Vartótelekről indulunk, majd a Poarta Raiuluin, vagyis mennyország kapuján belépve a hegység legmagasabb, központi felboltozódására indulunk, a kopottabb Péter csúcs és a sziklásabb Surján gerinceire. De mindenek előtt a Kudzsir-patak forrásvidékére, a Surján alatti katlanba hatolunk be. Itt bújik meg az Erdélyi Kárpát Egyesület szászsebesi osztályának egykori Surján-menedékháza, amit ma már a román katonaság birtokol. A Kudzsiri-havasok vízválasztó gerincének talán leglátványosabb, enyhe eljegesedési nyomokat őrző csúcsa a Surján. Fenyvesekkel övezett déli cirkuszvölgye pazar tengerszemet rejteget, ami a jég fogságába dermedve is szemrevaló.
Az erdőhatár fölé emelkedve láthatjuk, hogy a Kudzsiri-havasok hasonló képet fest, mint a Sebes folyó túloldalán emelkedő keleti szomszédai, a Szebeni-havasok vagy a Lator havas.
A Surján-nyeregből érjük el a vízválasztó gerincet. A Kudzsiri-havasok – a Surján déli leszakadásától eltekintve – nem a Déli-Kárpátokra jellemző, morózus képet nyújtja. Inkább széles, lekoptatott gerincek jellemzik, amelyekből a csúcsok alig emelkednek ki.
A hegység ösvényeit a turisták helyett mindig is inkább a pásztorok taposták. Ahogy a korabeli bulvárlapok beszámoltak róla, a Kudzsiri-havasokban az 1900-as évek elején egy hírhedt rablóbanda garázdálkodott. Három juhász éveken át rettegésben tartotta a havasok vidékét. Két rablógyilkosságot, tizenkét rablást követtek el, végül bíróság előtt feleltek bűntetteikért.
Ma már a pásztorkodás mellett a turizmus is éledezni kezd a havason. Ezt jelzik az Ausel új sífelvonói is.
Az Ausel-csúcsról pazar kilátás nyílik a Páring és a Retyezát minden egyes csúcsára.
Kevesen tudják, hogy az Árpád-vonal védelmi rendszerét ezen a vidéken is kiépítették, olyannyira, hogy az Ulicska és a Ciróka-völgyi völgyzárak tartották magukat a legtovább a második világháborúban.
Az ősi határt őrizték egykor az Ulicska-patak völgyében a hegyek előtti utolsó település, Újszék lakói is. Innen indulunk fel a Besszádok vadonjába a piros jelzésű turistaúton. Ez már a Poloninyák Nemzeti Park területe, amely a nagy kiterjedésű bükk és jegenyefenyő őserdőivel 2007-ben felkerült az UNESCO Természeti Világörökségeinek listájára is.
Európa egyik legnagyobb kiterjedésű őserdője ma már fokozottan védett nemzeti park, ahol a természet őrei semmiféle emberi beavatkozást nem tűrnek. Azért is bír a kutatók számára nagy értékkel ez a bükkfajtákban gazdag érintetlen terület, mert tökéletes példája a mérsékelt égövre jellemző összetett ökoszisztémának. A védett Sztuzsica őserdő az itt honos sokszínű élővilágnak köszönhetően felbecsülhetetlen értékű genetikai adattár is egyben.
Innen megyünk fel a Poloninyák legmagasabb pontjára, a Kremenec csúcsára. Ma ez a szlovák-lengyel-ukrán hármas határ. Ha továbbhaladunk Lengyelországba, értelmet kap a Poloninya elnevezés is, ami az erdőszint felett elterülő hegyi rétekre utal. Ilyen kopasz csúcs a Nagy Ráwka is, amely pazar körkilátással várja az erre járót a Besszádokkal és a Vereckei-Beszkidekkel.
A Szárkő, a Godján és a Retyezát-hegység határáról, a Gura Apei víztározótól indul túránk a Kis-Lepusnyik patak völgyében. A sebesen zúgó patak lenyűgöző látvány, de figyelni kell, mert a völgyéből egy jelzetlen, szűk ösvény kanyarodik fel meredeken a Boreszku tömbjére.
A vegyes erdőből szinte átmenet nélkül máris a gyephavas régióba érkezünk. Az egész Godjánra jellemző, hogy a törpefenyvesek csak szórványban fordulnak elő hátain. A pásztorkodás nagy részüket kiirtotta.
A Boreszku gerincéről nagyszerű körkilátás nyílik. Szemben a Retyezát fogazott gerincei emelkednek.
A havasi legelőkkel fedett gerinc nem éles és kitett, de azért bőven mutat magashegyi, eljegesedett formákat. Keleti oldalán merész sziklafalak szakadnak le, s katlana mélyében még tengerszemet is őriz.
A Nagy-Boreszkuról a főgerincre átvezető szakasz eléggé lapos és több helyen is lealacsonyodik. Így köröttünk még markánsabbul hatnak a Godján magasabb, felhő nyaldosta ormai.
