"Az éjszakkeleti Határ-Kárpátok alján terül el Sárosmegye. A megyének egész területe hegyes-völgyes; lapályoknak csak némely tágasabb völgyek nevezhetők, de hegyei nem oly magasak s ennek folytán nem is oly zordak, mint a szomszéd Szepesség vagy Liptó bérczei. Az Éjszakkeleti határhegyláncz a megye éjszaki részében a megyének körűlbelűl kétharmadrésznyi terűletét lepi el kisebb-nagyobb magasságú lánczolataival."
Amikor Berzeviczy Albert történetíró e sorokat papírra vetette, még boldog békeidők jártak Felső-Magyarországon. Nem gondolta, hogy alig 15 esztendő és a szépséges Sárosi-határhegység egy végzetes háború véres csatáinak színhelye lesz. Nem gondolta, hogy az első nagy világégés mindent felperzsel, és évezredes rendet borít fel a Kárpátok medencéjében. Nem gondolta, hogy a magyar főurak, a szász hospesek és a hűséges lemkó ruszinok hazája elvész. Nem gondolta, hogy Sáros vármegye porba hull, hogy Bártfa csehszlovák város lesz, hogy Zboró vára után a falu is rommá válik és szinte minden községi temető mellé kerül egy-egy katonai sírkert is. Éppen 100 esztendeje pusztított erre a nagy háború. Eljöttünk hát az Alacsony-Beszkidekbe, számba venni, mi maradt a lankás hegyek déli völgyeibe épült örökségünkből és megemlékezni azokról a hős katonákról, akik megpróbálták megvédeni a királyságot az elpusztítására törő ellenséggel szemben.
