Ótát­ra­fü­re­den sze­ren­csé­re nincs raj­ta annyi­ra a cseh­szlo­vák idők keze nyo­ma, hogy a múlt emlé­ke­i­be kel­jen kapasz­kod­ni, hogy egy kicsit ott­hon érez­zük magun­kat. Viszont a magyar múlt fel­idé­zé­se elen­ged­he­tet­len, ha Ótát­ra­fü­re­den járunk. Ehhez 1797-ig kell vissza­utaz­nunk, mikor is a Nagysza­ló­ki-csúcs alat­ti erdők tulaj­do­no­sa, Csá­ky Ist­ván a már ismert sava­nyú­víz­for­rá­sok körül három házat és egy kis kápol­nát épít­te­tett, és ezzel meg­ve­tet­te Ótát­ra­fü­red alap­ja­it. 1833-ban, mikor Rainer György János bér­be vet­te Tát­ra­fü­re­det, csu­pán hat ház­ból állt a tele­pü­lés. 1868-ban, mikor a bér­let­től vissza­vo­nult, már húsz ház állt az egy­ko­ri hat helyén. Lakó­há­zat, tánc‑, játék- és étter­me­ket léte­sí­tett, für­dőt ren­de­zett be, séta­uta­kat és gya­log­uta­kat épí­tett a köze­li völ­gyek­ben. Műkö­dé­se alatt a tele­pü­lés láto­ga­tott­sá­ga meg­sok­szo­ro­zó­dott és nagy hír­név­re tett szert. Ótát­ra­fü­red Rainer vissza­vo­nu­lá­sa után is tovább épült és szé­pült, pati­nás vil­lák és szál­lo­dák sora léte­sült, melyek közül a leg­is­mer­tebb talán az 1904-ben fel­hú­zott Grand­ho­tel. Szin­tén Ótát­ra­fü­red­hez köt­he­tő Magyar­or­szág első, a világ hete­dik turis­ta szer­ve­ze­té­nek, a Magyar­or­szá­gi Kár­pát Egye­sü­let­nek a meg­ala­pí­tá­sa, mely alka­lom­ra 250 hazánk­fia gyűlt össze 1873. augusz­tus 10-én. Az MKE évti­ze­de­ken át tar­tó úttö­rő mun­ká­ja során a hegy­ség­ben szá­mos turis­ta­utat, a tát­rai üdü­lő­te­le­pe­ket össze­kö­tő Tát­ra-kör­utat, és meg­annyi mene­dék­há­zat épí­tett. Az emlí­tett épü­le­tek közül több pati­nás vil­la még ma is áll. A köz­pon­tot a tele­pü­lés máig leg­ne­ve­ze­te­sebb épü­le­te, a Nagy­szál­ló ural­ja, amely mahol­nap 120 éve szol­gál­ja töret­le­nül az üdü­lés­re vágyó­kat. A láto­ga­tók szá­má­nak lát­vá­nyos gya­ra­po­dá­sa miatt a nagy­szál­ló felett 1888-ban egy nagyobb, alpe­si stí­lu­sú fatemp­lo­mot is épí­tet­tek.

Tát­ra­fü­red ide­á­lis kiin­du­ló­pont a Magas-Tát­ra közép­ső részé­be, a Tar­pa­ta­ki-völgy felé indu­lók­nak. A hegy­ség régi fel­tá­ró­i­nak köszön­he­tő­en az erre járó baran­go­ló­nak rend­kí­vü­li kiszol­gá­lás­ban van része. Itt van a Taraj­ká­ra veze­tő Sik­ló­vas­út alsó állo­má­sa, amit 1909-ben adtak át a nagy­kö­zön­ség­nek. A vonat 8:30 és 19:30 között köz­le­ke­dik, leg­fris­sebb, sváj­ci szin­tet köze­lí­tő árlis­tát a sik­ló­vas­út hon­lap­ján talá­lunk. A vas­út tör­té­ne­té­ről itt lehet töb­bet meg­tud­ni. A város turisz­ti­kai érde­kes­sé­ge a Trick­lan­dia, amely az opti­kai illú­zi­ók vilá­gá­ba vezet. A nehéz­kes par­ko­lás miatt érde­mes vonat­tal fel­ke­res­ni a várost: az Ótát­ra­fü­re­det is érin­tő Pop­rád-Csor­ba­tó tát­rai vil­la­mos­vas­út menet­rend­je itt talál­ha­tó, míg az Ótát­ra­fü­red-Tát­ra­lom­nic mel­lék­szárny menet­rend­je itt.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a nagy­szál­ló mel­let­ti fatemp­lom.)

