Ami­kor Kürt­gyar­mat nevű hon­fog­la­ló tör­zsünk itt tele­pe­dett le a Nóg­rá­di-meden­cé­ben, vagy ami­kor a 15. szá­zad­ban a Balas­sa nem­zet­ség vet­te bir­tok­ba az Ipoly part­ja­it, vajon gondolták‑e, hogy Balas­sa­gyar­mat egy­szer határ­vá­ros­sá lesz.

Pedig az Alföl­det Fel­ső-Magyar­or­szág­gal össze­kö­tő út men­tén fek­vő város a török meg­szál­lás után hosszan tar­tó virág­kort élhe­tett. Nagy­sza­bá­sú épü­le­tei, a ma már város­há­za­ként műkö­dő régi vár­me­gye­há­za és az 1835-ben fel­ava­tott új vár­me­gye­há­za hű képét fes­tik egy­ko­ri nagy­sá­gá­nak és megye­köz­pon­ti rang­já­nak. Itt még a hiva­ta­lok­ba is olyan embe­rek jutot­tak, mint az 1840-es évek aljegy­ző­je, Madách Imre. Vagy a ’70-es évek vár­me­gyei hiva­tal­no­ka, Mik­száth Kál­mán.

Aztán a 20. szá­zad­ban már annak is örül­he­tett a város, hogy leg­alább a cson­ka ország része maradt. Az első világ­há­bo­rú utá­ni ország­vesz­tő vörös zűr­za­vart kihasz­ná­ló cseh meg­szál­ló­kat ugyan­is 1919-ben halált meg­ve­tő bátor­ság­gal ver­ték ki helyi haza­fi­ak, meg­ment­ve a város és a haza becsü­le­tét. Így lett Balas­sa­gyar­mat immár tör­vény­be iktat­va is a leg­bát­rabb város. A cseh­ki­ve­rés­re – évti­ze­des elhall­ga­tás után – ma már „Civi­tas for­tis­si­ma” néven múze­um is emlé­ke­zik. A Tanács­köz­tár­sa­ság ter­ror­ja alatt a leg­bát­rabb város­ban mene­dék­re lelő kivá­ló hon­le­ány, Tor­may Céc­i­le emlé­két a város­ban emlék­táb­la őrzi. A szá­zad­for­du­ló leg­ki­emel­ke­dőbb író­nő­je itt írta a vörös rém­ura­lom­ról szó­ló „Buj­do­só könyv” néhány feje­ze­tét.

A Kor­pon­ai-fenn­sík lej­tő­jén fel­szik Ipoly­nyék, ahol pél­da­ér­té­kű­en őrzik az anya­nyel­vi, val­lá­si és kul­tu­rá­lis hagyo­má­nyo­kat. A kul­túr­ház előtt áll Ester­há­zy János szob­ra. A falu messze föl­dön híres bora­i­ról.

Ipoly­szög hatá­rán elte­rü­lő Éger­láp védett terü­le­tet, a Duna-Ipoly Nem­ze­ti Park­hoz tar­to­zik, az Ipolyt kísé­rő mocsa­rak­nak az egyik utol­só darab­ja. A láp­vi­lá­got víz­ben álló ége­res erdő­fol­tok, náda­sok és bokor­fü­ze­sek tar­kí­ta­nak. Igen gaz­dag növény- és állat­vi­lág­gal ren­del­ke­zik.

A Közép­ső-Ipoly-men­te Nem­zet­kö­zi Jelen­tő­sé­gű Vizes élő­hely, azaz Ram­sar terü­let. Kiér­ve az éger­láp­ból, a Pás­kom-lege­lő tan­ös­vé­nyen, Dej­tár hatá­rá­ban az Ipoly men­té­re oly jel­lem­ző rétek egyi­ké­re érünk. Az Ipoly-men­té­nek ezen a viszony­lag szűk terü­le­tén jól meg­fér­nek egy­más mel­lett a mada­rak, az erdei vadak és az ősho­nos magyar házi­ál­la­tok is. Mivel a homo­ki par­la­gok meg­őr­zé­se szem­pont­já­ból is jót tesz a legel­te­tés, a Nem­ze­ti Park Ipolyve­ce hatá­rá­ban jelen­tős magyar szür­ke­mar­ha állo­mányt tenyészt hagyo­má­nyos mód­sze­rek­kel.