Vöröskolostor

Vöröskolostor

Uticélok / Felvidék / Szepesség
Nehézségi szint:
1/10

Akármilyen morbidul is hangzik, a Vöröskolostor bizony egy gyilkosságnak köszönheti megalapítását. Még az Árpádok korában történt ugyanis, hogy a Berzeviczy család őse, akit Kakas fia Rikolfnak hívtak, az Úr 1307-ik esztendejében meggyilkolta a Szent Sír Lovagrend elöljáróját. A békebíróság büntetésül kolostor alapítására kötelezte a gyilkost, aki földjének eme részét a karthauzi szerzetesrendnek adományozta. A szigorú, önmegtartoztató életmódú szerzetesek megköszönték és hamar el is kezdték a kolostor építését. A vörös jelzőt akkor aggatták rá, amikor a tetejét piros színű cseréppel fedték be. A többszörösen erődített klastrom falai közé lépve képzeletünk visszarepül úgy röpke 900 évet és feltűnnek lelki szemeink előtt a karthauziak szigorú regula szerinti mindennapjai: egy évben egyszer, csak karácsony napján beszélhettek egymással, koporsókban aludtak, hitvallásuk pedig úgy szólt: „memento mori” – azaz „gondolj a halálra.” Az egykori cellákból kialakított múzeumi kiállítótermekből kiderül, hogy a szerzetesek mi mindennel foglalkoztak: a könyvmásolás mellett fokozatosan szerezték meg a halászat, malomlétesítés, a sörfőzés és az igazságszolgáltatás előjogait a magyar és a lengyel uralkodóktól. Amíg tehették persze, mert a történelem viharai bizony rendesen megtépázták a kolostort. Előbb a husziták, majd a közeli Nedec várának katonái dúlták fel, mígnem a reformáció idejében 1563-ban fel is számolták, kiűzve onnan a néma barátokat. Az uradalom magántulajdonba került, többszöri tulajdonosváltás után aztán a nyitrai püspök 1711-ben a kamaldulenzi szerzetesrendnek adományozta. A szakállas, fehér ruhás kamalduliak hasonlóan szigorú rend szerint éltek, mint karthauzi elődjeik: külön cellákban laktak, szótlansági fogadalom szerint, a mezőgazdaság, kertészet és halászat mellett alkímiával, gyógyítással és írással is foglalkoztak. A kolostor Ciprián fráter idején érte virágkorát, a legendás barát feltérképezte a Pieninek növényvilágát, gyógynövényeket termesztett és valóságos herbáriumot állított össze, amelynek modern kori örökségét ma is megtalálhatjuk a kolostor udvarán. Még a repüléssel is kacérkodott: szárnyakat szerkesztett magának, mikor pedig ellenség támadt a Vöröskolostorra, felcsatolta azokat, az ellenség fölé repült, és sziklákat dobált rájuk. Cipriánnak azonban a kalapos királyra nem volt ellenszere… Az Istennek tetsző szerzetesi élet vége II. József reformnak nevezett intézkedésével jött el, aki a kolostort 1782-ben felszámolta. Az épület a 19. században a görögkatolikus püspökségé lett, majd a II. világháború után a materializmus jegyében államosították.

A ma múzeumként működő kolostorban néprajzi gyűjteményt is találunk. (Nyitvatartás a múzeum honlapjának főoldalán.) A régi tutaj, a halászati eszközök és a jellegzetes népviselet a dunajeci gorálok világába vezet bennünket.

Hazajáró epizódban szerepelt: