Hova tűnt a Duna partjáról a bátai apátság, amiről még a török előtt Apáti a nevét kapta. A régi mezőváros, Apatin a török elleni felszabadító háborúk során pusztult el. Főként német iparosok népesítették újra, akik sok hasznos dolog mellett a sörfőzés tudományát is elhozták magukkal. 1756-ban megalapították Délvidék legrégibb, ma is működő sörgyárát.
Ne feledjük, a németekre és sok magyarra 1944-ben itt is a halál vagy az elűzetés várt.
Az Árpád-korban még a Cobor családé volt. Bodrog vármegye főurai időnként Coborszentmihályon ültek össze. Aztán Zombor a török időktől fontos kereskedelmi, katonai és közigazgatási központ, majd 1749-ben szabad királyi város, sőt, később Bács-Bodrog vármegye központja lett.
A megyeháza dísztermét Eisenhut Ferenc gigantikus méretű, a zentai csatát ábrázoló festménye ékesíti.
A hatalmas kéttornyú Karmelita templomot Szent István királynak szentelték. A Városháza egy letűnt kor emlékét őrzi.
Mellette a Szentháromság templomot a ferences szerzetesek emeltették, de II. József rendelete után el kellett hagyniuk a várost. Kolostoruk falán ott hagyták a napórát és a számok alatt a vészjósló feliratot: „Egy ezekből végórád…”
Békebeli életre szánták, de ártatlan zombori magyarok és németek végórájának lett helyszíne a Kronich család százéves palotája, ahová a II. világháború idején a megszálló szerb partizánok összegyűjtötték az őslakosokat. A kényszermunkára hurcolt foglyok nagy részét a közeli Dunába, a Ferenc-csatornába vagy a lóversenytéren előre megásott tömegsírokba lövöldözték. A vak gyűlölet közel 6000 embert, köztük 3000 magyart mészárolt le Zomborban.
A város szülötte, Schweidel József tábornok, aradi vértanú. Egész alakos szobra kiszorult a Megyeháza előtti térről. Ma már egy mellszobor helyettesíti a kaszinó udvarán.
A Magyar Polgári Kaszinó Délvidék egyik legpatinásabb szervezete. Lassan 150 éve áll Zombor és vidéke magyarságának szolgálatában.
A mohácsi vész előtt Nemesmilitics helyén egy Halmos nevű település lehetett. Új nevét a török hódoltság idején kapta, majd a parlagon maradt vidékre magyar és bunyevác nemesek érkeztek.
Az országzászló talapzata már erősen megkopott.
Akik minden időben itt maradtak, a katolikus templomból merítenek hitet a küzdelmekhez. Őseik maguk építették, jó 250 esztendeje, s ahogy gyarapodott a közösség, úgy nagyobbították hozzá Isten házát is.
A kálvária stációi kísérnek a közel 100 esztendős Havas-boldogasszony kápolnához.
Militics híres szárazkolbászáról, a kulenről.
Rakacaszend közel nyolc évszázados múltra tekint vissza. Ősi temploma a Szendi család temetkezési helye a 16. században lett a reformátusoké, akik nyomban lemeszelték a képekkel díszített falakat. Négy évszázadon át rejtőztek a középkori freskók, ám 1966-ban egy villámcsapás nyomán a lepergő mész alól előkerültek az apostolokat és egy püspököt ábrázoló falképtöredékek. Díszített famennyezete is van már vagy 350 éves.
Az Árpád-kori Csekefalva faluképét meghatározzák az egymással rézsútosan szembeni unitárius és református istenházák, amelyek tornyai egymás felé dőlnek. Ahogy a helyiek mondják: “Csekefalván a templomok köszönnek egymásnak”.
A helyi legenda szerint Petőfit itt, Székelyföld nyugati kapujában a ’keresztúr-széli timafalvi temetőben hantolták el. Bár költőnk sírhelye ismeretlen, a ’keresztúri Gyárfás kúria, ahova 1849. július 30-án Bem tábornok kíséretében megérkezett Petőfi, valóságos zarándokhely, ugyanis itt áll az a körtefa, amely alatt Petőfi megírta utolsó költeményét.
De persze van szép templomuk az unitáriusoknak és a reformátusoknak is.
A város központjában van a térség tájmúzeuma, gazdag gyűjteménnyel és szabadtéri néprajzi részleggel.
