Egykori vasbányatelep Lövétebánya. A régi vasércbánya és a hámorok ipari muzsikája helyett ma már csend üli meg a völgyet. Erre a békére vigyáz a kápolna, amelyet Erdélyben egyedüliként első királynénknak, Boldog Gizellának szenteltek.
Felső-Homoródmente központja Lövéte. A központban még mindig áll az 1941-ben felavatott, hányatott sorsú első világháborús emlékmű.
A település ékessége az 1776-ban felavatott katolikus nagytemplom. Lövéte a katolikus vallás utolsó bástyája a Kis-Homoród mentén. Innen délre már unitárius falvak sorakoznak.
Az 1848-as forradalomban nagy szerepe volt Lövétének, ugyanis a határban vashámorok működtek, ahol ágyúgolyókat öntöttek.
Lövéte szűk utcáin járva-kelve megtapasztalhatjuk, hogy mennyire meghatározza a helyi nyersanyag az építészetet. Fa és kőházak alkotják a települést, ahol a mai napig a fő megélhetést a mezőgazdaság és a fakitermelés nyújtja. És így volt ez a falu szülötte, Ladó Lajos idejében is. Ő volt az a csavaros eszű erdőpásztor, akiről Tamási Áron regényhősét, Ábelt mintázta.
A lövétei föld gyomra sok ásványkincset rejt. A község fedett sóskútja évszázadok óta szolgálja a helyieket. A sós kőzeten átszivárgó magas sótartalmú vizet főzésre, a kinyert sót ételek tartósításához is használják.
Az ásványkincsek mellett a néprajzi hagyományok is gazdagítják Lövétét. Egy 19. századi épületben 2002-ben tájházat alakítottak ki.
Kápolnásfalu és Szentegyháza története szorosan összefonódik egymással. Volt idő, amikor együtt alkották Oláhfalu városát. 1876-ban aztán szétváltak, majd 1968-ban, Szentkeresztbányával való egyesülése után a faluból újra város lett. A kommunizmus bukása után az Árpád-kori templomára visszautalva fel is vette a Szentegyháza nevet. Mai temploma már jóval később, a 18. században épült.
Az utánpótlást igen komolyan veszik Szentegyházán. Ennek ékes példája az 1982-ben alakult világhírű Szentegyházi Gyermekfilharmónia.
A Központi-Hargita előterének vulkáni platóján, a Nagy- és a Kis-Homoród vízválasztóján helyet foglaló kedves kis hegyi község, Kápolnásfalu. A település a hadak útján, a Hargitát átszelő főút mentén települt, a kora Árpád-korban. Szenvedett is eleget az átkelő ellenséges seregektől, igaz, fekvésének köszönhette fejedelmi kiváltságait is. Nevét régi, mára porrá lett kápolnájáról kapta. 1797-ben aztán szép nagy templomot kapott.
Régi magyar falu Karom, újabb nevén Karlóca. A török hódításig a Báthoryak birtoka volt, majd a Hódoltság része. 1699-ben a Habsburg Birodalom és a török Porta itt kötötték meg a békét, melynek értelmében a Temesköz kivételével minden magyar terület visszatért a Magyar Királysághoz.
Karlóca közelében, a Tarcal lankáin találhatók a hajdan világhírű szerémségi szőlők, hazánk egykor legjelentősebb, mára feledésbe merült borvidéke.
A magyarok a 19. században, Kishegyesről és a Dunántúlról költöztek ide, Satrincára. 1850-ben római katolikus templomot is építettek maguknak, melyet első Szent királyunknak, Istvánnak szenteltek. Hitüket minden időben megtartották, ehhez adtak erőt azok a magyar szentek és királyok, akiknek freskói a templombelsőt díszítik. Van itt magyar egyesület és tájház is.
Szabács a 15. században a törökök által épített várral büszkélkedhet. 1476-ban Mátyás király seregei ostromolták, először sikertelenül, ám a király cselhez folyamodott, és Mátyásnak sikerült bevennie az erős Szabácsot.
A Száva bal partján, ahol a Szerémi-sík a Tarcal lejtőivel találkozik, ott fekszik Szávaszentdemeter. Vajon tudják-e modernkori lakói, micsoda múlt van a lábuk alatt. Már a kelták megtelepedtek itt, majd a rómaiak, akik Sirmium Coloniát Pannónia provincia egyik virágzó központjává fejlesztették. Az ókori város romjai között sétálva jó, ha tudjuk, hogy olyan történelmi alakok születtek itt, mint Aurelianus, Traianus, Maximiliánus császár, vagy éppen Szent Demeter vértanú, akinek tiszteletére már az V. században templom épült. A kereszténység igen korán gyökeret vert itt, így a város hamar püspöki székhely lett. Aztán jöttek a hunok, majd az avarok, végül a magyarok, akik újjá is építették Szávaszentdemetert. A török hódoltság századai után a Habsburg katonai határőrvidékhez tartozott, aztán jött Trianon és bekebelezték a különböző délszláv államalakulatok
A falu neve az ősi magyar bő, azaz nemzetségfő szóból származik, ami arra utal, hogy az Olsva partján már Árpád magyarjai is megtelepedtek. Ahol ezer éven át a magyarság volt többségben, a kommunista diktatúra gépezete itt is gőzerővel dolgozott, hogy a néphagyományairól messze földön híres falut magyartalanítsa. A hatvanas években felszámolták az anyanyelvi oktatást, közben új lakókat telepítettek a községbe. Így ma már annak is örülhetünk, hogy a református templomban még van magyar istentisztelet. Magyarbőd 1400 lakójából mára alig kétszázan beszélik anyanyelvüket.
Fájdalmas képet fest Petőszinye. A régvolt magyar iskola épülete, ami egykor az anyanyelv temploma volt, most omladozva várja végső pusztulását. Úgy tűnik, csak emlékünk marad itt: a messze látszó, égbe kiáltó Árpád-kori templom, melynek falait míves középkori falfestmények díszítik. Kertjében egykori lelkészei pihennek, de nem nyughatnak békében, mert nincs már, akinek utódaik prédikálhatnának