Taraj­ka nem más, mint a Nagysza­ló­ki-csúcs gerin­cé­nek egy kiug­ró hegy­fo­ka, vagy­is tara­ja. Ide több­fé­le­kép­pen is fel­jut­ha­tunk Ótát­ra­fü­red­ről. Sokan az 1909-ben épült Sik­lós­vas­út­tal kapasz­kod­nak fel az 1285 méte­ren fek­vő hegy­fok­ra; a sze­rel­vény közel 2 kilo­mé­te­res pályá­ján 255 méte­res szint­kü­lönb­sé­get küzd le, és mint­egy 7 perc alatt sik­lik fel. A zöld jel­zé­sen 45 perc alatt lehet fel­sé­tál­ni a Magiszt­rá­lis út piros jel­zé­se által is érin­tett Taraj­ká­ra.
A sik­ló vég­ál­lo­má­sá­nál száz évvel ezelőtt még csak egy sze­rény uzson­ná­zó-kioszk vár­ta a kirán­du­ló­kat, ma már ele­gáns “Sport­szál­ló” áll a helyén. A tera­szon el is fogyaszt­ha­juk tíz­óra­in­kat mielőtt tovább indul­nánk maga­sabb cél­ja­ink felé. Mielőtt azon­ban enged­nénk a hegy­tö­me­gek von­zás­nak, érde­mes egy röp­ke pil­lan­tást vet­nünk vissza­fe­lé. Az ide veze­tő kocsi­út utol­só kanyar­já­ban áll ugyan­is a Tát­ra nagy rajon­gó­ja, és gya­ko­ri turis­tá­ja, Szi­lá­gyi Dezső igaz­ság­ügy­mi­nisz­ter emlé­ké­re fel­ál­lí­tott kioszk, ame­lyet a Kár­pát Egye­sü­let ava­tott fel még 1904-ben. A pihe­nő­hely falát szebb idők­ben a név­adó tudós dom­bor­mű­ve díszí­tet­te, ám ma már csak hűlt helyét talál­juk a meda­i­lon­nak. Taraj­kán sípá­lya is van, de leg­nép­sze­rűbb téli lát­vá­nyos­sá­ga a Jég­temp­lom, amely­nek jég­szob­rá­szai min­den évben más és más témát dol­goz­nak fel. A Jég­temp­lom ingye­ne­sen láto­gat­ha­tó novem­ber­től ápri­li­sig min­den nap. Sokan fény­ké­pez­ked­nek a 2,4 méte­res, 350 kilo­gram­mos med­vé­vel, Kubo­val, amely­től azon­ban nem kell meg­ijed­ni, mert vas­ból készült.

Itt van az Ótát­ra­fü­red­ről érke­ző Sik­ló­vas­út fel­ső állo­má­sa, amit 1909-ben adtak át a nagy­kö­zön­ség­nek. A vonat 8:30 és 19:30 között köz­le­ke­dik, leg­fris­sebb, sváj­ci szin­tet köze­lí­tő árlis­tát a sik­ló­vas­út hon­lap­ján talá­lunk. A vas­út tör­té­ne­té­ről itt lehet töb­bet meg­tud­ni.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Szi­lá­gyi Dezső kioszk.)

A Nagy-Tar­pa­ta­ki-víz­esés talán az egész Kár­pá­tok leg­is­mer­tebb zuha­ta­ga, amely a Napút fes­tő­jét, Csont­váry Koszt­ka Tiva­dart is meg­ih­let­te, aki 1905-ben itt fes­tet­te meg híres táj­ké­pét. Tulaj­don­kép­pen a Tar-patak több víz­esést is rejt, amely éven­te turis­ták tíz­ez­re­it vonz­za a völgy­be.
Tar­aj­ká­ról indul­va a zöld jel­zést kell követ­nünk, amely a piros Magiszt­rá­lis-úttól eresz­ke­dik le a Tar-patak víz­esé­se­i­hez. Utunk ele­jén már­is a Guhr-mene­dék­ház köszönt ránk. A turis­ta­ház ma már ugyan egy par­ti­zán nevét (Bilík) vise­li, de mi csak marad­junk a régi elne­ve­zés­nél, ne hagy­juk fele­dés­be merül­ni a néhai épít­te­tő, Tát­ra­szép­lak főor­vo­sa, Dr. Guhr Mihály nevét…

És azt se feled­jük, hogy az utat, ame­lyen innen a víz­esé­se­kig jutunk, egy másik főor­vos­nak, Dr. Jár­may Lász­ló­nak köszön­het­jük, aki a Mil­len­ni­um korá­ban komoly támo­ga­tást nyúj­tott a kiépí­té­sé­hez. A Jár­may-úton halad­va a patak egy­re han­go­sabb zúgá­sa jel­zi a víz­esé­se­ket. Első­ként a Hosszú-víz­esést érjük el, amely nevé­hez mél­tón, hosszan elnyúl­va zúg alá a gigan­ti­kus szik­lák között.

Nem sokat kell tovább lép­csőz­nünk, hogy elér­jük a Nagy-Tar­pa­ta­ki-víz­esést, ame­lyet egy nem­rég fel­újí­tott híd­ról cso­dál­ha­tunk meg. Ahogy hala­dunk fel­fe­lé a völgy­ben, egy­mást érik a külön­le­ges lát­ni­va­lók. Pél­dá­nak oká­ért a Kis- és Nagy-Tar­pa­ta­ki-völgy talál­ko­zá­sá­nál a Rainer-kuny­hó, ami arról neve­ze­tes, hogy ez volt az első mene­dék­ház a Magas-Tát­rá­ban. 1863-ban épí­tet­te Tát­ra­fü­red akko­ri bér­lő­je, Rainer János György.

A kőkuny­hó­ban ma régi korok hegy­má­szó esz­kö­ze­i­vel és a tát­rai túrá­zás kez­de­te­i­vel ismer­ked­he­tünk meg. Ahogy a piros jel­zé­sen jobb­ra kanya­ro­dunk, már távol­ból hall­juk a Kis-Tar­pa­ta­ki-völgy zuha­ta­gát, az Óri­ás-víz­esést, amely 20 méter magas­ból zúdul alá a mély­be. A Kár­pát Egye­sü­let­nek köszön­het­jük a víz­esés alá 1904-ben épí­tett vas­hi­dat.

