A 12. szá­zad­tól a Kacsics nem­zet­ség ural­ta e vidé­ket. A tatár­já­rás után épí­tett váruk hamar a Szé­csé­nyi csa­lád­ra szállt. A török hódí­tók már a Loson­ci­a­kat talál­ták itt. Aztán hosszú hábo­rús­ko­dás követ­ke­zett, míg vég­re 1683-ban vég­leg fel­sza­ba­dult. De nem volt ben­ne sok, még 30 évnyi köszö­net sem, a kuruc sza­bad­ság­harc után az oszt­rá­kok lerom­bol­ták. A 20. szá­zad­nak már csak annyi dol­ga maradt, hogy fel­tár­ja, össze­il­leszt­ges­se és a turiz­mus szol­gá­la­tá­ba állít­sa a rég­múlt eme cser­há­ti darab­ká­ját.

Hol­ló­kő ma már leg­in­kább a vár alat­ti falucs­ká­já­ról neve­ze­tes. Mond­hat­ni világ­hí­rű, hisz 1997-ben Ófa­lu­ja révén fel­ke­rült a Világ­örök­ség lis­tá­já­ra. Mél­tán, hisz a falu­ban pél­dát­lan módon sike­rült átörö­kí­te­ni az elmúlt pusz­tí­tó évszá­za­don a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­be simu­ló hagyo­má­nyos palóc népi épí­té­sze­tet. És vala­mit abból az élet­mód­ból is, ami Istent, a közös­sé­get és a csa­lá­dot helyez­te a közép­pont­ba.

A tele­pü­lés szí­vé­ben a hazán­kat bemu­ta­tó pros­pek­tu­sok elma­rad­ha­tat­lan képe fogad: a fator­nyos, zsin­dely­te­tős kato­li­kus temp­lom 1889-ben épült, köz­ada­ko­zás­ból.

Akár­csak Hol­ló­kő, Rimóc is meg­síny­let­te a török hódolt­sá­got, de a paló­co­kat kemény fából farag­ták. Sajá­tos ész­já­rá­su­kat és öntu­da­tu­kat jól tük­rö­zi a gaz­dag rimó­ci legen­dá­ri­um. Egy helyi mon­dás sze­rint „ami­kor Kolum­busz fel­fe­dez­te Ame­ri­kát, a rimó­ci­ak már vissza­fe­lé jöt­tek” – és bizony, ennek még képi ábrá­zo­lá­sát is meg­ta­lál­juk a köz­ség­há­za falán.

Itt is szép szám­mal van­nak palóc jel­le­gű paraszt­há­zak. Az egyik­ben a palóc­föl­di főkö­tők sok­szí­nű vilá­gát ismer­het­jük meg.

A Kacsics nem­zet­ség­ből hogy lett Szé­csé­nyi csa­lád? Erre ad választ Ipoly par­ti ősi bir­to­kuk neve: Szé­csény. A kis­vá­ros, amely a király­tól már csak­nem hét­száz éve Budá­val meg­egye­ző jogo­kat kapott, s hamar hazánk egyik védő­bás­tyá­ja lett. Aztán jött a török rab­iga, majd a csá­szá­ri­ak­tól szen­ve­dett sokat. Per­sze, hogy a kuruc sza­bad­ság­harc Nóg­rád­ban is hamar láng­ra lob­bant. Oly­annyi­ra, hogy 1705-ben a Szé­csény mel­let­ti bor­jú­pást mező­re hív­ta össze II. Rákó­czi Ferenc vezér­lő feje­de­lem a kuruc ren­dek első magyar­or­szá­gi ország­gyű­lé­sét, hogy a  vár­me­gyék és püs­pök­sé­gek kül­döt­tei meg­for­mál­ják a Habs­bur­gok ellen küz­dő kuru­cok álla­mát.

Szé­csény­nek még fer­de tor­nya is van. A város­há­za előtt álló Tűz­to­rony alatt meg­csú­szott a talaj, de talán már nem is bán­ják a helyi­ek, hisz így vál­ha­tott a város ismert jel­ké­pé­vé.

 A szé­pen fel­újí­tott sétá­ló­ut­ca a barokk kas­tély­hoz vezet. A Szé­csé­nyi csa­lád közép­ko­ri vár­kas­té­lya helyé­re épí­tet­ték a For­gá­chok az 1750-es évek­ben. Ma már múze­um műkö­dik ben­ne.

A kas­tély mel­lett már 1332-ben pápai enge­dély volt a feren­ces temp­lom és kolos­tor épí­té­sé­re. A hit évszá­za­dos falai közé az elűzött feren­ce­sek csak 1989-ben tér­het­tek vissza.

Szé­csény­ko­vá­csi a Krú­dyk ősi fész­ke. Az író, Krú­dy Gyu­la déd­szü­lei hagy­ták el a falut, így ő már nem itt élt, se több­ször vissza­tért ide, a vidé­ket több művé­ben is emlí­ti.

