"A bájos Dunántúlnak, a hol a természet nem olyan buja és adakozó, mint e gyönyörű ország némely más vidékén, de nem is terméketlen; a hol kánaáni termés nincsen; de a hol a klíma és a szívós emberfaj szolidításán megtörik a sors szeszélye, a mely inségbe tud dönteni más országrészeket: ennek a bájos és áldott Dunántúlnak egyik szemefénye a mi Vasmegyénk. Az a törzsökös magyar ember, a ki ezer év óta a maga földjén félkézzel védi magát az idegen szomszéd nyomása ellen, félkézzel dolgozik magáért és fajáért: gyönyörködtető látvány s életrevalóságával és szorgalmával e nemzet alaptőkéjének része. Hazáját, szülőföldjét csak akkor kezdi igazán, öntudatosan, egy becsesebb szerelemmel szeretni az ember, a mikor minden ízében megismerte."
Ez a megismerési vágy újra vonzotta ide a Hazajárót a szülőföld délnyugati végeire, Muravidékre. Ismét kerékpárra pattanunk, hogy az új tavasz beköszöntével tovább barangoljunk az erdők, mezők, falvak és patakok kavalkádja alkotta dimbes-dombos vidéken. Hiába őrizték e tarka gyepűt hű lakói egy ezredéven át, a trianoni diktátum a nyugati határvidéket a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolta, majd a második világháború után a kommunista Jugoszlávia része lett. A deportálások, a kollektivizálás, az erőszakos iparosítás, majd a rablóprivatizáció alaposan kivéreztette Muravidéket, a magyarság nagy része elhagyni kényszerült szülőföldjét, így lélekszáma 25 ezerről mára alig több mint négyezerre apadt. Muravidék 1991-ben a független Szlovénia része lett, s talán van esély megerősíteni azt, ami minden uniformizáló törekvéssel szemben megőrződött itt a régi, emberi léptékű világból.