Valahol itt húzódik a nyelvhatár. Innen északra már nem nagyon számíthatunk magyar szóra, annál inkább emlékeinkre. A Balog és a Rima folyók közötti dombon fekszik az Árpád-kori Karaszkó. Alig 150 lakójából már csupán egy vallja magát magyarnak. Vajon tudják-e Karaszkó új lakói, akik néha leülnek ide, a festett kazettás deszkamennyezet alá imádkozni, hogy ki az a kunokat üldöző alak, aki templomuk belső falát díszíti? A falu védőszentje, Szent László király, akinek itt található az egyik legjobban megőrzödött freskóciklusa.
Felsővály. Egy apró zug Gömörországban. A hegykoszorúval körülvett Vály-völgyének utolsó zsákfaluja. Alig 300-an élnek itt, főleg magyarok. Létüket jelzi a császár-dombi Árpád-kori erődített református templom jelzi.
A kistelepülés természeti környezete már a középkortól az erdőművelés és a gazdálkodás ideális színterét nyújtotta az itt élőknek.
A középkori Magyar- és Lengyelországot összekötő főutat őrizte a sárga jelzésű ösvényen elérhető Zboró vára, amely mára az enyészeté lett. De nemcsak a vár, hanem odalent, Zboró községben a Rákócziak kastélya is. Pedig hogy festhetett fénykorában, 1666-ban, amikor I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fényűző esküvőjének adott otthont. Elpusztult a mellette álló templom is, amit még Báthori Zsófia épített. És hol vannak már a park hársfái, amelyek alatt Rákóczi György fejedelem írta leveleit. Az első nagy háborúban orosz ágyútűz söpört ki innen mindent: falakat, fákat, embereket…
Bárddal egy nap alatt kivágható erdő. Azaz Bárdfa. Így nevezték el az egykori Sáros vármegye gyöngyszemét, melynek fényét a szász hospesek tették messzi ragyogóvá. A Főteret uraló Szent Egyed székesegyház tornyából csodálatos kilátás nyílik a régi belvárosra. Bártfát a tatárjárás után flamand és német telepesek építették újjá. Nagy Lajos szabad királyi várossá tette. A 15. századra kiépült a város védműrendszere, és egy hatalmas céh rendszer is, körülbelül 30 céhvel.
A Városháza a 16. század elején épült.
Az új idők ellenére még megőrzött valamit a város középkori hangulatából. A téglalap alakú főtér közepén a Divald Kornél alapította Sárosi múzeumnak otthont adó városháza falán az óra már több mint 500 éve méri a visszafordíthatatlan időt.
Felvidék egyik legnagyobb harangja, a 4 tonnás Orbán-harang 1584 óta – túlélve ostromot és tűzvészt – annyiszor megkondult már, és most megfáradva, hallgatagon alussza örök álmát.
A míves polgárházak közül számunkra különösen érdekes ez a 17. századi, mert 1820-ban itt született az Európa szerte ismert és elismert komponista és karmester, Kéler Béla.
A Gorgánok hegyei ölelte völgybe a mai Felsőszinevérre a 17. században telepítették az első bojkó ruszinokat. A helyi közösség a régi rend szerint éli életét e mesés környezetben, távol a világ szemfényvesztésétől. Itt aztán nem a legújabb kütyük kötik le az emberek életét. A monitorok előtt görnyedő virtuális tengődés helyett az igazi, nagybetűs életet élik, minden szerény és kemény körülmény ellenére, jó kedéllyel. A bojkók mindennapjait a természeti környezet elemei, a havasi élettér, az állatok, a növények, a víz, a föld és a fa határozzák meg.
A templomdombról csodálatos havasi tájkép tárul elénk, de itt található a 18-19. században a Megváltás tiszteletére épült görög katolikus fatemplom is.
Délvidék egyik legősibb, Árpád-kori szakrális épülete, a romjaiban is monumentális Aracsi pusztatemplom, ami mára a magyarság nemzeti zarándokhelyévé vált. A középkorban a templom körül egy virágzó település volt Aracs, ahol még megyegyűléseket is tartottak. Aztán a törökdúlás a földdel tette egyenlővé a települést, ám hála az Égnek, a templom megmenekült. A környék viszont teljesen elnéptelenedett, így a romossá vált épület csak hosszú évszázadok után került elő a feledés homályából, majd a 19. századi feltárásoknak és állagmegóvó helyreállítási munkálatoknak köszönhetően menekült meg a teljes pusztulástól.
A 13. századtól hat évszázadon át a Máriássy család birtokolta település kastélyai és nemesi kúriái a magyar múlt maradandó jelképei. Berzétén a magyarság megmaradásának záloga a hit, melynek bástyája a 13. századi református templom.
A fennsík kapuját őrzi az Árpád-kori Pelsőc. A település 13. századi erődített temploma a Bebek család temetkezési helyéül épült. Később átépítették, majd 1807-ben haranglábat is kapott. A középkorban Pelsőc a vármegye jelentős központja volt, egészen 1849-ig, amikor a betörő oroszok felégették.
A gömöri magyarság kulturális központja Tornalja. Ősi, 15. századi gótikus temploma ma már a reformátussá lett közösséget szolgálja. A kisváros a magyar oktatásnak is egyik központja.