Itt is a Szé­che­nyi­ek, majd a For­gá­chok tet­ték le a név­je­gyü­ket, de a leg­na­gyobb hatás­sal a 18. szá­zad­tól bir­to­kos Szent­ivá­nyi csa­lád volt a falu­ra. Aztán az ország­gal elve­szett bir­to­kuk és kas­té­lyuk is. Ami­kor olyan győz­te­sek írták a tör­té­nel­met, akik­nek csak tér­kép volt‑e táj; talán nem gon­dol­ták, hogy lesz­nek az Ipoly men­tén haza­fi­ak, akik ellen­áll­nak az igaz­ság­ta­lan dik­tá­tum­nak. Ami­kor 1919-ben Var­bót meg­száll­ták a cse­hek, a helyi­ek Gyar­mat­hoz hason­ló­an innen is kiver­ték a meg­szál­ló­kat. Akkor még volt nem­ze­ti ellen­ál­lás. Néz­zük, mi maradt mára. A ten­ger­ré duz­zadt Ipo­lyon egy recse­gő gya­log­híd, part­ján egy Tri­a­non emlék­ke­reszt hir­de­ti az Ipoly-men­ti fal­vak lel­ki köte­lé­két.

A Kür­tös-patak völ­gyé­ben az Árpá­dok kora óta ücsü­rög Zsély. Ez a vidék már a Zichyek ősi ura­dal­ma volt. Ezt jel­zi bir­to­kuk köz­pont­ja, a 18. szá­za­di kas­té­lyuk címe­re is. A közép­ko­ri ere­de­tű temp­lom helyén 1771-ben gróf Zichy Ferenc győ­ri püs­pök épít­te­tett új temp­lo­mot Szent Imre her­ceg tisz­te­le­té­re.

Szkla­bo­nya felé indu­lunk tovább, de Mik­száth­fal­vá­ra érke­zünk meg. 1847-ben itt, a tót atya­fi­ak és jó paló­cok föld­jén szü­le­tett, és ma is itt­hon van hal­ha­tat­lan lel­ke a magyar szép­pró­za mes­te­ré­nek, Mik­száth Kál­mán­nak.

A ház, ahol a nagy palóc nevel­ke­dett, ma emlék­ház, az író éle­té­ről és mun­kás­sá­gá­ról szó­ló kiál­lí­tás­sal. Ifjú­ko­ri élmé­nyei, a hely szel­le­me köszön vissza műve­i­ből. Tájak, fal­vak, embe­rek ele­ve­ned­nek meg írá­sa­i­ban.

Egy olyan világ, ami­től az író, ha el is szó­lí­tot­ták az élet kihí­vá­sai, lélek­ben soha nem tudott, de nem is akart elsza­kad­ni. Ahogy Csá­ky Károly nép­rajz­ku­ta­tó fogal­ma­zott: A szü­lő­föld­jé­hez mér­te a vilá­got, a világ­hoz önma­gát.

Szin­te nincs már magyar szó a zeg­zu­gos kis falu­ban. De itt van­nak még azok az emlék­he­lyek, ame­lyek képe­sek élet­re kel­te­ni és hal­ha­tat­lan­ná ten­ni Mik­száth írá­sa­it.

Mik­száth szü­lő­há­za már nem áll, helyén emlék­osz­lo­pot állí­tot­tak. És ott őrzi a ren­det a volt szü­lő­ház előtt a Szűz Mária szo­bor is.

A hagyo­mány sze­rint Lehel vezér ezen a dom­bon fújt kürt­jé­be, így lett a köz­ség neve Kür­tös. Ha lát­ná, mi lett ősi föld­jé­ből, talán ma vész­ri­a­dót fúj­na. A tót atya­fi­ak a 19. szá­zad­ban indult szén­bá­nyá­sza­tot kicsit túl­tol­ták a kom­mu­niz­mus ide­jén. Sor­ra nőt­tek ki a lakó­te­le­pek, s köl­töz­tek belé­jük szlo­vá­kok töme­gei. A jó paló­cok las­san szór­vány­ba kerül­tek.

Mik­száth rá se ismer­ne Kür­tös­re, s a behe­mót panel­há­zak között bolyong­va talán még a temp­lo­mot is nehe­zen talál­ná meg, amely­ben kereszt­víz alá tar­tot­ták.

Az Árpád-kori erőd­temp­lo­má­ról ismert Nóg­rád­szent­pé­te­ren keresz­tül visz tovább utunk Alsó­sztre­go­va, Madács Imre szü­lő­he­lye felé.

A Szé­che­nyi­ek után a 15. szá­zad­tól a Madách csa­lád lett a bir­to­kos Alsó­sztre­go­ván. Ősi kas­té­lya­ik leég­tek. Az evan­gé­li­kus temp­lom mel­lett ma is lát­ha­tó csa­lá­di szék­hely a 18. szá­zad­ban épült. Itt szü­le­tett, alko­tott és hunyt el Madách Imre. A kas­tély ere­de­ti búto­rok­kal és az író éle­tét és mun­kás­sá­gát fel­vo­nul­ta­tó sze­mé­lyes tár­gya­i­val van beren­dez­ve. Ez az a híres “orosz­lán­bar­lang”, ahol meg­szü­le­tett a magyar, sőt a világ­iro­da­lom egyik leg­na­gyobb és leg­is­mer­tebb drá­mai köl­te­mé­nye, az „Ember tra­gé­di­á­ja.” A mű, amely egye­te­mes, örök érvé­nyű kér­dé­se­ket fesze­get­ve, lát­no­ki erő­vel vonul­tat­ja fel az első ember, Ádám és a soha nem alvó Luci­fer sze­mé­vel a világ tör­té­nel­mét.