A Guhr(Bilík)-menedékházban 13 szo­bá­ban 28 ágyon és 9 pót­ágyon alud­ha­tunk. (A Haza­já­ró Egy­let tag­ja­i­nak mi intéz­zük a szál­lás­fog­la­lást; hívd Jakab Sán­dort: 00421/908433762.) A szál­lás­le­he­tő­ség­gel nem, de étel­lel-ital­lal szol­gá­ló Rainer-kuny­hó min­den nap 9:00 és 16:00 óra között tart nyit­va, novem­ber és Kará­csony között azon­ban csak hét­vé­gén.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Nagy-Tar­pa­ta­ki-víz­esés.)

Magyar emlé­kek­kel nem csak a Tát­ra tele­pü­lé­se­in és völ­gye­i­ben lehet össze­fut­ni, talá­lunk belő­le 2000 méter felett is, a Kis-Tar­pa­ta­ki-völgy szik­la­tor­nyos völgy­fő­jé­ben. Bár, ehhez már komo­lyabb túra vár ránk: Ótát­ra­fü­red­ről a zöl­dön 3 és fél óra, Tát­ra­er­dő­fal­vá­ról a sár­ga majd zöld jel­zé­sen 4 óra, míg Tát­ra­lom­nic­ról a kék majd zöld jel­zé­sen 4 óra 15 perc az út a Téry-házig, az 1100 méte­res szint­emel­ke­dés­ről már nem is beszél­ve. De figye­lem­be véve az út köz­ben össze­szed­he­tő élmé­nye­ket, biz­ton állít­hat­juk, hogy a túra min­den fárad­sá­got meg­ér.
Bár­me­lyik jel­zé­sen is érkez­zünk az emlí­tet­tek közül, a Kis-Tar­pa­ta­ki-völgy bejá­ra­tát jel­ző, 1300 méte­ren fek­vő Óri­ás-víz­esés­sel talál­koz­ni fogunk. Innen a Zam­kovsz­ky-ház­hoz kapasz­ko­dunk, amely már 1475 méte­ren van. A házat 1943-ban a neves lőcsei hegy­má­szó, túra­ve­ze­tő, Zam­kovsz­ky Ist­ván épí­tet­te, de a kom­mu­nis­ták hama­ro­san álla­mo­sí­tot­ták. A nép­sze­rű turis­ta­ház­ban min­dig nagy a for­ga­lom, jó a han­gu­lat és bősé­ges a válasz­ték, itt fel tudunk tan­kol­ni, mielőtt meg­kez­de­nénk két órás hegyi mene­tün­ket a zöld jel­zé­sen.

1600 méter körül elér­jük az erdő­ha­tárt, a luco­kat a tör­pe­feny­ve­sek bozót­vi­lá­ga vált­ja fel, egy­re szé­le­sebb kilá­tást nyújt­va a körénk tor­nyo­su­ló hegyek felé. Bal­ról a Közép-orom, jobb­ról pedig a Lom­ni­ci-csúcs mel­lék­ge­rin­cei kísé­rik utun­kat. A tör­me­lé­kes szik­la­gör­ge­te­ge­ket zöld­re és bar­ná­ra fes­tik a zuz­mók, a kevés­bé kitett köves lej­tő­kön gyep­fol­tok zöl­dell­nek, és itt-ott, egy-egy hasa­dék mene­dé­ké­ben rit­ka virá­gok is elő­búj­nak.

A jég­kor­sza­ki múlt hagya­té­ka­in, moré­ná­kon átkel­ve az egy­re mere­de­keb­bé váló völgy­zá­ró­dás tete­jén fel­tű­nik a Tát­ra leg­ma­ga­sab­ban fek­vő háza, a magyar turis­ták szá­má­ra oly ked­ves Téry Ödön mene­dék­ház.

2015 méte­res magas­ság­ban a Kár­pát Egye­sü­let meg­ala­pí­tó­ja, a magyar turis­ta moz­ga­lom egyik leg­ki­emel­ke­dőbb alak­ja, Téry Ödön java­sol­ta mene­dék­ház épí­té­sét, 1889-ben. A lovak és teher­hor­dó mun­ká­sok segít­sé­gé­vel meg­épült mene­dék­há­zat 1899 augusz­tu­sá­ban adták át. Az ava­tó­ün­ne­pé­lyen hiá­ba til­ta­ko­zott elle­ne Téry, a tag­ság róla nevez­te el a házat, amely kül­ső meg­je­le­né­sé­ben szin­te sem­mit nem vál­to­zott nap­ja­in­kig. A Téry-ház fölött monu­men­tá­lis a kilá­tás a majd­nem tel­jes, más­fél kilo­mé­ter átmé­rő­jű kört raj­zo­ló Öt-tavi kat­lan­ra, amely felett a gerinc az egész Tát­ra egyik leg­pom­pá­sabb lát­vá­nyát nyújt­ja. Hiva­ta­lo­san innen az egy irá­nyú sár­ga jel­zé­sen a 2352 méte­res Vörös­to­ro­nyi-hágón átkel­ve a Nagy-Tar­pa­ta­ki-völgy­be jut­ha­tunk. A zöld jel­zés a 2378 méter maga­san fek­vő Kis-nye­reg-hágón kel át a Jávor-völgy­be.
De ennyi élmény után akár vissza is eresz­ked­he­tünk a 3 órá­nyi­ra fek­vő tát­rai tele­pü­lé­sek­re.

