Sok víz lefolyt már az Olton, és az élet – úgy ahogy – a régi kerékvágásba került, de Madéfalva népe soha nem felejti és jelképeiben is elevenen élteti az 1764-es esztendő tragédiáját. Minden év január 7-én összegyűlnek az 1914-ben épült Jézus Szíve templomban, hogy együtt emlékezzenek a madéfalvi veszedelem vértanúira. Arra a mintegy 200 fegyvertelen székelyre, akiket példátlan kegyetlenséggel mészárolt le az osztrák katonaság. Bűnük az volt, hogy tiltakoztak a Mária Terézia által szervezett császári határőrségbe való erőszakos besorozás ellen. De az osztrák bosszú elérte a falu népét is… a zsoldosok válogatás nélkül mészárolták a védtelen embereket, sokan elmenekültek, és mint oldott kéve széthullt nemzetünk darabjaiból jutott Moldvába és Bukovinába is. Az évfordulón rendre visszatérnek az utódok és együtt vonulnak végig a falu népével a templomtól az emlékműig.
A veszedelem emlékére 1899-ben turulmadaras kőoszlopot állítottak. Alapjában egy sokat mondó szó: SICVLICIDIVM. Egy újabb misztérium. A szó, melynek római számértékei épp 1764-et adnak ki. A szó, ami örökre bevésődött a csíki néplélekbe.
Beregszász felett magasodik a történelmi jelentőségű Kerek-hegy. Az Árpád-korban a beregi királyi erdő uradalom volt errefelé. 1233-ban II. András itt erősítette meg a király és az Egyház viszonyát rendező híres beregi egyezményt. És persze a beregi erdőben bujkáltak a kuruc felkelők is.
A Vepor-hegység egy eldugott szegletében, Javorina szórványtelepülés apró temetőjének sarkában magyar hősök nyugszanak. 12 csépányi honvéd, akiket a helyi emlékezet szerint 1944-ben egy Szagyilenko nevű orosz parancsnok ukázára partizánok lőttek agyon.
Szentgyörgyről lekanyarodva a Küsmöd pataka mentén, egy völgyzáró gát állja a vándor útját. A kiszélesedő völgyben egy ragyogó tó terpeszkedik. Csodaszép… mondhatná az ember, ha nem tudná, hogy a fényes víztükör alatt egy középkori székely falu alussza örök álmát.
A kommunista önkényuralom, a romániai falurombolás, a székelység eltüntetési kísérletének jelképe, az elárasztott falu, Bözödújfalu. A legsötétebb 1980-as években a gát elkészültével a szinte színmagyar falu lakóinak túlnyomó többségét erőszakkal kitelepítették. Aztán a víz lett az úr, s addig emelkedett, míg 1994-re szinte az egész falu hullámsírba került. Itt alszanak a tó mélyén Bözödújfalu székely házai, templomai, köztük a középkori katolikus templom, amelynek tornya egészen 2014-ig kiállt a tó vizéből, mementóként, aztán feladta a harcot és végleg alámerült. Alámerült, s nincs már itt se összetartó faluközösség, se bölcső, se temető, se élet se halál, se öröm se bánat, csak a nagy, mély üresség…
Bözödújfalu első világháborús emlékművét 1996-ban kiemelték a vízből és az egykori falu emlékhelyére helyezték. Azóta minden év augusztusában eljönnek a falu egykori lakói, hogy közösen emlékezzenek elárasztott szülőföldjükre.
A Xantus-völgybe ereszkedve egy nevezetes történelmi helyre, egy véráldozattal járó, de végre győzelmes csata helyszínére érünk.
A Xantus-kápolnát az 1694-es utolsó tatárbetörés emlékére állították, amikor a székelyek győzedelmeskedtek a kutyafejűek felett. Szemben a Libidári-dombon állt Xantus Kereszter királybíró kastélya.
A Kondra-keresztet annak idején egy meggyilkolt pásztor emlékére állították. Ma a 32-es határvadász emléktúra egyik csúcspontja. A gyephavason tovább haladva érjük el a Réz-tetejét, ahonnan megcsodálhatjuk a Naskalat jellegzetes patakok szabdalta táját.
A II. világháború idején Sebő hadnagynak állítottak keresztet a székely legények az Ugra-tetőn. Így történt, hogy 1943 húsvétján újra állt a kereszt az Ugra-tetőn. Aztán jött a magyar golgota és a hazával együtt megint elveszett. De a feszület nem a halál, hanem a feltámadás jelképe. Tudják ezt a Maglódi Sebő Ödön Túratársaság tagjai is, akik 2012-ben újraállították a keresztet.
A trianoni határt követő nyugati zöld jelzésen indulunk, a Soproni-hegység gerincén. Ahol egykoron határőrök vigyázták a vasfüggönyt, ma már újra a turisták vették birtokukba a kellemes, szinte vízszintes erdei túraösvényt. Csak egy erdei bunker emlékeztet a határzárra.
A Magas-bérc tetejéről érdemes végig pásztázni a tájékot: a soproni vegyes erdők mögött a Fertőtáj síkja terpeszkedik. Távolabb a szomszédos Lánzséri és Lajta-hegységek húzódnak. De előbújik a Borostyánkői-hegység is. És itt van, már szinte karnyújtásnyira már az Alpokhoz tartozó Schneeberg.
Nyugat felé, határkőről határkőre haladva érjük el Asztalfőt. Volt idő, amikor évente egyszer, a határszemlék alkalmával itt találkoztak Sopron, Szikra, Lakompak és Fraknónádasd urai. Erre emlékeztet a kőasztal, amit az urak helyett már csak a történelem néma szemtanúi, a környék hegyei ülnek körül.
A csodás hegykoszorúban fekvő, több mint 5000 bojkó lelket számláló település, Alsókalocsa remek látnivalókkal kecsegtet. Ez a vidék a vasszegek nélkül összeácsolt fatemplomairól is híres. A Gorb falurészen 1795-ben a Szentlélek tiszteletére emelték a görög katolikus fatemplomot. A zsindellyel borított templom jellegzetes bojkó jegyekkel rendelkezik: hármas tagolódású, megkettőzött tetőzetű és faragott oszlopos tornácsor is tartozik hozzá.
Itt született a leghíresebb, a zsidó kufárokat és csendőröket is gyilkolászó 20. század eleji katonaszökevény, Suhaj betyár is, akit végül miután elérte végzete, Alsókalocsa régi temetőjében, egy szerény sírban hantoltak el. Suhajt nemcsak életében támogatta titokban a környező falvak népe, de legendás alakja ma is elevenen él a ruszin néplélekben. Ezt jelzi a jellegzetes faépítészetet és életmódot őrző skanzen bejáratánál felállított szobra is.
