Magas-Tátra
A Magas-Tátra a Kárpátok koszorújának viszonylag kis kiterjedésű, mégis talán legvadabb és leglátványosabb formakincsű gránitvonulata. A környező medencékből szinte falként nő ki, viszonylagos magassága azokhoz képest majd 2000 méter. A világ legkisebb magashegysége mindig is elkápráztatta az utazót, köztük például Petőfit, de megihlette a közelben született festőnket, Csontváryt is. Legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi-csúcs, a maga 2655 méterével a Kárpátok és egyben a történelmi Magyarország legmagasabb orma volt. Nem véletlen tehát, hogy a „haza legmagasabb oltára” a magyar turistaság bölcsője is.
A Kárpátok és benne a Tátra az alpi hegységképződés során 100 millió évvel ezelőtt gyűrődött fel. Ekkor a környező tenger által lerakott üledék és alatta a hegység kristályos magja a magasba emelkedett, így fő kőzettípusa a granodiorit, míg a hegység peremén a mészkő. Éles bordái, szaggatott, csipkés gerincei, glaciális eredetű tengerszemei és tavai, U keresztmetszetű völgyei már a 2 millió évvel ezelőtti, negyedidőszaki eljegesedésről mesélnek. Ekkor 20-25 kilométeres gleccserek vájták ki a hegység legszebb teknővölgyeit. Ezek hátráló völgyfői felett, keskeny éleken alakult ki a Tátra mai kígyózó főgerince, amely mindössze 26 km hosszú. A kárfülkék alatti sziklamedencékben csillogó tengerszemek és a teknővölgyek morénasáncainál, völgylépcsőinél kialakult tavak is a jégkorszakra emlékeztetnek.
A hegység éghajlata hűvös és csapadékos, a legtöbb csapadék nyáron esik. Ekkor napi rendszerességgel dél körül beborul, majd a koradélutáni eső után 4-5 óra tájban ismét tiszta időben túrázhatunk. Ami az élővilágot illeti: a Magas-Tátra tűlevelű erdeire régen a szívósabb jegenyefenyő volt jellemző, de ennek helyére 1920 után a gyorsabban növő, de sekélyebben gyökerező lucfenyőt ültettek, amelyet 2004-ben dominóként tarolt le a szél. A mohák és páfrányok borította rengeteg a barnamedve, a farkas és a hiúz otthona. 1500 és 1800 méter között már a törpefenyves övezete következik, majd ahogy feljebb kapaszkodunk, a sziklák világába érkezünk. Ám idefent, e kopár ormok között is van élet, a szerencsés vándor mormotákkal és zergékkel is találkozhat.
A Magas-Tátra 371 km²-nyi területén ma Szlovákia és Lengyelország osztozik, ebből 260 km² esik a Felvidékre. Nyugati irányból a Liliom-hágóval kapcsolódik a Liptói-havasokhoz, míg keleten a Kopa-hágóval a Bélai-Tátrához, de gyakran emlegetik együtt is a három hegységet. A hegységet, melyet a történelem során sok névvel illettek. Először 675-ben, a görög Karpathos elnevezéssel utaltak rá, a római időkben Montes nivium, azaz Havas-hegység néven említették. A középkori magyar oklevelek és krónikák Tarczal, Tatur, Turtur elnevezéseket használnak. A XVIII. században a szláv népek Tatry-nak a szepességi németek Schnee-Gebürgnek hívják, de ekkor már megjelent a magyar Tátra elnevezés is. Első „túrázói” pásztorok és zergevadászok voltak, de valódi bejárói és feltárói a szepességi cipszerek. Ebből adódóan a földrajzi pontok névadása németül és magyarul történt meg. Az 1820-as évekre a Tátra népszerű úti cél lesz a polgárok és nemesek körében, 1833-ban Rainer János György bérbe veszi Ótátrafüredet, ahol turisztikai bázist épít ki. Nem hiába itt alakul meg 1873-ban hazánk első turista egyesülete, a Magyarországi Kárpát Egyesület. A boldog békeidőkben virágkorát éli itt a turisztikai célú kikapcsolódás és a természetjárás, amelyet a háború és az elcsatolás akaszt meg egy időre.