A legtöbb Erdélyt járó turista kedvelt úticélja Segesvár, ami talán a legtöbb emléket örökített át a középkorból. Volt rá ideje, hisz a 12. században megérkező szászoknak csakhamar a központi városa lett. Első várukat persze a tatár, majd a török letarolta, de válaszul úgy megerősítették falakkal és tornyokkal, hogy kellett a vér a pucába annak, aki ostromolni merészelte. Persze volt jelentkező bőven: Vitéz Mihály, Basta, Székely Mózes, Bocskai, Kemény János, a kurucok és a ’48-as szabadságharcosok is próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. A szabad királyi város jelentőségét mutatja, hogy több erdélyi fejedelmet is itt választották meg. 1876-ban aztán a Segesvárszék helyébe lépő Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett.
Az óratorony kapuján át érjük el a várat, ami ma is lakott. A hagyomány szerint a város legrégibb polgári házában született Vlad Țepeș havasalföldi vajda, akit később Dracula grófként próbáltak eladni a nemzetközi Drakula-kultusz híveinek.
A tér szakrális központja a domonkos rend régi kolostor temploma, amit már az evangélikusok használnak.
Vannak itt magyar emlékek bőven. A 130 éves régi megyeháza falán emléktábla hirdeti, hogy itt született boldog Apor Vilmos püspök. A katolikus templom kertjében szobra is van a vértanú győri főpapnak, akit a megszálló szovjet katonák öltek meg, amikor testével védelmezte az erőszak elől a püspökvárban menedékre lelt asszonyokat.
A főtér saroképületén, a Szarvas-házon ma is ott díszeleg a közel 400 éves szarvas ábrázolás.
A várost mindig híres kézműipar jellemezte. A céhes múltban és a város turisztikai népszerűségében rejlő lehetőségeket aknázta ki Máthé Zsolt, aki külföldről jött haza, hogy kézműves boltjával bebizonyítsa: itthon, a szülőföldön is lehet boldogulni.
A város legmagasabb részére, a Várhegyre a 178 fokból álló fedett diáklépcső vezet. A segesvári diákok 1642 óta nap, mint nap itt jártak fel a híres nevezetes evangélikus líceumba.
A várhegyet az eredetileg Szent Miklósnak szentelt Hegyi templom, a Bergkirche impozáns 14. századi épülete koronázza.
2013 óta újra emlékezhetünk költőnkre, Petőfi Sándorra a Petőfi-parkban.
Az Árpád-kori magyar városba a tatár pusztítások után telepítettek királyaink szászokat. Miután szabad királyi város lett, szépen fejlődött és mivel Bukovina és Erdély határán fekszik, a kereskedelemből alaposan meggazdagodott. Még a 20. század elején is a szászok adták a többségét, ám miután elűzték őket, ma a nyolcvanezressé duzzasztott városnak már 90%-a román és alig 7%-a magyar, míg a németeknek már csak hamvai és épített örökségei maradtak.
Beszterce nevezetességei között találjuk az úgynevezett lábasházakat, vagyis a lábakon álló házakat, ahol annak idején a leggazdagabb szász kereskedők éltek.
Ha nyitott szemmel járunk, sok apró régi magyar jelenlétre utaló jelképet fedezhetünk fel a városban. Több épületen is ott vannak még a magassági pontot jelölő magyar nyelvű vastáblák.
Beszterce Mátyás kori címere is ott ékeskedik egy homlokzaton.
A város nemzetiségeit a templomok is meghatározzák. Míg a szászok főként evangélikusok voltak, a magyarok a római-katolikus templomba jártak.
Ahol a Csiszla-patak a Visóba talál, lassan éledezik romjaiból Borsabánya. Madártávlatból csodás havasi környezetben, a Toronyága és a Sárkány tömbjeinek ölelésében próbálja kiheverni az elmúlt évtizedek túlhajszolt bányászatát. Lassan gyógyulnak a tájsebek, s tisztul patakjaiból a cián.
Nemesérceit, aranyát már évszázadok óta bányászták, a 18. században cipszerek és tótok is érkeztek bányái művelésére, de népessége sűrűn váltakozott: amikor hanyatlott a bányászat, sokan elmentek, amikor újra felvirágozott, megint visszajöttek. Legutóbb a román kommunizmus hozta magával a tömegeket és a tömbházakat a máramarosi Eldorádóba, de az elmúlt évtizedekben lehanyatlott, majd 2006-ban meg is szűnt a bányászat Borsabányán.
Azóta se találja önmagát, de a természeti környezet és a turizmus hozhat még szebb jövőt a településnek.
A legjobb élmény biztosítása érdekében, az eszközadatok tárolásához és/vagy eléréséhez olyan technológiákat használunk mint a sütik (cookie-k). Amennyiben beleegyezik ezen technológiák használatába, olyan adatokat dolgozhatunk fel mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A beleegyezés visszautasítása vagy visszavonása bizonyos szolgáltatásokat és funkciókat hátrányosan érinthet.