Tag­tár­sunk, Bori Bian­ka beszá­mo­ló­ja a Bör­zsöny Ván­dor­tú­rá­ról.

Idén októ­ber 24-én került meg­ren­de­zés­re a Ván­dor­tú­ra, mely hagyo­má­nyo­san min­den évben a Bör­zsöny vad­re­gé­nyes tája­i­nak más és más szeg­le­té­be kala­u­zol­ja a ter­mé­szet­já­ró­kat. Ezút­tal a vul­ka­ni­kus hegy­ség dél­ke­le­ti részé­nek párat­lan szép­sé­gű vidé­ké­vel ismer­ked­het­tünk meg, Verő­cé­ről indul­va egy hosszú (36 km-es) és egy rövid, de kel­le­mes őszi sétát kíná­ló csa­lá­di veze­tett távon.

Reg­gel nyolc óra körül kanya­rod­tunk be a verő­cei refor­má­tus paró­kia felé veze­tő útra, a két oldalt par­ko­ló hosszú kocsi­sor már messzi­ről jelez­te, hogy a szép nap­sü­té­ses őszi idő soka­kat kicsa­lo­ga­tott a mai napon. Aho­gyan később meg­tud­tuk a mi hosszú távun­kon pont 200-an és a Lósi-völgy­be veze­tő sétán pedig közel 60-an vet­tek részt.

Kicsit csí­pős volt még a reg­gel, de a fel­szál­ló köd és a tisz­ta napos ég jelez­te, hogy gyö­nyö­rű őszi túrá­nak nézünk elé­be. Indu­lás előtt még vál­tot­tunk pár szót Oszi­val és Sanyi­val, jó volt újra talál­koz­ni az elő­ző heti pomá­zi közön­ség­ta­lál­ko­zó után. Majd fél kilenc körül indul­tunk el hár­man a Csat­to­gó-völgy irá­nyá­ba. A túra első része már isme­rős volt, hiszen május­ban az Előzd meg a kis­vas­utat! tel­je­sít­mény­tú­ra pont ezen az útvo­na­lon haladt Király­rét felé, de a remek sza­la­go­zás is könnyű­vé tet­te a tájé­ko­zó­dást a jel­zés nél­kü­li sza­ka­szo­kon.

Magyar­kút­at és a vas­úti síne­ket elhagy­va las­san fel­fe­lé emel­ked­tünk a Tár­sa-hegy füves gerin­cé­re. Meleg nap­sü­tés­ben gyö­nyör­köd­tünk a kör­nye­ző dom­bok őszi szín kaval­kád­já­ban és a mögöt­tük még álmo­san, reg­ge­li köd­pap­lan­juk­ból las­san ébre­de­ző hegy­csú­csok vonu­la­ta­i­ban.

Az egyik domb­te­tő­re fel­ér­ve négy cso­dál­ko­zó szem­pár sze­ge­ző­dött ránk, a reg­ge­li har­ma­tos füvet lel­ke­sen lege­lé­sző tehe­nek érdek­lőd­ve szem­lél­ték a sze­kér­úton elha­la­dó, szo­kat­la­nul nagy turis­ta­for­gal­mat.

A távol­ban las­san fel­tűn­tek Szo­ko­lya házai, ahol az első ellen­őr­ző­pont várt ránk. A Sted­ra-kocs­má­ban a pecsé­tek mel­lé min­den­ki választ­ha­tott egy-egy cso­kit is, amit a Tár­sa-nye­reg­be vissza­ka­pasz­kod­va gyor­san el is maj­szol­tunk. A Szo­ko­lyai vas­út­ál­lo­más előtt a Les-völgy vad­re­gé­nye­sebb részén foly­tat­tuk az utun­kat Király­rét felé. A völgy­ben néhol kisebb pata­ko­kat keresz­tez­ve igye­kez­tünk elke­rül­ni a sáro­sabb sza­ka­szo­kat, míg a Szé­les-mező­re kiér­ve fel­tűnt a követ­ke­ző úti célunk a Király­rét felé maga­so­dó Vár-hegy csú­csa.

A várak a Bör­zsöny­ben úti­ka­la­uz­ban ez a rövid leírás olvas­ha­tó a Vár-hegy­ről: „Az itt talált lele­tek tanú­sá­ga sze­rint az erő­dí­tést a XII-XIII. szá­zad­ban épít­het­ték, de való­szí­nű­leg nem szol­gált tar­tós lak­he­lyül, mivel az ása­tá­sok során csak nagyon kevés edény­tö­re­dék és sem­mi­lyen épü­let­re uta­ló nyom nem került elő.”

A mere­dek kap­ta­tó leküz­dé­se után elér­tünk a máso­dik ellen­őr­ző­pon­tot, majd a csú­cson egy kicsit meg­pi­hen­ve beszél­get­tünk Jakab Sanyi­val, és egy gyors pil­lan­tást vetet­tünk az egy­ko­ri sán­co­kat sűrűn benőtt fák között itt-ott elő­bú­jó kilá­tás­ra. Az egy­sá­vos ösvé­nyen vissza­eresz­ked­ve, a hegy­te­tő után kel­le­me­sen pihen­te­tő sza­kasz követ­ke­zett, a köves kerék­pár utat követ­ve indul­tunk el túránk leg­tá­vo­lab­bi pont­ja, a Nóg­rá­di vár irá­nyá­ba.

A sza­la­go­zást elhagy­va gyors iti­ner olva­sás után az orszá­gos kék­tú­ra útvo­na­lá­ra tér­tünk át, mely innen­től kezd­ve szin­te egé­szen a célig, Magyar­kú­tig az úti­tár­sunk maradt.