A Zam­kovsz­ky-mene­dék­ház tör­té­ne­té­ről itt olvas­hat­tok, míg hon­lap­ját itt talál­hat­já­tok. Férő­hely 2, 4 és 5 ágyas szo­bák­ban 23 ágy + 2 pót­ágy. A Téry-mene­dék­ház­ban jelen­leg 24 férő­hely van, hon­lap­ján a friss idő­já­rás­ról is tájé­ko­zód­ha­tunk. (A Haza­já­ró Egy­let tag­ja­i­nak mind­két ház­ban intéz­zük a szál­lás­fog­la­lást; hívd Jakab Sán­dort: 00421/908433762)

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Téry Ödön mene­dék­ház.)

Ótát­ra­fü­red mel­lett a leg­nép­sze­rűbb tát­rai üdü­lő­hely Tát­ra­lom­nic. A Lom­nic-csúcs tövé­ben fek­vő tele­pü­lést a magyar kirá­lyi föld­mű­ve­lő­dé­si minisz­té­ri­um ala­pí­tot­ta 1892-ben. Gróf Beth­len And­rás minisz­ter áldo­za­tos mun­ká­já­nak köszön­he­tő­en roha­mos fej­lő­dés­nek indult, miu­tán a ter­mé­szet­tel való har­mó­ni­á­ra törek­vő épít­ke­zés vet­te kez­de­tét, a sze­cesszió stí­lu­sá­ban. A dicső múl­tat töb­bek között a Lom­nic-szál­ló idé­zi, ám a mára elha­gya­tot­tan pusz­tu­ló épü­let szo­mo­rú lát­ványt nyújt. Nem úgy a tele­pü­lés leg­ki­emel­ke­dőbb épü­le­te, a bol­dog béke­idők­ben épült pom­pás Palo­ta­szál­ló, ami ma is fénye­sen ragyog a domb­ol­dal­ban. A Palo­ta­szál­ló mel­lett talál­juk az evan­gé­li­kus temp­lo­mot, melyet 1902-ben épí­tet­tek késő góti­kus stí­lus­ban. A szál­ló fölött a Lom­nic csú­csá­ra vivő régi fel­vo­nó alsó állo­má­sa ma már elha­gya­tot­tan áll. Sze­re­pét a ’70-es évek­ben épült, majd több­ször fel­újí­tott modern drót­kö­tél­pá­lya vet­te át.

A Lom­nic-csú­csá­ig átszál­lás­sal lehet fel­jut­ni. Az igen busás jegy­árak elle­né­re télen síe­lők­kel, nyá­ron turis­ták­kal telik meg a Tát­ra leg­na­gyobb kapa­ci­tá­sú kabi­nos fel­vo­nó­ja. A tömeg­tu­riz­mus korá­ban ma már nem olyan könnyű jegyet vál­ta­ni a fel­vo­nó­ra, de lehe­tő­ség van online jegy­vá­sár­lás­ra. Erről itt olvas­hatsz bőveb­ben, az online jegy­vá­sár­lást pedig itt intéz­he­ted. Tát­ra­lom­ni­con jár­va ne hagy­juk ki a Tát­rai Nem­ze­ti Park Múze­u­mát, amely egész évben vár­ja a láto­ga­tó­kat. A TANAP bota­ni­kus kert­je a tele­pü­lés észak­ke­le­ti pere­mén van, itt a láto­ga­tó 270 tát­rai növény­fajt tekint­het meg. Szin­tén a tele­pü­lés észa­ki részén talál­juk a Tat­ra­bob nyá­ri bob­pá­lyát.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja az evan­gé­li­kus temp­lom.)

A legen­da sze­rint 1708-ban Buch­holtz György, a Tát­ra egyik első hegy­má­szó­ja és kivá­ló isme­rő­je foga­dás­ból beúszott a Kőpa­ta­ki-tó köze­pén talál­ha­tó szik­lá­hoz, hogy abba örök memen­tó­ul bele­vés­se a nevét. Ma már per­sze ter­mé­szet­vé­del­mi okok­ból sem vál­lal­koz­nánk hason­ló foga­dás­ra, de ami fájóbb, az az, hogy las­san a foga­dás tár­gya tűnik el. Az 1754 méter maga­san fek­vő Kőpa­ta­ki-tó vize ugyan­is 1937 óta a men­té­si mun­ká­la­tok elle­né­re eltű­nő­ben van. Ehhez min­den bizonnyal hoz­zá­já­rul­tak a köze­li épít­ke­zé­sek. Itt van ugyan­is a lom­ni­ci fel­vo­nó egyik állo­má­sa, és a Kőpa­ta­ki-mene­dék­ház is. A ház mel­lett neve­ze­tes szik­la­üre­get lát­ha­tunk. A „Tüze­lő­kő­nek” neve­zett szirt és hason­ló tár­sai a tát­rai turis­ta­szál­lá­sok meg­épü­lé­se előtt a kincs­ke­re­sők­nek, pász­to­rok­nak és az első turis­ták­nak szol­gál­tak alvó­he­lyül. Innen egyéb­ként meg­ka­pó a lát­vány a Lom­nic-csúcs, a csip­ké­zett tara­jú Vil­la-gerinc, a Kés­már­ki-csúcs és a Hun­fal­vi-csúcs alkot­ta kat­lan­ra. Erre túrá­zott a hegy­ség első név sze­rint ismert hegy­má­szó­ja, a kés­már­ki Frö­lich Dávid is, aki­nek a Tát­ra első túra­be­szá­mo­ló­ját is köszön­het­jük. A cip­szer poli­hisz­tor 1639-ben meg­je­lent művé­ben írta le, hogy kés­már­ki diák korá­ban két osz­tály­tár­sá­val együtt, a maga­sabb régi­ók kuta­tá­sa cél­já­ból eme csú­cso­kon túrá­zott.