A hegység védelmében 1948-ban hozzák létre a Tátrai Nemzeti Parkot, így ma már hosszú évtizedek óta nincs a Magas-Tátrában legeltetés és erdőgazdálkodás. Van viszont egyre növekvő tömegturizmus, amely nagy nyomást jelent a Tátra élővilágára. Jelenleg 7 csúcs (Kriván, Elülső-Szoliszkó, Kapor-csúcs, Tengerszem-csúcs, Kis-Viszoka-csúcs, Nagyszalóki-csúcs, Fehér-tavi-csúcs) látogatható. Ez mellett a völgyekben is vezetnek turistajelzések, melyek közül néhány a különböző hágókón átkelve egy másik völgyben folytatódik, így például a kék jelzés összeköti a Hincói-völgyet a Menguszfalvival, vagy a zöld jelzés a Jávor-völgyet a Kis-Tarpatakival. Ezek az útvonalak többnyire beleesnek a téli (november 1. – június 15.), zárlatba, így csak a nyári időszakban járhatók. Kétségkívül a leghíresebb turistaút a Magisztrális-út, avagy Felső-turistaút melynek piros sávja Podbanszkótól 55 kilométeren át kanyarog a Tátra oldalában a Nagy-Fehér-tóig. Nagy része sétaút, de a Kőpataki-tó és a Zöld-tó között például nem árt a magashegyi tapasztalat. Ez természetesen minden komolyabb tátrai túrához szükséges, mert sajnos ma is sok hír érkezik tátrai tragédiákról. Erről a Menguszfalvi-völgyben lévő Szimbolikus temető is sokat tudna mesélni. Nem árt tehát a felkészültség és a tapasztalat, mikor a világ legkisebb magashegységének felfedezésére indulunk.
Képek: Nagy Árpád, Scheirich László
Jómagam Vácott szállok be a Felvidékre tartó mikrobuszba. Ipolyság, Zólyom, Besztercebánya, aztán máris a Dóvali-hágót ostromoljuk, miközben a hajnali derengésben feltűnnek régi jó barátaink, a Zólyom és a Nagy-Hokula csúcsai. Odafent, az Alacsony-Tátrát és a Nagy-Fátrát elválasztó hágóban meg is állunk, így jobban szemügyre vehetem újdonsült kollégáimat, a Hazajáró stábját. A 8 fős csapatból gyermekkori barátomat, az író-rendező Moys Zoltánt, az operatőr Schödl Dávidot és szereplő társamat, Pintér Jánost már jól ismerem. A korai reggeli közben aztán fény derül a másik operatőr (Kiss Gábor), a két technikus (Kiss Attila és Szabó András) és a hangmérnök (Tóth József) személyére is. A hangulat gyorsan baráti lesz, az összhanggal nem lesz probléma, már csak a Magas-Tátrának kell kitennie magáért, hisz most nem csak nekünk kell, hogy tetszen, hanem a leendő Hazajáró nézőknek is. Még gyorsan átnézzük a felszerelést, nem maradt-e otthon valami: kiderül, hogy minden megvan, sőt a csúcsfotókhoz többen is hoztunk magyar zászlót!
De tényleg: honnan is a hegyek iránti szenvedély? Vajon mikor dőlt el végleg a sorsunk? Mikor az osztálykiránduláson sétáltunk egy nagyot Királyréten? Vagy mikor május elsején leterítettük a pokrócot Törökmezőn? Vagy talán mikor a visegrádi vakáció idején a Papp-hegyen izzadtunk, miközben a család Lepencén lubickolt? Valószínűleg ez mind közrejátszott a szerelem kibontakozásában. Aztán kijártuk iskoláinkat, megpróbálkoztunk a városi lét örömeivel is, de csakhamar a kert végében fekvő Börzsönyben találtuk magunkat. Az ősvulkán kalderájának sűrű vadonjába nem hallatszott be a civilizáció zaja, mi pedig ünneplőbe öltöztetett lélekkel jártuk a titkokat suttogó börzsönyi erdőket.
