Ohábaponor településen a patakmeder jelenti az egyetlen járható utat a szurdok felé. Ha a vadregényes jelző illik valamire, az az Ohábia szurdoka. A zúgó patak sziklás medrében az eddigieknél is komolyabb kalandtúra vár ránk.
A szoros egy gigászi barlang tágra nyílt szájában, a Nagy-Csűrnél végződik. Hatalmas sziklakapuja egy több mint négy kilométer hosszú, 4-5 méter magas sztalagmitcseppkövekkel ékesített járatba vezet.
A patak több mint egy kilométer hosszan vágta át a sziklát, olyan vad és járatlan szurdokot alkotva, hogy a vándor kénytelen a patakmederben haladni. Ahogy beljebb hatolunk, egyre vadabbak a zúgók, egyre szűkebb a szoros és sokhelyt szinte sima és függőleges mészkőfalak szegélyezik. Medrében sok helyen már derékig ér a víz.
Nem rejti véka alá szépségeit a Véka-szurdoka. Rövid, alig száz méter hosszú, falai sem túl magasak, mégis, ha a legszebb részeit látni akarjuk, bele kell gázolnunk az alacsony vízállásnál is legalább térdig érő patakba. Sziklafalain sokat sejtetnek a magasabb vízállások nyomai is.
A régi Selyemúton fekszik a Boli-barlang, amely történelmi jelentőséggel is bír. Ezt a falát díszítő magyar címer is jelzi, ugyanis 1404-ben Zsigmond király egy Bólia nevű kisnemesnek adományozta a barlangot. Innen jön a neve is.
Katonai szempontból is fontos volt a történelem folyamán a barlang. Erről tanúskodik, hogy 1773-ban József császár is járt itt katonaként.
A barlangot a 19. század végétől az Erdélyi Kárpát Egyesület petrozsényi osztálya tette járhatóvá, hidak és lépcsők kiépítésével. Remek akusztikája miatt koncerteknek is helyet adott.
Kiépítésében nagy szerepe volt a környékbeli bányászoknak is. Védőszentjük, Szent Borbála kapott is egy kis emlékhelyet a barlangban.
De van itt egy másik, természet alkotta különleges kegyhely: a barlang falán mintha Szűz Mária alakja sejlene elő. A misztikus jelenség valóságos zarándokhellyé tette a barlangot.
A rejteket nemcsak a középkorban, de az első világháború idején is hadi célokra használták.
A Csindrel-csúcsról a kilátás mámoros: közel, s távol ott virítanak a Déli-Kárpátok tagjai: előttünk, a Lotru, távolabb a Páring, mögötte a Kapacina, a Kudzsiri-havasok, és még a Retyezát és a Vulkán is felvillantja bájait. Nem is beszélve a másik irányban a Fogarasi-havasokról. Észak felé haladva a Cindrel hirtelen leszakad, és hagy hatalmas völgy tárul elénk, mélyén a Nagy-Jézer tóval.
A közel 1000 méter magasan fekvő Szinevéri-tó közepét egy apró sziget ékesíti. A tó gyalogszerrel körbejárható, de tutajjal is lehet.
A Szinevéri-tótól vezet az út a tengerszem fölé magasodó Tó-havasra. Innen csodás kilátás nyílik a tóra és a Gorgánok hegyeire-völgyeire.
Aracs és Törökbecse között a pusztán egy kivételes természeti érték bújik meg. Délvidék legnagyobb szikes tava, a Sóskopó. A sós és lúgos tó szép mementója a még zabolátlan Tiszának, amely egykor erre kanyargott, míg a szabályozáskor le nem választották a fő folyóágról. A hatalmas meder azóta csak az égből csapadék vagy a földből talajvíz formájában kap csekélynyi vizet, ami viszont az agyagos föld miatt csak párolgással tud eltávozni. Nem csoda, hogy a szikesedés és kiszáradás folyamata nyáron felgyorsul, és az amúgy is sekély mocsár szinte kőkeményre szárad.
A Sóskopó ötszáz hektáros természetvédelmi területe kedvelt célpontja a madarászoknak is, nem kevesebb, mint kétszáz madárfajt vettek itt számba.
A kék jelzésen, a szinevéri erdők élővilágát bemutató tanösvény mentén indulunk felfelé a sűrű rengetegben. A patak néhol apró zuhatagként bukdácsol lefelé a sűrű vadon kövezetén. A piros jelzésre kanyarodunk, amelyen még közel 8 kilométeres kaptató vár ránk a fő csúcsig. Lassanként a fenyves erdőt is magunk mögé utasítjuk. Ez már a havasi rétek világa, ahonnan egyre jobb rálátásunk nyílik a szomszédos és távolabbi Máramarosi-hegyekre, a Gorgánok szürkés-zöldes vonulataira.
A Pisokonjánál érjük el végre a hullámzó főgerincet. Innen aztán teljessé válik a körkép.
Nyugat felé a Talabor völgye elszórt települései várnak ránk. Fölöttük a Kraszna-havas, észak felé a Kamianka környékének erdős hátai ívelődnek körénk. Rálépve a széles és lapos füves gerinc ösvényére, először a Kis-Gropa csúcsát érintjük. Kellemes időben nagy élmény hosszan gerinctúrázni. Nincsenek nagyobb szintemelkedések, így megerőltetés nélkül, kényelmesen haladunk. A Fekete-bérc csúcsáról már tényleg oltári a körkilátás: innen az Északkeleti-Kárpátok szinte valamennyi tagját belátjuk.
Átkelve az Azuga-patakon, a kék háromszög jelzést követve forrásvidékére, a Baj-havas gerincére, a Tigáj-havasra vezet az út a meredek emelkedőn.
A rengeteg ritkulni kezd, az egyre szélesebbre nyíló tisztásokról a fenyők között a Nagykő-havas hófehér sziklái, köztük a jellegzetes Írottkő látható. A mezőhavas csúcsán, a Tigájon érjük el a főgerincet. A nyitott, széles plató minden irányban makulátlan kilátást nyújt, majd továbbhaladva elérjük a Tótpál-havasát. A főgerincen folytatva utunkat a havas legmagasabb orma, a Neamt-csúcs felé.