Túra­le­he­tő­ség már­pe­dig akad erre bőven, hisz a tát­rai Fel­ső-kör­út is itt halad át Taraj­ka illet­ve a Zöld-tó felé. Tát­ra­lom­nic­ról nem csak a fel­vo­nó­val jöhe­tünk fel ide, hanem a zöld jel­zé­sen is, ami 2 óra 45 per­ces utat és 900 méter szint­emel­ke­dést jelent. A Start állo­más­ról indu­ló kék jel­zés is ide a Kőpa­ta­ki-tóhoz vezet, igaz ezt egy 3 órás kerü­lő­vel teszi. A Kőpa­ta­ki-tótól ülős fel­vo­nó­val jut­ha­tunk fel a Lom­ni­ci-nye­reg­be, ahon­nan a zöld jel­zé­sen egy 600 méte­res sétá­val érhe­tő el a Nagy-Lom­ni­ci-torony kilá­tó­pont­ja, ahon­nan pom­pás kilá­tás tárul elénk.

A tömeg­tu­riz­mus korá­ban ma már nem olyan könnyű jegyet vál­ta­ni a lom­ni­ci fel­vo­nó­ra, de lehe­tő­ség van online jegy­vá­sár­lás­ra. Erről itt olvas­hatsz bőveb­ben, az online jegy­vá­sár­lást pedig itt intéz­he­ted. A Kőpa­ta­ki-tó alatt, a Fel­ső-kör­út mel­lett talál­juk az 1934-ben épült, mai for­má­ját 1953-ban elnye­rő, egész évben nyit­va tar­tó mene­dék­há­zat. A szűk kapa­ci­tá­sú ház­ban 8‑an tud­nak elalud­ni egy közös helyi­ség­ben. (A Haza­já­ró Egy­let tag­ja­i­nak intéz­zük a szál­lás­fog­la­lást; hívd Jakab Sán­dort: 00421/908433762.)

A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Kőpa­ta­ki-tó.)

A 2632 méte­res Lom­ni­ci-csúcs több mint ezer évig volt a Magyar Király­ság leg­ma­ga­sabb­nak hitt pont­ja. Per­sze, hogy a leg­ma­ga­sabb­nak hit­ték, hisz a Sze­pes­ség­ből bás­tya­ként emel­ke­dik ki. Aztán jött a modern­ség, meg a műsze­rek, és azok arra jutot­tak, hogy a Ger­lach­fal­vi-csúcs bizony 23 méter­rel maga­sabb a Lom­nic­nál. Oda­lett az első hely, de a nép­sze­rű­ség maradt a régi. Jöt­tek is messzi föld­ről sze­ren­csét pró­bál­ni a hegy­má­szók. Közü­lük aztán a skót Robert Town­son érte el elő­ször hiva­ta­lo­san a csú­csot, 1793. augusz­tus 17-én. A derék skót aztán meg­mász­ta még a szom­szé­dos Fehér-tavi-csú­csot is, majd leeresz­ke­dett Kés­márk­ra. Betért az első ven­dég­fo­ga­dó­ba, és elme­sél­te az összes ven­dég­nek hol is járt aznap. Nagyot néz­tek erre az öreg cip­sze­rek, hisz hal­la­ni lehe­tett min­den­fé­lét ekko­ri­ban, még vala­mi jako­bi­nus őrült­ség­ről is mesél­tek a nyu­gat­ról érke­ző keres­ke­dők, de hogy vala­ki meg­mássza azt az égbe­nyú­ló ormot… Talán még egy hor­dót is csap­ra ver­tek, hisz az ilyes­mit illik meg­ün­ne­pel­ni.
Ma hiva­ta­lo­san csak fel­vo­nó­val lehet fel­jut­nia csúcs­ra: a Kőpa­ta­ki-tó állo­más­tól indu­ló 15 sze­mé­lyes kabin 851 méter szint legyő­zé­sé­vel 1748 méter fesz­tá­vol­ság­gal éri el a csú­csot, ezzel a drót­kö­tél­pá­lya hosszú ide­ig világ­vi­szony­lat­ban is az első helyen állt szint­kü­lönb­ség tekin­te­té­ben. Fel­ér­ve a csúcs­ra a csil­lag­vizs­gá­ló kuta­tó­ál­lo­más épü­le­té­be érke­zünk, amely körül kilá­tó épült ki. Dél felé a Sze­pes­ség dim­bes-dom­bos tájé­ka, a töb­bi irány­ban pedig a Tát­ra gran­di­ó­zus szik­la­alak­za­tai bűvöl­nek. Kelet felé a Bélai-Tát­ra mész­kő­ge­rin­ce húzó­dik, nyu­ga­ti irány­ba for­dul­va a Ger­lach­fal­vi-csúcs, a Tát­ra csúcs, a Ten­ger­szem csúcs és a Kri­ván is meg­mu­tat­ja magát. Köz­vet­le­nül alat­tunk a Tar­pa­ta­ki-völgy és végé­ben az Öt-tavi kat­lan ter­pesz­ke­dik. Aho­gyan emlí­tet­tük, soká­ig a Lom­ni­cot tar­tot­ták a Tát­ra leg­ma­ga­sabb csú­csá­nak, erre utal­nak koráb­bi nevei is. Szó­lí­tot­ták Vater­nak, Gross­va­ter­nak és Königs­berg­nek is. Végül Grei­ner Lajos erdész méré­sei 1838-ban elhoz­ták trón­fosz­tá­sát, de a Lom­nic 2632m-es magas­sá­gá­val így is Tát­ra har­ma­dik leg­ma­ga­sabb csú­csa­ként büsz­kén emel­ke­dik a Sze­pes­ség fölé.

