Már a gyülekezőhely is magáért beszélt, hisz egy olyan legendás helyre szólított minket a túra november második hétvégéjének hűvös reggelén, ami az egyik történet szerint, akik innen isznak vizet, azok soha nem szűnnek meg szeretni.
Bővebbenhazazajáró egylet
Áprily nyomában az őszi visegrádi vadonban
Az elkésett ősz pompás ragyogása várta az idei Áprily Lajos emléktúra résztvevőit Visegrádon. Hagyományos módon három táv közül választhattak, akik ezt a szép szombatot a székelyföldi származású költő, Áprily Lajos által szeretett és megverselt Visegrádi-hegységnek szánták. A 12, 26 vagy a 45 km-es távnak összesen 332-en vágtak neki. Olvassátok a 45 km-es távot teljesítő Héder László rövid beszámolóját:
BővebbenAhol mindig nagyobbat dobban a szív – Őszi Hazajáró túra
Gyönyörű őszi időjárás fogadta Dobogókőn az immár 9. alkalommal megrendezésre kerülő Őszi Hazajáró Túra résztvevőit. A 2017-től tragikusan fiatalon elhunyt barátunk, Strahl Zoltán nevét viselő túrán idén közel 150-en álltak rajthoz, hogy nekivágjanak a több mint 16 km-es távnak és leküzdjék az ehhez tartozó 804 méter szintkülönbséget.
BővebbenElkészült a Hazajáró Turistaház
Örömmel jelentjük, hogy honismereti-turisztikai egyletünk újabb mérföldkőhöz érkezett: a magyar turistaság egyik bölcsőjében, Dobogókőn felépült a Hazajáró Turistaház.
BővebbenVándortúra a Börzsöny keleti bércein
A hegység pompás vonulatai éppen, hogy derengenek a hajnali égbolt alatt. A csendet a völgyből felszálló kutyaugatás töri meg: érkeznek az első autók a Zsibak-forráshoz. A rajt helyszíne kissé rendhagyó módon egy diósjenői jó barátunk, Bier Laci birtoka. Rég látott ismerős arcok diktálják a kódot, aztán kapják is itinerüket, amellyel már indulnak is a Kő-szirt irányába. Összesen 121-en indulnak útnak, közülük 60-an először járnak a Börzsöny Vándortúrán, amelyet immár 26. alkalommal rendezünk meg kedvenc hegységünkben.
Bővebben3. Medvesi átszelés
Idén is felénk járt a Hazajáró túra sorozata, mégpedig hamisítatlan vénasszonyok nyarában fürdő időjárásban vághattunk utunkba. Egyházasbástból a Pogányvár Fogadótól kiindulva. Igen hosszúra nyújtózott csapatunk, mivel 72 résztvevő és színesítés képp még 5 kutyus is velünk tartott.
BővebbenBükkaljai kőkulTÚRA a Hazajáróval 2024 – beszámoló
Idén ősszel a Kaptárkő Egyesület és a Hazajáró Egylet kilencedik alkalommal rendezte meg közös túráját, amely ezúttal a festői Bükkalja térségére fókuszált. A túra 2024. október 5-én zajlott, a résztvevők Szomolyáról indulva fedezték fel a vidék különleges kőkultúráját, természeti értékeit és építészeti nevezetességeit.
Bővebben2. Fehér – Kárpátok Hazajáró Túra
Szeptember végére esett az immár második alkalommal megrendezett Fehér-Kárpátok Hazajáró Túra. Květná, ha magyarra fordítanánk ennek a kis határmenti falunak a nevét, azt jelentené, virágos, s eme falu üzemi parkolójában várva a hazajárókra, az idő is, s a kedvünk is ekként alakult. Szeptember az utolsó szombatját fogyasztotta, a Nap is ki-kileselkedett a felhők mögül, hogy ő is végig pásztázzon a Fehér-Kárpátok hegyvonulatán, mely nem igazán magasságával tűnik ki társaitól.
BővebbenI.Gömör-Tornai-Karszt túra -Barangolás a Szádelői csodavilágban
A 2024-es év első őszi hétvégéjének reggelén Torna vára alatti parkolóban gyülekezett a Hazajárók csapata. Itt vártak bennünket felvidéki barátaink, Csúsz Balázs és Varga Gábor a Cooltour egyesület alapítói, mai túravezetőink. Rövid bemutatkozás és túraismertetés után egy gyors csoportkép és már indulunk is a felettünk magasodó vár meghódítására.
Bővebben