A Büdös-hegy és a Köztető közötti nyeregben fekvő ingóláp Székelyföld egyik nevezetes utóvulkáni látnivalója. A süppedős tőzegmohás terület neve onnan ered, hogy a kis tavakból buffogó szén-dioxid tör fel. A nyírfaerdős lápon olyan reliktum növények élnek, mint a tőzegrozmaring, a keskenylevelű gyapjúsás, a tőzegrozmaring, a mámorka, a szibériai hamuvirág és a kereklevelű harmatfű. Utóbbi rovarokkal táplálkozik: a leveleit borító ragadós anyag vonzza őket; a levélre ragadt rovarokra mirigyszőrök hajlanak, a levél begörbül, majd az emésztőenzimek lebontják a rovarok fehérjéit és a képződött anyagok felszívódnak a levélbe.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a tőzegláp kis tava.
Magasság: 988 m
Nyitva: 0–24
Megközelítés: Sósmezőről a kék kör és piros háromszög jelzésen, közben érintjük a Gyilkos-barlangot és a Madártemetőt is (2 km; 45 perc; 212 méter szintemelkedés)
Egy pallósor, ami egy különös mesevilágba vezet. Ahol, ha meg nem is állt, de lassabban ballag az idő. Ez a Keleti-Kárpátok külső oldalán található Nagy Mocsár rezervátum. Az érintetlen láp puha mohaszőnyege Erdély legnagyobb tőzeg telepét rejti, ahol más az időszámítás: az erdei fenyőnek például 100 év kell ahhoz, hogy elérje a 10–20 cm-es átmérőt. A tudósok persze ezt is megmagyarázzák: az erősen savas és oxigénhiányos talaj és víz miatt teljesen hiányzik belőle a bakteriális flóra.
„Ez a halál országa valóban. A mostani neve „Mohos”, népies elnevezéssel „Kokojszás”. Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először meglátja. Sással benőtt zsombikok, mintha ezernyi sírhalom volna egy rakáson, köztük egy-egy nyomorék lucfenyő, egy göcsörtös árvanyírfa, bársonynak látszó halmok, kövér mohából. S azon az elijesztő páston alul az ismeretlen mélység. Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a marháikat a pásztorok. A mohos lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai volnának egy föld alatti világnak.” (Jókai Mór: Bálványosvár)
Az 1050 méteres magasságban fekvő Mohos-tőzegláp a Csomád-hegység ikerkráterének északi kráterét tölti ki, a Szent Anna-tó nagyobbik, idősebbik testvére. A népi nevén Kukujzásnak nevezett tőzegláp körülbelül négyszer nagyobb kiterjedésű volt, mint kistestvére. A Mohos-kráter feltöltődése a keleti oldalán található vulkáni törmelék gyors lepusztulásának, valamint a kráterből eredő Veres-patak eróziós tevékenységének együttesen köszönhető: a hajdani krátertó fokozatosan alakult át magashegyi felláppá. A tőzegláp több mint tíz méteres, mintegy 3 millió köbmétert kitevő tőzegvastagságával és 80 hektár területével egyedülálló Európában, egy darab déli tundra. Legnagyobb hossza 1000 m, szélessége 800 m. A láp vízutánpótlását a csapadék biztosítja, ezért nedvességi mutatói nagyban függnek az évszaktól és a csapadékmennyiségtől. A Mohosban élő, jégkorszaki reliktumnövények, mint például a kereklevelű harmatfű szigorúan védettek. A láp sajátos növényvilágát az időszakos legeltetés, a szabályozatlan turizmus és a terjedő erdei gyümölcsgyűjtés végveszélybe sodorta, de a 2000-es évek elején a természetvédelem pallósort épített, ami megmentette a pusztulástól. A Mohos ma is csak vezetővel látogatható.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Mohos-tőzegláp kis tava.
Magasság: 1049 m
Nyitva: a tőzegláp szezonban, májustól októberig reggel 9‑től este 7‑ig, szezonon kívül reggel 9‑től este 5‑ig látogatható.
Megközelítés: a parkolótól a piros jelzésen 460 méter.
A Dél-Hargita legnagyobb krátere a Lucs-kráter. Eltőzegesedett terület, mivel az Ormos patak lecsapolta a felszíni vizeket. Ritkaságszámba megy az itt található törpe nyír, amely a láprétegek növénye. A lágyszárú növények közül a tőzegáfonya és a tőzegrozmaring képviselteti magát.