A tömeg­tu­riz­mus korá­ban ma már nem olyan könnyű jegyet vál­ta­ni a lom­ni­ci fel­vo­nó­ra, de lehe­tő­ség van online jegy­vá­sár­lás­ra. Erről itt olvas­hatsz bőveb­ben, az online jegy­vá­sár­lást pedig itt intéz­he­ted.

Fotó: Sche­irich Lász­ló

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Lom­ni­ci-csúcs kilá­tó­ja.)

A feny­ve­sek koszo­rúz­ta ten­ger­szem hara­gos­zöld víz­tük­re felett ellent­mon­dást nem tűrő­en maga­so­dik az Osz­ter­va-csúcs. Kemény menet vár ránk, ha oda fel aka­runk jut­ni, ezért nem árt egy kis pihe­nő, hogy erőt gyűjt­sünk, mielőtt ost­ro­má­ba kez­de­nénk.
Az emlí­tett ten­ger­szem az 1494 méte­res ten­ger­szint felet­ti magas­ság­ban fek­vő Pop­rá­di-tó. A Tát­ra ötö­dik leg­na­gyobb tava a Men­gusz­fal­vi-völgy­ben, az Omla­dék-völgy tor­ko­la­ta előtt ter­pesz­ke­dik. Nevé­nek német alak­já­val, a Pop­per­see-vel már Frö­lich Dávid 1644-ben kiadott művé­ben talál­ko­zunk. Bél Mátyás már Halas­tó­nak neve­zi 1736-ban, való­szí­nű­leg azért, a Magas-Tát­ra déli olda­lán csak ebben a tóban éltek halak. Ám Halas­tó már volt a len­gyel olda­lon is, így a turiz­mus fel­len­dü­lé­se ide­jén ezt a tavat Kis-Halas­tó­nak, Pop­rá­di-Halas­tó­nak, Men­gusz­fal­vi-tónak nevez­ték. 1879-ben épült a mai Maj­láth-mene­dék­ház előd­je, ter­mé­sze­te­sen a Kár­pát Egye­sü­let­nek köszön­he­tő­en. Ekkor kap­ta a tó vég­le­ges, mai nevét.

A Maj­láth-mene­dék­ház­ban 5 szo­bá­ban össze­sen 16 ágy van, a ház hon­lap­ján meg­ta­lál­ha­tó­ak a leg­fris­sebb árak. (A Haza­já­ró Egy­let tag­ja­i­nak mi intéz­zük a szál­lás­fog­la­lást; hívd Jakab Sán­dort: 00421/908433762.)
A leg­könnyeb­ben Csor­ba­tó­tól jut­ha­tunk ide: a zöld és a piros jel­zé­sen is kb. 1 órás erdei sétá­ra szá­mít­ha­tunk. A Pop­rá­di-tó vas­út­ál­lo­más­tól 50 perc alatt érünk fel az asz­falt­úton, köz­ben több­ször átsé­tá­lunk a Kru­pa-patak felett. Innen aztán a Men­gusz­fal­vi-völgy­ben fel­fe­lé elin­dul­ha­tunk a Ten­ger­szem-csú­csot vagy a Kapor-csú­csot is meg­hó­dí­ta­ni: előb­bi 3 óra 20 perc, utób­bi 2 óra 50 perc innen. Mi marad­tunk az ere­de­ti terv­nél, az piros jel­zés Osz­ter­vá­ra veze­tő szer­pen­tin­jé­nél, amely­nek min­den kanyar­já­ból lőt­tünk egy fotót a Tát­ra egyik leg­szebb fek­vé­sű tavá­ról.

Fotó: Nagy Árpád

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a mene­dék­ház.)

Bár­mi­lyen jól is sike­rül­jön egy-egy tát­rai túra, bár­mi­lyen gaz­da­gon is lett élmé­nyek­kel meg­pa­kol­va a lélek, a Men­gusz­fal­vi-völgy­ben haza­fe­lé tart­va alább­hagy a derűs jókedv…
A Magas-Tát­ra áldo­za­ta­i­nak és neves sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek emlé­két őrző Szim­bo­li­kus teme­tőt az 1930-as évek­ben kezd­ték el kiala­kí­ta­ni. „A hol­tak­nak emlé­kül, az élők­nek intel­mül” szol­gá­ló kegy­hely szik­lá­in ma már több mint 300 elhunyt emlé­két őrzi emlék­táb­la. Köz­tük a leg­ré­geb­bi Wach­ter Jen­őre emlé­kez­tet, aki 1907-ben a Simon-torony ormán vesz­tet­te éle­tét. De van­nak saj­nos egé­szen új emlék­táb­lák is. Töb­bek között ráta­lál­ha­tunk a Tát­ra nagy cso­dá­ló­ja, Far­kas Zsolt dom­bor­mű­jé­re is, akit 1997-ben, mind­össze 28 éve­sen, hegy­má­szás köz­ben ért halá­los tra­gé­dia a Tát­rá­ban. A Szim­bo­li­kus teme­tő kápol­ná­ját a hegyek áldo­za­ta­i­nak emlé­ké­re szen­tel­ték fel 1934-ben. Itt gyújt­ha­tunk mécsest, hogy néma főhaj­tás­sal emlé­kez­zünk mind­azok­ra, akik az elmúlt szá­za­dok­ban örök idők­re a Tát­ra rab­jai let­tek.

