Nagy öröm­mel tudat­juk Vele­tek, hogy a hét­vé­gén fel­avat­tuk a Kár­pát­al­jai Haza­já­ró Egy­let ven­dég­há­zát Fel­ső­ge­re­ben­ben.

Kon­do­ros és a Haza­já­ró kap­cso­la­ta immár évek óta sok gyü­möl­csöt ter­mett. A béké­si kis­vá­ros­ban tar­tot­tuk 150. és 500. közön­ség­ta­lál­ko­zón­kat, augusz­tus 21.-én pedig az a meg­tisz­tel­te­tés ért ben­nün­ket, hogy dísz­ven­dég­ként lehet­tünk jelen az új Tri­a­non-emlék­mű ava­tá­sán. Mind­ez régi bará­tunk­nak, a Szo­bor­bi­zott­ság elnö­ké­nek, Zube­recz Tibor­nak köszön­he­tő, aki sokad­szor invi­tált meg ben­nün­ket Kon­do­ros­ra.

Eljátsz­hat­nánk a gon­do­lat­tal, hogy ha 100 évvel ezelőtt a román igé­nyek tel­je­sül­tek vol­na, akkor ma Romá­nia a Tiszá­ig tar­ta­na, és Kon­do­ro­son alig­ha avat­ná­nak Tri­a­non-emlék­mű­vet. Még az is lehet, hogy a kon­do­ro­si csár­da tőszom­széd­sá­gá­ban hagy­ma­ku­po­lás orto­dox temp­lom virí­ta­na a bete­le­pí­tett román­ság nagy örö­mé­re, az utcá­kon szól­na a mane­le, decem­ber 1‑én pedig kék-sár­ga-piros­ba öltöz­ne az egész város. Aztán egyik nap meg­je­len­ne a Haza­já­ró stáb­ja, hogy a meg­ma­ra­dás kér­dé­se­i­ről fag­gas­sa a mara­dék magyar kisebb­sé­get… No de hagy­juk is eze­ket a rém­ké­pe­ket, Kon­do­ros 1920-ban magyar impé­ri­um alatt maradt, a román való­ság pedig meg­állt a Szat­már­né­me­ti – Nagy­vá­rad – Nagy­sza­lon­ta – Arad vona­lon. Ugyan­ak­kor ebben a nem is oly távo­li román való­ság­ban ott él még min­dig több száz­ezer magyar, aki­ket oly­kor-oly­kor meg­lá­to­gat a Haza­já­ró stáb­ja is, hogy tudó­sít­son öröm­ről, bánat­ról, szám­ba vegye a meg­ma­ra­dás esé­lye­it, és fel­mu­tas­sa azo­kat az őrtál­ló­kat, akik dacol­va a száz év magánnyal, még min­dig tart­ják magu­kat, veze­tik közös­sé­gü­ket. 2020-ban talán nem is az a leg­fon­to­sabb kér­dés, hogy mikor tér­nek haza az elsza­kí­tott nem­zet­ré­szek, sok­kal inkább az, hogy ha eljön a haza­té­rés tör­té­nel­mi lehe­tő­sé­ge, legye­nek még élet­erős magyar közös­sé­gek a hatá­ro­kon túl. A Haza­já­ró ezen dol­go­zik las­san tíz esz­ten­de­je, és a kon­do­ro­si emlék­mű árnyé­ká­ból is min­den­kit arra bíz­tat, hogy keres­se a kap­cso­la­tot a jelen­le­gi hatá­ro­kon túli magyar közös­sé­gek­kel. Mi turisz­ti­ká­ban uta­zunk, de az élet­nek még szá­mos terü­le­te van, ahol meg­él­he­tő az össze­tar­to­zás élmé­nye.

Egyéb­ként a kon­do­ro­si emlék­mű nem sok árnyé­kot adott ava­tá­sá­nak órá­i­ban augusz­tus 21. dél­után­ján, ám a hőség sem tud­ta ked­vét szeg­ni annak a több száz részt­ve­vő­nek, akik részt vet­tek az emlék­mű lelep­le­zé­sén. Németh Szi­lárd állam­tit­kár, Ribársz­ki Péter pol­gár­mes­ter és Zube­recz Tibor ötlet­gaz­da mel­lett a Haza­já­ró nevé­ben Kenye­res Osz­kár szer­kesz­tő mon­dott köszön­tőt. Az ünnep­ség végé­hez csat­la­ko­zott Kas­nyik Gábor futó­tár­sa­i­val, akik a tri­a­no­ni határ­ról indul­tak, és Kon­do­ro­son értek cél­ba a “100 év 100 km” elne­ve­zé­sű Tri­a­no­ni-emlék­fu­tás kere­té­ben. Az emlék­mű­vet Kis Illés bap­tis­ta lel­ki­pász­tor és Tus­ka Tibor evan­gé­li­kus lel­kész áldot­ta meg, majd a részt­ve­vők elhe­lyez­ték az emlé­ke­zés koszo­rú­it a szo­bor előtt. Az álló­fo­ga­dás már a Műve­lő­dé­si Ház­ban volt, mely­nek szom­széd­ság­ban ott áll a híres kon­do­ro­si csár­da, ame­lyet nem csak kony­há­ja miatt, hanem lát­vá­nyos Betyár­mú­ze­u­ma miatt is érde­mes meg­lá­to­gat­ni. A Palus­ka Zol­tán által meg­ál­mo­dott múze­um hama­ro­san Haza­já­ró Pont is lesz.

A kon­do­ro­si emlék­mű Minya Gábor és Minya Ist­ván alko­tá­sa. A Békés Megyei Vadász­szö­vet­ség a Beth­len Gábor Alap­ke­ze­lő Zrt. által meg­hir­de­tett pályá­za­ton elnyert 1 mil­lió 250 ezer forin­tot fel­aján­lot­ta az emlék­mű elké­szí­té­sé­re, ame­lyet emel­lett köz­ada­ko­zás­ból finan­szí­roz­tak. Zube­recz Tibor, a kon­do­ro­si Tri­a­non Emlék­bi­zott­ság elnö­ke, a Békés Megyei Vadász­szö­vet­ség tit­ká­ra elmond­ta: poli­ti­kai hoz­zá­ál­lás­tól füg­get­le­nül, hatá­ron innen és túl­ról szá­mos fel­aján­lás érke­zett, a pályá­za­ton elnyert összeg­gel együtt több mint négy­mil­lió forint gyűlt össze.