Egy rét­re kiér­kez­ve las­san fel­tűnt előt­tünk a Nóg­rá­di vár sem­mi­vel sem össze­té­veszt­he­tő, jel­leg­ze­tes cson­ka tor­nya. A vár 1686-ban vált romos­sá, ami­kor egy vil­lám­csa­pás követ­kez­té­ben fel­rob­bant az őrto­rony­ban elhe­lye­zett lőpor­rak­tár, így a deto­ná­ció követ­kez­té­ben szin­te tel­je­sen rom­ba dőlt épü­let elnép­te­le­ne­dett.

Az őszi szí­nek­be öltö­zött tájat szem­lél­ve három őzi­ké­re let­tünk figyel­me­sek a távol­ban, saj­nos a fény­ké­pe­zés­hez túl messze vol­tak, de a szél­csen­des idő­nek köszön­he­tő­en ész­re­vét­le­nül figyel­het­tük őket néhány per­cig.

A Nóg­rá­di vár­ba fel­ka­pasz­kod­va jól esett az ellen­őr­ző­pon­ton kapott finom pogá­csa és zsí­ros kenyér, már egé­szen kezd­tünk meg­éhez­ni. A kel­le­me­sen sütő, meleg nap­fény­ben nem tud­tunk ellen­áll­ni a csá­bí­tás­nak és a magunk­kal hozott ele­mó­zsia, ter­mosz elő­ke­re­sé­sé­vel egy rövid tea­szü­ne­tet tar­tot­tunk a cson­ka tor­nyok tövé­ben. Gyö­nyö­rű volt a fönt­ről élénk táru­ló pano­rá­ma, mint egy élő terep­asz­tal terül­tek el lábunk alatt Nóg­rád házai, a távol­ban pedig jól kive­he­tő volt Diós­je­nő az egy­re maga­sabb­ra törő hegy­csú­csok lábá­nál.

Nehéz búcsút ven­ni a Vár­hegy­től, még hosszú per­ce­kig tud­tunk vol­na időz­ni a tör­té­nel­mi leve­gő­vel átita­tott köve­ken ücsö­rög­ve, de még sok kilo­mé­ter és hegy­csúcs meg­má­szá­sa várt ránk Verő­cé­ig.

Mint utó­lag kide­rült Nóg­rád első háza­it elér­ve rossz irány­ba kanya­rod­tunk és az állo­mást kihagy­va jutot­tunk el a vár­rom jel­zés­hez, de egy kis tana­ko­dás után sike­rült meg­ta­lál­nunk a helyes irányt. A vas­úti síne­ket magunk mögött hagy­va meg­kezd­tünk a túra leg­ke­mé­nyebb kap­ta­tó­já­nak leküz­dé­sét, vég­te­len hosszú­sá­gú­nak tűnt a folya­ma­to­san emel­ke­dő ösvény, már szin­te kezd­tem azt hin­ni, hogy soha sem érke­zünk fel a Nagy-Kő-hegy csú­csá­ra, ami­kor egy fára tűzött lap jelez­te a követ­ke­ző ellen­őr­ző­pon­tot. A Lokó-pihe­nő­nél azon­ban az elénk táru­ló varázs­la­tos kilá­tás kár­pó­tolt a mászás okoz­ta fára­dal­ma­kért.

A Nagy-Kő-hegy 383 méter magas csú­csá­ról meg­kezd­tük az eresz­ke­dést Magyar­kú­tig, ahol az Irma-for­rás kel­le­me­sen hűs vizé­vel tölt­het­tük meg kiürült kula­csa­in­kat, hogy még egy len­dü­le­tet vegyünk az idei Ván­dor­tú­ra utol­só hegy­csú­csá­nak leküz­dé­se előtt.

Az Ara­nyos­kú­ti- kilá­tó­hoz a piros négy­zet jel­zé­sen kanya­rog­tunk egy­re fel­jebb és fel­jebb az üdü­lő­há­zak között. Az ötö­dik ellen­őr­ző­pont előtt nagy kihí­vást tar­to­ga­tott az erős emel­ke­dő, ahol némi szussza­nás­ra adott lehe­tő­ség az egyik kanyar­ban álló Turis­ta-kápol­na, illet­ve a fel­jebb lát­ha­tó egy­ko­ri kato­nai bázis nyo­ma­it őrző őrto­rony len­cse­vég­re kapá­sa.

Az Ara­nyos­kú­ti-kilá­tó­nál a sűrű lomb­ko­ro­na saj­nos csak egy helyen enge­dett pil­lan­tást vet­ni az alat­tunk elte­rü­lő gyö­nyö­rű táj­ra. A leme­nő­ben lévő nap lágy, arany­szí­nű suga­ra­i­val vilá­gí­tot­ta meg a Duna-kanyart, még léleg­zet­el­ál­lí­tób­bá vará­zsol­va hazánk párat­lan ter­mé­sze­ti tüne­mé­nyét.

Innen elha­gya­tott nya­ra­lók között leeresz­ked­ve már csak be kel­lett sétál­nunk a cél­nak helyet adó refor­má­tus paró­ki­á­ra, ahol az okle­ve­lek átvé­te­le után kel­le­me­sen elfá­rad­va, de sok élménnyel gaz­da­god­va pihen­tünk meg egy kicsit.

Köszön­jük szé­pen a szer­ve­zők­nek ezt a remek napot, ahol lehe­tő­sé­günk nyílt meg­is­mer­ked­ni a Bör­zsöny dél­ke­le­ti részé­nek, őszi pom­pá­ba öltö­zött cso­da­vi­lá­gá­val.

Bori Bian­ka