Idővel intézményesítettük kapcsolatunkat a Börzsönnyel, megalapítva a Börzsöny Akciócsoport nevű turisztikai egyesületet. Teljesítménytúrákat szerveztünk, teleszórtuk a hegységet út- és irányjelző oszlopokkal, jelzéseket festettünk, aztán egy szép napon kinyílt előttünk a világ, legalábbis annak egy nagyon szép szelete, a Kárpátok. Egy hideg téli délutánon, mikor a Kárpát-medencét hidegpárna ülte amelyből csak a legmagasabb hegyek látszódtak ki, a Csóványos kilátójából megpillantottuk a Magas-Tátra csipkés ormait. Nem volt kérdés többé, hogy oda nekünk minél előbb, minél gyorsabban el kell jutnunk. Már a következő napokban útra keltünk, ám a sors úgy hozta, hogy csak az Alacsony-Tátra gerincére kapaszkodhattunk fel dél felől. A Chopokra felérve aztán ismét elénk tárult a Magas-Tátra, amely most már valóban kéznyújtásnyira volt. Ez jelentette a végső lökést a hegyek irányába. A következő hónapokban, években aztán sorra hódítottuk meg a legnépszerűbb csúcsokat, jártuk be a legdivatosabb hegységeket, mint annyian a túrázó társadalomban. Aztán hamar letisztáztuk magunkban, hogy valóban szép a Dolomitok, izgalmas a Mont Blanc, kalandos eljutni az Albán Alpokba, de nekünk igazából a Kárpátok a hazai pálya, megismerni, bejárni elsősorban ezt a hegységet szeretnénk. Feltáratlansága, vadsága és elsősorban történelmünkben betöltött szerepe volt az, ami miatt elhatároztuk: végigmegyünk 2600 km hosszú főgerincén. Az ezredfordulón megkezdtük álmunk megvalósítását, de a Mályi József féle klasszikus expedícióval szemben (egyben az egészet 5 hónap alatt), mi 120-130 kilométeres szakaszonként jártuk be a vízválasztó gerincet. Hány kárpáti csillagos éjszaka vontuk le az aznapi túra végkövetkeztetését: ezt a tájat másnak is látnia kéne, a Kárpátok bérceit – ha csak képernyőn keresztül is – minden magyarnak meg kéne ismernie. A Gondviselés aztán segítségünkre sietett, ugyanis közülünk jó néhányan a média területén, a Dextramedia Kft. kötelékében dolgoztak, így mikor lehetőség nyílt rá, hogy a Duna Televíziónak készítsen a cég egy turisztikai filmsorozatot, nem volt kérdés, hogy az a film a Kárpátokról fog szólni. Hazajáró – a cím gyorsan megszületett, ahogyan a koncepció is: két fiatal járja a Kárpát-táj különböző vidékeit, elsősorban hegységeket, ahol a természeti szépségeken túl, a magyar történelem egy-egy epizódjával is megismerkednek, miközben belepillantanak az ott élő magyarság mindennapjaiba.
A „hazajárás” 2011. szeptember 7.-én kezdődött, azóta is ezt a dátumot tartjuk születésnapunknak. Miután mindenki megismerkedett a másikkal, robogtunk is tovább észak felé. Az első filmkockák valahol Vázsec környékén születtek a D1-es autópályán félreállva, ahonnan remekül festett a Magas-Tátra paravánja.
