Az elhaló „fekete-víz,” azaz Csaroda patak mellett egy újabb épített örökség, a 13. századi, román stílusjegyeket őrző reformátussá lett templom magasodik. A falu alapítója, a Káta nembeli Csarnavodai család méltó keresztény emléket hagyott az utókorra.
Odabent egészen kivételes falfestmények köszönnek ránk. Az ősi falakon szentek mosolyognak, halálos nyugalommal hirdetve az örökkévalóság örömhírét.
A szentély falának freskói hét évszázados múlttal a hátuk mögött üzenik méltósággal: ne féljetek, a világ felett őrködik a rend.
A reformáció után, a 17. században az új vakolatra életfás, növényindás, virágdíszes mintákat festettek, ezek is újra régi fényükben tündökölnek a szentély és a hajó felső részében.
Tákoson van mire büszkének lenni, hisz a beregi keresztszemes hímzés igazi világszám, aminek messze földről csodájára járnak. A Tájházban nemcsak kiállítás keretében, de munka közben is megismerkedhetünk az ügyes kezű asszonyok alkotásaival.
A tákosi néplélek magas művészi érzékét hirdeti a mezítlábas Notre-Dame is. Úgy áll itt, fatornyával, zsindelytetejével, paticsfalával, döngölt földjével, mintha belemerevedett volna az évszázadokba. Ahogy mondják: “a nép emelte magának fából és sárból.” Azokban az 1700-as években, amikor Mária Terézia rendelkezései nem engedték a reformátusoknak a kő vagy tégla használatát.
A Baráth Vendégházban szállása és házias ízekkel várják a vendégeket.
A környező román falvak között igazi magyar végvár Désháza, ahol, ha már elhalványodva, de ma is élő valóság a kaláka, az önfenntartó kézművesség és a sokgyermekes családmodell. Példaértékű, ahogy a fiatalok szívükön viselik az ősök hagyatékának átörökítését.
A Szilágy patak mentén, a dombok között bújik meg Menyő. A Désházy család építtette 500 éves gótikus templom és mellette a tövisháti népi építészet műremeke, az 1700-as évekből való tölgyfa harangláb szépen megújult.
Menyő azzal is beírta magát a történelembe, hogy 1989 decemberében a kommunista rendszer ellen tiltakozó temesvári református lelkészt, Tőkés Lászlót ebbe a félreeső tövisháti faluba „száműzte” az akkori kommunista hatalmat kiszolgáló nagyváradi püspök.
A dombok között ősi magyar települést találunk. Ad, ami később lett Diósad, zártságának és öntörvényűségének is köszönheti hagyományainak fennmaradását. A régi helyén épült új református templomot 1894-ben szentelték fel. Úgy tartják, Thököly Imre is járt Diósadon, és a nyakas, magyar kálvinista, Ady Endre őseinek gyökerei is ide vezetnek. Az 1848-as szabadságharcos, Bem tábornok testőrcsoport-parancsnoka, Szabó Pál lelkész pedig itt van eltemetve.
A Szilágysámson határában fekvő szőlődombon régi pincesor jelzi, hogy a szilágysági szőlőművelés tekintélyes múltra nyúlik vissza.
Tövishát északnyugati határán, a Mázsa patak mentén fekszik Bogdánd. A falut a töröktől a labancokon át a pestisig sok megpróbáltatás érte, de mindig meg tudott újulni és mindvégig magyar maradt. A tövisháti magyarság néprajzi értékeit gyűjtötte össze az áldott emlékű Sípos László néprajzkutató. A róla elnevezett tájház több mint 300 különleges tárgyat őriz.
Az Árpád-kori Hadad a középkorban a vidék legfontosabb, mezővárosi rangú települése volt, a Jakcs család várával, melynek már nyoma sincs a falu felett.
Már csak azért sem, mert miután a 16. században a Jakcsok kihaltak, a birtok urai a Wesselényiek lettek, akik a vár köveiből kastélyt építettek. Az uradalom egészen a II. világháborúig a család tulajdonában maradt, aztán a kommunista rendszerben a helyi tanács költözött be az ódon falak közé. A Wesselényi örökösök 2007-ben kapták vissza a műemlék épületet, aztán úgy döntöttek, áruba bocsátják örökségüket.
De van itt Hadadon egy másik kastély is. Ezt is a Wesselényiek építették 1800 környékén. Később házasodás után a Németországból jött gróf Dégenfeld család tulajdonába került. Ám hiába segítették adományokkal a birtokaikon lévő falvak templomait és iskoláit, 1945-ben nekik is menniük kellett. A 2006-ban visszaszerzett kastélyt gróf Dégenfeld Pál a Református Egyházkerület gondjaira bízta, hogy töltsék meg újra magyar élettel.
Hadadon a II. Székely hadosztálynak is jutott egy emlékoszlop. Azoknak a hős honvédeknek a dicsőségét hirdeti, akik a környéken harcoltak az 1918-ban Erdélyre törő román csapatok ellen.
Szilágycseh mellett a dombon alussza örök álmát Cseh vára. Az Árpád-kori erősséget fénykorában, a XV. század környékén Tövishát fő urai, a Jakcsok, majd a Drágffyak bírták. Később a Báthory, a Gyulafi, majd a Kapi családok uradalma lett. A török időkben végvári szerepe volt, majd a 18. században jöttek a Bornemisszák és a vár helyére udvarházat építettek. Aztán a nagy sötét üresség költözött be a kastélyba és fel is emésztette falait. Néhány gazdátlan, bús düledék és egy reneszánsz kút töredéke: ennyi maradt a régi dicsőségből.
A régi mezőváros, Szilágycseh legszebb látnivalói az épületek. Ilyen az egykori Járási Bíróság épülete, vagy a bank, ami Észak-Erdély visszatértekor Úri Kaszinóként üzemelt.
A falu református temploma a 16. század elején épült, a Drágffy család nevéhez kötődik.