egyben Európa egyik legjobb természeti állapotban megőrzött ártéri területe.
A Dunai-puszta legelőin a természettel szerves összhangban gazdálkodnak. Ennek jelei az őshonos szürke marhák, amelyek minden évszakot a legelőn töltik.
A Kopácsi-rét Természetvédelmi Park, jól kiépített fahíd labirintusa az ártér rejtett kincseihez vezet. Nagyobb áradások idején hatalmas területeket áraszt el a víz, a holtágak és a lápterületek között kisebb-nagyobb talajszigetek emelkednek. A régi időkben ember volt a talpán, aki eligazodott az ingoványban. Persze ma már megváltozott a kép, az útvesztőkön kényelmes tanösvény vezet és sajnos az évtizedek vízszint csökkenése lassan elapasztja a tavakat és mocsarakat. A ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok miatt a Kopácsi-rét Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelye. Főleg hatalmas halállományáról és madárvilágáról ismert. Amióta korlátozzák a halászatot, a kopácsiak elsősorban a természetvédelemre és a turizmusra építenek.
A víz mellett fekvő Kopács református temploma is a megújuló magyar közösség erejét hirdeti. A 1991-es háborút megszenvedett épület a magyarok összefogásával épült újjá.
Az évszázados elszigeteltségnek, a vízzel való sajátos kapcsolatának köszönhető természeti és néprajzi „ősállapot” megőrzéséről és átörökítéséről szól a falu legnagyobb ünnepe, a Kopácsi-halásznapok.
Évről-évre ezrek jönnek össze, hogy közösen ünnepeljenek és emlékezzenek a halászősökre.
A központban természetesen a halételek vannak, melyek közül a halpaprikás és a csiptetős ponty a legismertebbek.
Dárdán, a Kemény birtokra épült Eszterházy uradalom 18. századi kastélya úgy tűnik, lassan feladja a küzdelmet a türelmetlenül rohanó idővel. Pedig micsoda világra emlékeztet.
Miután a zentai csata győztes hadvezére, a törökverő Savoyai Jenő herceg nagy kiterjedésű drávaszögi birtokokat kapott az uralkodótól, központjában, Bellyén 1711-re építette fel a ragyogó parkkal szegélyezett kastélyát.
A Szűz Mária tiszteletére szentelt bellyei katolikus templom 1775-ben épült. A honvédő háborúban súlyosan megrongálódott, de ma már újra régi fényében ragyog.
A kastélyok után már a drávaszögi népi építészettel, a jellegzetes oromfalas házakkal ismerkedhetünk meg Várdarócon.