Mert hol is kezdődhetne a Hazajáró, mint a magyar turistaság bölcsőjében, a Magas-Tátrában! Mikor az első rész tematikáját szerkesztettük, a hangsúlyt igyekeztünk az éppen itt alakult Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) korabeli feltáró munkájára helyezni, ilyen szemmel még úgysem néztünk itt alaposabban körbe. 1873 augusztusának 10. napján itt gyűltek össze a Kárpátok akkori szerelmesei, hogy megalapítsák hazánk első, és a világ hetedik turista szervezetét, a Magyarországi Kárpát Egyesületet. Az MKE – szó szerint – úttörő munkájának köszönhető többek között a Tátra rengetegeit bebarangoló számos turistaút, a fürdőtelepeket összekötő Tátra körút, megannyi turistaház, hasznos útikönyvek és mindezek nyomán a hegység máig tartó rendkívüli népszerűsége is. Hegyi kísérőnknek megnyertük a Poprádon élő Scheirich Laci bácsit, „A mi Magas-Tátránk” című könyv szerzőjét, aki 40 évig dolgozott a Lomnici-csillagvizsgálóban. Azt gyorsan beláttuk, hogy a 26 perces műsoridőbe nem fér bele a Tátra összes csodája, ezért inkább Tátralomnic környékére, és a fentebb említett MKE úttörő tevékenységére fókuszáltunk.
Az első felvételek Tátralomnicon születtek, ahol több patinás épület megtekintése után felvonóval felmentünk a Lomnici-csúcsra, majd kerékpárt béreltünk, hogy a Poprádi-tóhoz, és a Szimbolikus temetőhöz látogassunk.
„Alaptáborunkat” Alsóerdőfalván, a magyar kézben lévő Retteghy Panzióban „építettük ki”, amely a későbbi évadokban is tátrai bázisunkul szolgált. Másnap felvettük a film nyitójelenetét a Poprád és Csorbató közt járó Tátrai villamosvasúton, feldolgoztuk Ótátrafüredet, majd amíg a csapat egyik része Csorbató felé vette az irányt vágókép-ügyben, a másik Tarajkára fogaskerekűzött. Az igazi cél azonban nem Tarajka volt, hanem a Tarpataki-völgy és vízesései.
A Csontváry által is megfestett Nagy-Tarpataki-vízesés ősszel sosem bővízű, de ahhoz pont elég hangosan zuhogott, hogy ne halljuk mit is akar mondani operatőrünk, Dávid. Utólag derült ki, hogy segítséget kért tőlünk, mert majdnem belecsúszott a vízesésbe, de integetni nem tudott, hisz egyik kezével egy gyökeret, a másikkal a kamerát szorította. Látva, hogy nem igazán halljuk mit kiabál, nagy nehézségek árán visszakapaszkodott biztos helyre, hogy aztán elmesélje mi is történt vele valójában. Itt tehát szerencsénk volt, de a Kis-Tarpataki-völgy felsőbb részén már nem: a Téry-háznál már olyan rossz idő fogadott, hogy a Vöröstorony-hágón meg sem próbáltunk átkelni.
A harmadik nap reggelén hiába szuggeráltuk az eget, a felhőzet nem oszlott fel, pedig a Gerlachfalvi-csúcs volt aznapi célunk. A Sziléziai-háznál még reménykedtünk egy darabig, de végül lemondtunk a Kárpátok legmagasabb csúcsának meghódításáról.
Helyette a Lengyel-nyerget és a Kis-Viszokát választottuk az első Hazajáró rész záróakkordjául. A túrát némileg nehezítette az idény első hóesése, sőt az időjárás miatt némi hiányérzettel tértünk haza.
A megvágott anyagból jócskán érződött a kiforratlanság, de érdekes módon kritika nem ez miatt ért bennünket, hanem a film végén elővett magyar zászló miatt. El is döntöttük, hogy ez után minden csúcson meglobogtatjuk. Csúcs pedig bőven várt ránk, hisz 12 részre volt szerződésünk. Mivel nem tudtuk milyen lesz a műsor fogadtatása, a 12 általunk legszebbnek vélt tájat jártuk be 2011 őszén. De ez már a következő történet. (Lejegyezte: Kenyeres Oszkár)
A forgatás időpontja: 2011. szeptember 7-9.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Operatőr: Kiss Gábor, Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila, Szabó András
Vágó: Vándor Attila
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Scheirich László
Írta és rendezte: Moys Zoltán