A Szim­bo­li­kus teme­tő a Pop­rá­di-tótól és a Men­gusz­fal­vi-völgy felől is a sár­ga jel­zé­sen érhe­tő el, itt olvas­hatsz róla bőveb­ben.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a teme­tő kápol­ná­ja.)

Soká­ig néze­get­tük a Ger­lach­fal­vi-csú­csot ost­rom­ló fel­hő­ket, ame­lyek egy­re lej­jebb eresz­ked­tek, elvé­ve tőlünk még azt az apró örö­möt is, hogy a Kár­pá­tok leg­ma­ga­sabb csú­csá­nak lát­vá­nyá­ban gyö­nyör­köd­jünk. A Szi­lé­zi­ai-ház­nál áll­va gyor­san meg is szü­le­tett a dön­tés: hiá­ba van itt velünk a hegyi veze­tő, nincs sok értel­me így fel­men­ni a „haza leg­ma­ga­sabb oltá­rá­ra”.
Maradt tehát a Fel­kai-völgy, de per­sze nem úgy tekin­tet­tünk rá, mint a ló helyett a sza­már­ra, hisz tud­tuk mennyi kin­cset rejt a Szi­lé­zi­ai-ház és a Len­gyel-nye­reg köz­ti sza­ka­sza. A Szi­lé­zi­ai-ház mai for­má­já­ban per­sze nem tar­to­zik a kin­csek közé. Mai alak­ját 1968-ban nyer­te el, a „Ger­lach alat­ti palo­ta” – aho­gyan a kora­be­li lapok nevez­ték – azóta fogad­ja ezzel a szoc­re­ál kül­ső­vel láto­ga­tó­it a Fel­kai-tó felett, 1676 méte­ren. Egyéb­ként az első házacs­kák (Hun­falvy-ház, Blasy-ház, Fel­kai-turis­ta­lak) még a XIX. szá­zad­ban épül­tek itt, majd 1895-ben a Kár­pát Egye­sü­let Szi­lé­zi­ai osz­tá­lya húzott fel egy föld­szin­tes fahá­zat. Ez égett le 1962-ben, hogy helyé­re kerül­jön a hegyi szál­ló, ame­lyet több irány­ból is meg lehet köze­lí­te­ni. Ótát­ra­fü­red­ről a sár­ga, Tát­ra­szép­lak­ról a zöld, míg Tar­aj­ká­ról a piros jel­zé­sen érhe­tünk ide 2 óra alatt. A Pop­rá­di-tótól már kemé­nyebb menet vár ránk a piro­son, hisz onnan ki kell mász­ni az Osz­ter­vát, majd a Ger­lach­fal­vi-csú­csot olda­laz­va, három óra alatt érhe­tünk a Fel­kai-tóhoz.
Szó­val a Fel­kai-tó part­ján mi a völ­gyön fel­ve­ze­tő zöld jel­zést válasz­tot­tuk, amely a Len­gyel-nye­re­gig pont két órás túrát jelent. A Fel­kai-völgy­te­ra­szo­kon fel­fe­lé veze­tő út fel­tá­rá­sát is a Kár­pát Egye­sü­let Szi­lé­zi­ai osz­tá­lyá­nak köszön­het­jük, ennek emlé­két egy szik­la olda­lá­ban – cso­dák-cso­dá­já­ra épség­ben meg­ma­radt — emlék­táb­la is őrzi. A Fel­kai-víz­esés mel­lett fel­bak­tat­va a máso­dik terasz­ra, a tavasszal külön­le­ges virá­gok­nak ott­hont adó Virá­gos­kert elne­ve­zé­sű hava­si rét­re érünk. Innen indul egyéb­ként a Ger­lach­fal­vi-csúcs­ra veze­tő leg­nép­sze­rűbb mászó­út, a Fel­kai-pró­ba. A völgy har­ma­dik tera­szán, 1945 méte­ren terül el a Fel­kai-Hosszú tó. A ten­ger­szem part­ján egy másik híres mászó­út, az egész Tát­ra leg­hosszabb, mint­egy 800 méte­res sza­ka­dé­ka, a Karcs­mar-folyo­só beszál­lá­sát lát­hat­juk, ame­lyen keresz­tül a hegy­má­szók első­sor­ban télen hódít­ják meg a Ger­lach­fal­vi-csú­csot. A Fel­kai-völgy fel­ső végé­nek tör­me­lék­me­ze­je már foko­zot­tabb figyel­met igé­nyel, a bezá­ru­ló kat­lan egy­re mere­de­kebb útsza­ka­szán vas­lán­cok segít­sé­gé­vel kapasz­kod­ha­tunk fel a főge­rinc­re, a Tát­ra észa­ki és déli olda­lát össze­kö­tő leg­nép­sze­rűbb átjá­ró­hoz, a Len­gyel-nye­reg­be.