Az utolsó mélyebb nyereg után egy masszív emelkedő következik. Ez vezet fel minket a Galbena csúcsára, ami már főgerincet jelenti. Érdemes a Mikuza alatti széles nyeregben táborozni. A Godjánon bárhol lehet sátorozni, hiszen ez nem a turisták hegye. Az errejáró vándor útja során szinte senkivel nem találkozik, esetleg egy-két pásztorkutyával.
Innen a Szkersó csúcsára, majd a Moráru tömbje felé haladunk tovább. A Moraru csúcsa alatt, szépen kirajzolódnak a glaciális korszakok Godjánra jellemző formakincsei: kárfülkék, morénasáncok és tengerszemek ékesítik a tájat. Innen hosszú emelkedő után érjük el a hegység tetejét, a Gugu ormát.
Az apró hegyi település, Hollóska érintésével haladunk felfelé a Kis-Beszterce völgyében. A Száraz-patak völgyébe kanyarodva hosszú erdei szakasz következik a Zöld-tető nyerge felé. Többek között ezekre a vadregényes fenyves erdőkre vetettek szemet a moldvai vajdák is, amikor a 17. században Erdély keletei határvidékén több területet is lecsíptek maguknak. A Habsburg-török határtisztázáskor, 1769-ben a jogtalanul elbitorolt területek zöme visszakerült Székelyföldhöz, azóta hívják ezeket revindikált havasoknak. Ezekből a visszakebelezett területekből alakult meg később, a Habsburgok és a székelyek közötti hosszú huzavona után a Csíki Magánjavak intézménye. Ám a közbirtok vagyonát Trianon után a román állam elkobozta, majd a kommunisták mindent államosítottak. S hiába alakult újjá közben a Csíki Magánjavak, az erdők, a legelők és az ingatlanok visszaszolgáltatása a mai napig várat magára.
A Zöld-tető alatti nyeregből a Kis-Széples felé indulunk tovább. Ez a rész már a régi határsáv, ami egy évezreden át elválasztotta Erdélyt Moldvától. A Széples, más néven Tábla-hegy és a Budak tömbjein már irtásgyepeket találunk. A tetőről szépen körbeleshetünk a szomszédos hegyekre, majd Erdély történelmi határának végpontjára, a Borka-patak forrásvidékére, a Keresztes-nyakra ereszkedünk.
Innen még egy utolsó nekirugaszkodás a Besztercei-havasok legmagasabb csúcsa, a környéket uraló Nagy-Budak.
Kelet felé tartva Biharrósa felett, a Farok-hegyen a hegység ritka turistaszállásainak egyike, a Moha és Páfrány magyar kézben lévő turistaház várja a megfáradt vándort. A ház remek kiindulópontja a Királyerdő délkeleti nyúlványára, a Kisbelényesi-hegycsoportra induló túrának. Az 1000 méter fölé nyúló Holdringató-csúcs alatt egy kivételes természeti képződmény rejtőzik. A Nyers-kő sziklája alatti réten van a vidék legnagyobb polje képződménye.
A hegyekkel körbezárt hatalmas kiterjedésű mélyedésen, mint egy óriási kádon keresztül fut végig a patak, ami aztán a Nyerskői-víznyelő barlangban tűnik el.
A feketevági víztározótól a Dikula-patak mentén vezet a kék jelzés a Prihebika-nyeregbe. Itt érjük el a főgerincet. Az út alpesi réteken, a törpefenyvesek és a sziklabukkanások világbán emlékeztetnek arra, hogy már 1500 méter felett járunk. A főgerincen továbbhaladva érkezünk meg a Téli-víz forrás melletti menedékkunyhóhoz.
A Szárkő hegytömb középső részét képező Kis-havas tövében a múlt század elején kiépült üdülőtelep a bánsági természetbarátok és a téli sportokat kedvelők egyik legkedveltebb kirándulóhelye.
A Kis-havas népszerűségét a Magyar Turista Egyesület 1914-ben megalakult Szörénységi Osztályának köszönheti. Pedig alig 6 évük volt csak a hegyvidék megismertetésére, hisz Trianonnak még arra is volt gondja, hogy megszakítsa a havasok feltáró munkálatait.
A hegység legmagasabb tömbje, a Központi-Sztrázsó. Az erdők fölött, a csúcs alatti tisztásról kedvezőek a kilátások. Mögöttünk a Sztrázsó keleti szomszédja, a Kis-Fátra jellegzetes sziklacsúcsa, a Klak vagyis „Orrkő” emeli fel sziklás orrát.
Maga a Sztrázsó-csúcs egy merész mészkőszikla, ami remek kilátóhelyet biztosítva szakad le a nyugati oldalon a Zsolti-patak völgyére.
Távolabb a trencséni hegyeken túl a Vág-völgye.
Nyáron a Bükk-havason békésen legelő juhnyájak és tehéncsordák kísérik utunkat. Érdemes feljönni ide, hiszen hamisítatlan havasi táj vár minket.