A Bar­ca­ság Koro­ná­já­nak egyik tag­ja az erdé­lyi szá­szok egy­ko­ri köz­pont­ja, Bras­só. A város ala­pí­tá­sa össze­fo­nó­dik II. And­rás kirá­lyunk­kal, aki – miu­tán a Német Lovag­ren­det ide­te­le­pí­tet­te – kivált­sá­gok­kal ruház­ta fel az erdé­lyi szá­szo­kat, akik a várost ala­pí­tot­ták. A török rom­bo­lás után Zsig­mond király itt tar­tott ország­gyű­lést, majd Hunya­di János épí­tet­te újjá a szét­zú­zott fala­kat. A kivált­sá­gos hely­ze­té­nek köszön­he­tő­en szé­pen gya­ra­po­dó város évszá­za­do­kon keresz­tül a király­ság dél­ke­le­ti vége­i­nek gaz­da­sá­gi és szel­le­mi köz­pont­ja volt. Az 1848-as for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc erő­sen meg­osz­tot­ta a város nem­ze­ti­sé­ge­it. A szá­szok és a romá­nok Habs­burg-hűek marad­tak, míg a magya­rok nagy része a pes­ti for­ra­da­lom mel­lé állt. Bem József tábor­nok 1849 tava­szán vonult be a város­ba.

A város híres szü­lött­je az 1887-ben szü­le­tett köl­tő, Áprily Lajos.

Bras­sót több száz éven át csak szá­szok és magya­rok lak­ták, a romá­nok a vár­fa­lon belül nem is épít­kez­het­tek. Az egy­ko­ri szász és magyar város­mag máig meg­őriz­te régi han­gu­la­tát: közép­ko­ri épü­le­tei és zeg­zu­gos utcács­kái – mint leg­szű­kebb siká­to­ra, a Cér­na-utca is – viszony­lag épség­ben meg­ma­rad­tak. A meg­ma­radt város­fa­lon nyit utat a köz­pont­ba a Kata­lin-kapu. Úgy tart­ják, itt, a 15. szá­za­di Feke­te-temp­lom­nál ér véget a góti­ka, s vele együtt az euró­pai kul­tú­ra is. Az a kul­tú­ra, ami a 17. szá­za­di arcu­la­tát meg­őr­ző főtér háza­in is vissza­tük­rö­ző­dik.

Az evan­gé­li­kus temp­lom­ban őrzik a Cenk-hegy tete­jé­ről lerom­bolt mil­le­ni­u­mi emlék­mű egy darab­ká­ját.

Bras­só felett maga­so­dik a Cenk-hegy. Régi szik­la­út vezet a hegy­re. Az út a 80 éve a szik­lá­ba vágott Gábony-lép­csőn emel­ke­dik fel­fe­lé a sár­ga három­szög jel­zé­sen. A nép ajkán szá­mos legen­da kerin­gett a hegy­ről, az egyik sze­rint Cenk egy óri­ás volt, akit fek­ve, álmá­ban ért a vég­zet. A csúcs észa­ki olda­lá­ban 1873-ban épí­tet­ték az első kilá­tót, ahon­nan cso­dás kilá­tás nyí­lik Bras­só­ra és a Bar­ca­sá­gi-sík­ra. A Cenk-hegyen egy­kor mil­le­ni­u­mi emlék­mű maga­so­dott, ami bar­bár pusz­tí­tás áldo­za­ta lett. Ma már csak alap­jai lát­ha­tók a csú­cson.

A Cenk-hegy­ről a kék jel­zé­sen halad­va, majd egy jel­zés nél­kü­li útra kanya­rod­va érjük el a Sala­mon-követ. A legen­da sze­rint ebben a szik­la­odú­ban buj­kált Sala­mon király éle­te utol­só éve­i­ben. Mikor meg­csap­ta a halál sze­le, koro­ná­ját az egyik tölgy­fa odu­já­ba rej­tet­te. Sala­mon koro­ná­ját ma is Bras­só város címe­ré­ben lát­hat­juk.

A XIX. szá­zad­ban fel­len­dü­lő ter­mé­szet­já­rás 1880-ban nyert szer­ve­zett for­mát, ami­kor szász turis­ták Nagy­sze­ben­ben meg­ala­kí­tot­ták a Sieben­bür­g­is­cher Kar­pa­ten Vere­int. Az egye­sü­let hamar fel­vi­rá­goz­tat­ta a dél-erdé­lyi turis­ta­éle­tet. Aztán jött 1945, s az új hata­lom tör­vé­nyen kívül helyez­te az SKV‑t, mene­dék­há­za­it pedig álla­mo­sí­tot­ta. Fél évszá­za­dos kény­szer­szü­net után Sze­ben­ben, majd Bras­só­ban is újjá­ala­kult a szá­szok Kár­pát Egye­sü­le­te, sőt, itt a Keresz­tény-hava­son még egy­ko­ri mene­dék­há­zu­kat, a Juli­us Röm­er hütt­ét is sike­rült vissza­sze­rez­ni­ük.

A mene­dék­ház­tól alig fél­órás túra vezet a Keresz­tény-havas csú­csá­ra, aho­vá kike­rül­tek a turis­tá­kat tájé­koz­ta­tó táb­lák. Innen gyö­nyö­rű pano­rá­ma nyí­lik a Bucsecs­ra, a Baj-havas­ra, Nagy­kó-havas­ra, Csu­kás­ra, a hát­tér­ben pedig a Bar­ca-mező, a Bodo­ki-hava­sok és a Per­sá­nyi-hava­sok nyúj­ta­nak cso­dá­la­tos lát­ványt.

A Déli-Kár­pá­tok egyik leg­szebb és leg­je­len­tő­sebb átjá­ró­ja a Tömö­si-szo­ros. Az 1848-as sza­bad­ság­harc­ban egy áru­lás követ­kez­té­ben itt elesett kato­nák emlé­két őrzi a Magyar­vár, amit a román meg­szál­lók már több­ször is meg­gya­láz­tak