A Fel­kai-völgy fel­ső részét őrző Szi­lé­zi­ai-ház meg­kö­ze­lí­té­se:
Fel­ső­há­gi­ról (Vyš­né Hágy) a sár­ga, majd piros jel­zé­sen 3 óra 30 perc.
Tát­ra­szép­lak­ról (Tat­rans­ká Poli­an­ka) a zöld jel­zé­sen 2 óra.
Tát­ra­szép­lak­ról (Tat­rans­ká Poli­an­ka) az asz­fal­to­zott úton 2 óra 15 perc.
Tát­ra­ott­hon­ból (Tat­rans­ké Zruby) a kék, sár­ga majd zöld jel­zé­sen 2 óra.
Újtát­ra­fü­red­ről (Nový Smo­ko­vec) a sár­ga, majd zöld jel­zé­sen 2 óra 25 perc.
Ótát­ra­fü­red­ről (Starý Smo­ko­vec) a kék, majd piros jel­zé­sen 2 óra 15 perc.
Tar­aj­ká­ról (Hre­bi­e­nok) a piros jel­zé­sű Fel­ső turis­ta­úton (Magiszt­rá­lis út) 2 óra 5 perc.

Aktu­á­lis idő­já­rás a Szi­lé­zi­ai ház hon­lap­ján, ahol a friss szál­lás­árak is fent van­nak. (A Haza­já­ró Egy­let tag­ja­i­nak mi intéz­zük a szál­lás­fog­la­lást; hívd Jakab Sán­dort: 00421/908433762)

Fotó: Nagy Árpád

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Szi­lé­zi­ai-ház.)

„S ha fel­érünk a tető­re, ha elsüllyed a mély­ben a hét­köz­na­pok vilá­ga, ha a mele­geb­ben zen­gő nap­su­ga­rak elűzik lel­künk árnya­it s tekin­te­tünk büsz­ke öröm­mel öle­li magá­hoz a hegyek ten­ge­rét s a párá­ba vesző messze síkot egy­aránt: úgy érez­zük, hogy még­is csak ez a leg­iga­zibb Tát­ra, a turis­ták Tát­rá­ja.” Nyu­ga­ti irány­ban a Ten­ger­szem-csúcs és a Tát­ra-csúcs, dél­re a Ger­lach­fal­vi-csúcs, dél­ke­let­re a Nagysza­ló­ki és a Bibircs, kelet­re a Nagy-Tar­pa­ta­ki-völgy, a Lom­ni­ci-csúcs, a Jég-völ­gyi-csúcs, a Fecs­ke-torony… Scher­mann Szi­lárd tát­rai gon­do­la­ta­it vissz­han­goz­za lel­künk a Kis-Visz­oka 2428 méte­res csú­csán, miköz­ben a párat­lan kilá­tást szem­lél­jük.

A három völgy (Felkai‑, Nagy-Tar­pa­ta­ki- és Podup­lasz­ki-völgy) talál­ko­zá­si pont­ján maga­so­dó nép­sze­rű csúcs egyi­ke annak a hét­nek, amely sza­ba­don láto­gat­ha­tó a Tát­rá­ban. Hír­ne­ve a Magas-Tát­ra közép­pont­já­ban elfog­lalt helyé­nek köszön­he­tő, és az sem mind­egy, hogy viszony­lag könnyen elér­he­tő: a zöld jel­zés­sel Tát­ra­szép­lak­ról 4 óra alatt érhe­tő el a Fel­kai-völ­gyön a Len­gyel-nye­reg, ahon­nan a sár­ga jel­zés­sel 45 per­ces mere­dek kapasz­ko­dó után érünk fel a csúcs­ra. Per­sze jöhe­tünk Ótát­ra­fü­red­ről a Nagy-Tar­pa­ta­ki-völ­gyön és a Rovát­ka-hágón keresz­tül is, de akkor majd 7 órás úttal szá­mol­junk. És jöhe­tünk észak­ról, Lysza Pola­na felől is a Podup­lasz­ki-völ­gyön, ez eset­ben 6 órás út vár ránk. Bár­me­lyik utat is válasszuk, a Kis-Visz­oka nyúj­tot­ta kilá­tás nem fog csa­ló­dást okoz­ni.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Kis-Visz­oka csú­csa.)

A beszé­des nevű tele­pü­lés első vadász­lak­ját 1884-ben Wesz­ter Pál jómó­dú gaz­da épí­tet­te, majd 1888-ban három turis­ta­há­zat került mel­lé. Ekkor Szép­lak néven emle­ge­tik. 1902-ben dr. Guhr Mihály ala­pí­tot­ta híres sza­na­tó­ri­u­mát, mely­ben tüdő­baj­ban szen­ve­dő embe­re­ket gyó­gyí­tott. Per­sze ma már nem Guhr nevét vise­li a sza­na­tó­ri­um, hanem egy itt kezelt cseh köl­tő­ét.

A tele­pü­lés új büsz­ke­sé­ge a Digi­tá­lis Galé­ria, amely min­den nap 9 és 18 óra között vár­ja láto­ga­tó­it.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a tele­pü­lés temp­lo­ma.)