Magyar hadisírok és emlékművek – Hazajáró pillanatok

Magyar hadisírok és emlékművek – Hazajáró pillanatok

A Hazajáró útja sohasem vezethet el hőseink sírjai mellett anélkül, hogy egy pillanatra elcsendesedjünk, és azokra gondoljunk akik az életüket a Hazáért adták. Most visszatekintve utunkra, ezzel a kis filmecskével biztatunk mindenkit, hogy velünk együtt csatlakozzon a HM hadisírgondozóinak felhívásához. Halottak napján ne csupán szeretteink, hanem közös áldozataink sírhantjánál is gyújtsunk gyertyát!

12107053_822738937839996_7508581810741259451_n

Vándortúra 2015

Vándortúra 2015

Napfényes őszi időben rendezte meg a Hazajáró Egylet és a Börzsöny Akciócsoport a hagyományos Börzsöny Vándortúrát, október 24-én, szombaton. A 36 km-es táv mellett – a dobogókői túra sikerét figyelembe véve – egy rövid, vezetett, családi túrán is végig lehetett menni. A Verőcéről, a református parókiáról induló hosszabbik távot közel kétszázan teljesítették, míg a könnyebb túrán majdnem hatvanan vettek részt. A túra végén sokan éltek a lehetőséggel és a helyszínen beléptek a Hazajáró Egyletbe.

Bővebben

Vándortúra és őszi séta a Börzsönyben

Vándortúra és őszi séta a Börzsönyben

A Hazajáró Egylet a Börzsöny Akciócsoporttal közösen szervezi meg a már hagyományos Börzsöny Vándortúrát, október 24-én, szombaton. Ezúttal a 36 km-es hosszú túra mellett – az első egyletes túra sikerén felbuzdulva – egy rövid, vezetett családi túra is lesz. Mindkét túra Verőcéről indul és oda is érkezik. A hosszú túra a Börzsöny délkeleti részének csodavilágát járja be: Szokolya, a Béla-rét, a Nógrádi vár, a Nagy-Kő-hegy és a Borbély-hegy várja a természetjárókat. A rövid túra a Lósi-patak völgyében található Kárpát-Haza Lovasfogadóba vezet, ahol többek között a Kárpát-Haza templomot és a Wass Albert emlékmúzeumot mutatja be a hely megálmodója, Bethlen Farkas. A túrák rajtjában és céljában Verőcén, a református parókián lehetőség lesz belépni a Hazajáró Egyletbe. A túra nevezési díja a Hazajáró Egylet tagoknak kedvezményes. Tartsatok velünk a Börzsönybe!

Sikeres Őszi Hazajáró túra a Visegrádi-hegységben

Sikeres Őszi Hazajáró túra a Visegrádi-hegységben

IMG_9898Az ősz a legszebb arcát mutatta a Hazajáró Egylet első túráján, október 3-án, Dobogókőn. 330-nál is több természetkedvelő látogatott ki a Visegrádi-hegységbe, hogy együtt túrázhasson a Hazajáró műsor készítőivel, és találkozzon azokkal, akik szintén rajongói a Kárpát-medencét bejáró műsornak. Kora reggeltől megtöltötte a Zsindelyes Vendégház környékét a tömeg, akik választhattak, hogy a kisgyerekes családoknak, ill. kezdőknek ajánlott könnyebb, 3 km-es, vezetett túrán, vagy a nagyobb kihívást jelentő 17 km-es terepen mennek végig. Elmondhatjuk, hogy jó ötlet volt a családokra is gondolni, mert nagy sikere volt a rövidebb távnak is, ahol személyesen Kenyeres Oszkár és Moys Zoltán vezetésével járhatták be a gyönyörű tájat a résztvevők.

Bővebben

Hazajáró próbaforgatás 2011

Hazajáró próbaforgatás 2011

Az október 3-ai Őszi Hazajáró túrát követő közönségtalálkozón bemutatták a Hazajáró című műsor próbaforgatásának eddig sosem látott felvételeit. A készítők azért választották ezt az eseményt a bemutatóra, mert a 17 km-es túra útvonala megegyezett a négy évvel ezelőtti forgatáson bejárt útvonallal.

Világbajnok csatlakozott a Hazajáró Egylethez!

Világbajnok csatlakozott a Hazajáró Egylethez!

Kövér Márton maratoni kenus magyar válogatott, – aki legutóbb szeptember közepén a győri világbajnokságon egyéniben és párosban is megvédte világbajnoki címét – csatlakozott közösségünkhöz! Marci elmondta, hogy nagy rajongója mind a Hazajáró című műsornak, mind a természetjárásnak és a túrázásnak. Arra biztat mindenkit, hogy a televíziós műsorban látott szépségeket próbálja meg személyesen is átélni, minél több időt töltsön a természetben és aki teheti látogasson el az elszakított magyar területekre is.

Üdv a sorainkban!

Őszi Hazajáró programajánló

Őszi Hazajáró programajánló

A Hazajáró barátai nemcsak a képernyők előtt, de közönségtalálkozók és túrák keretében személyesen is találkozhatnak a műsor alkotóival. Íme néhány őszi Hazajáró program, ahol együtt lehetünk a hazajárókkal és akár be is léphetünk a Hazajáró Egyletbe.

Közönségtalálkozók:

Szeptember 27. Diósjenő
Október 3. 16:30 Tagtoborzó Dobogókőn
Október 9. Nagybereg (forgatással egybekötve)
Október 16. 18:00 Pomáz, Magyar Vár
November 3. Kiskunfélegyháza – Városi Könyvtár
November 4. Nyékvárkony – Kultúrház
November 6. Pápa
November 20. Gyömrő
November 23. Zalaegerszeg
November 25. Nagykapos
November 27. Makó
November 28. Kondoros – Kondorosi Csárda

Túrák:

Október 3. Őszi Hazajáró túra a Visegrádi hegységben (tagtoborzó közönségtalálkozóval)
Október 24. Börzsöny Vándortúra

Csobánka – gondolatok

Csobánka – gondolatok

Prológus

„A turista jobban szereti hazáját, mint bárki más, mert a turista előtt a haza fogalma nem elvont fogalom, a turista lelki szemei előtt életre kel a táj, ha hazája térképét nézi, mert ő ismeri hazáját, bejárja annak minden zugát. Szeretni valamit pedig igazán csak akkor lehet, ha azt ismerjük. Az elméleti tudás érzése eltörpül azon érzések mellett, amelyek bennünk ébrednek, ha egy-egy történelmi emlék, egy-egy düledező várrom a maga valóságában bontakozik ki szemeink előtt. Vagy ha egy csata emlékhelyét, egy régi dicső színteret a természetben keressük fel, ha elmerengünk egyik-másik magasabb bércről nyíló körképen, amelyben szemünket, lelkünket gyönyörködtetve bontakozik elénk hazánk erdős-hegyes, folyóvizek ezüstszalagjaival végig szántott termékeny rónaságokkal váltakozó és falvakkal tarkított szikföldje. Vagy ha vándorutunkon megpihenve, elmélázva hallgassuk a hegyi patak csörgedezését, amely arról regél, hogy ő is a mi magyar anyaföldünket öntözi, és átérezzük, hogy mindazt, amit így megismertünk, megszerettünk, az a mi sajátunk, a mi édes szülőföldünk.”

Bővebben