A mára­ma­ro­si haza­já­ró túra, idén szep­tem­ber 1‑re esett. A 25 km‑s táv meg­té­te­lé­re 32-en vál­lal­koz­tunk. A leg­fi­a­ta­labb részt­ve­vő egy 3 éves leány­ka volt, aki szü­le­i­vel és test­vé­re­i­vel érke­zett az anya­or­szág­ból. Nagy meg­tisz­tel­te­tés, hogy Moys Zol­tán és Schödl Dávid, a Haza­já­ró meg­ál­mo­dói és ala­pí­tói is eljöt­tek a meg­mé­ret­te­tés­re.

A mára­ma­ros­szi­ge­ti haj­da­ni Sport szál­ló par­ko­ló­já­ból vág­tunk neki a kihí­vás­nak. A malom­ker­ti hídon, az Iza folyón átkel­ve a 612 m magas Sza­la­ván áll­ta az útun­kat. Mere­dek kap­ta­tói, igen nagy erő­fe­szí­tést igé­nyel­tek. Mielőtt a tető­re értünk vol­na egy homok­kő fal mel­lett halad­tunk el, bel­se­jé­ben egy kis bar­lang talál­ha­tó, vala­mi­kor a víz mos­hat­ta ki, mi csak úgy hív­juk, hogy Vár­lyuk. Bejá­ra­ta évről-évre kisebb, már csak négy­kéz­láb lehet bemen­ni. A legen­da sze­rint össze­köt­te­tés­ben állt a Gutin hegy­ség­gel. Pin­tye vitéz, a híres román betyár, aki Rákó­czi olda­lán a laban­cok ellen har­colt, ezen a jára­ton köz­le­ked­he­tett.

A tetőn gyö­nyö­rű nap­sü­tés foga­dott. A távol­ban a mára­ma­ro­si bér­cek, hal­vá­nyan a Rad­nai- hava­sok, a Szép­les, a Lápos és a Gutin hegy­ség kékes szín­ben ékes­ked­tek. Útun­kat az Ördög­domb felé vet­tük. Esz­te­nák, lege­lé­sző tehe­nek, bárá­nyok, almá­tól ros­ka­do­zó gyü­möl­csö­sök mel­lett halad­tunk, útra­va­ló­nak lesza­kí­tot­tunk egyet-egyet. Az Ördög­domb tete­jén a hábo­rús idők­ből fenn­ma­radt tüzér­sé­gi állás nyo­mai még min­dig meg­te­kint­he­tő­ek. A 779 m magas Egres-tető felé köze­led­ve, az út egy bükk­fa erdőn keresz­tül veze­tett. Az erős nap­sü­tés után jól­esett az árnyék. A hegy tete­jé­re érve pazar kilá­tás foga­dott. A Kőhát-hegy­ség vul­ka­ni­kus vonu­la­ta, a Tisza­kő, Cigány­kő, Kabalany­er­ge, Kopasz­kő és a Péter-csúcs díszel­gett előt­tünk. Innen már csak egy ugrás volt az egre­si mene­dék­ház, ami a mára­ma­ros­szi­ge­ti­ek ked­venc kirán­du­ló­he­lye volt vala­mi­kor. Sugó felől már gép­ko­csi­val is meg lehet köze­lí­te­ni. Miu­tán kicsit kifúj­tuk magun­kat és lába­in­kat meg­pi­hen­tet­tük min­den­ki jóízű­en elfo­gyasz­tot­ta az ide fel­ho­zott ele­mó­zsi­á­ját. A Haza­já­ró zász­ló­ját, az Erdé­lyi lobo­gót és a Nem­ze­ti lobo­gón­kat magas­ba emel­ve, több cso­port­ké­pet is készí­tet­tünk.

Vissza­fe­lé az út már könnyebb volt. A Sza­la­ván­ról a Pus­ka­po­ros híd felé vet­tük utun­kat, a hegy ezen olda­lá­ból káp­rá­za­tos pano­rá­ma tárult a haj­da­ni vár­me­gye köz­pont­ra, Mára­ma­ros­szi­get­re. Majd a várost, az ára­dás­tól védő­töl­té­sen végig sétál­va elér­tünk a Malom­kert­be és onnan a kiin­du­lá­si pont­hoz, a haj­da­ni Sport szál­ló par­ko­ló­já­ba. Emlé­kül min­den­ki haza­vi­he­tett egy álta­lam kom­po­nált „Haza­já­ró dal” ‑t kivé­ve Bod­ri kutyát, aki egy nagy adag hús­kon­zer­vet kapott jutal­mul, amit jóízű­en el is fogyasz­tott.

Külön köszö­net mind­azok­nak, akik idén is részt vet­tek a mára­ma­ro­si Haza­já­ró túrán, és min­den­ki­nek gra­tu­lá­lok a tel­je­sít­mény­hez.

Ha a jó Isten meg­se­gít jövő­re újra talál­ko­zunk!
Tisz­te­let­tel, Jóna Bálint Mára­ma­ros Haza­já­ró Ispán­ja.