Asszonykő

A kék jelzésen haladva lyukadunk ki az Asszony-kő sziklájához, ami a kilátás mellet a dombvidék vulkáni múltjáról is mesél.

Fertőboz

Amikor a napóleoni háborúk szelei meglegyintették hazánk nyugati végeit, 1800-ban Sopronba érkezett a hadsereg főparancsnoka, Magyarország nádora, József főherceg. S ha már itt járt, körül is nézett Cenk vidékén gróf Széchényi Ferenc invitálására. Többször feljöttek a bozi magaslatra is, a Fertő mosolygó tájékában gyönyörködni. A látogatások emlékére Széchényi Ferenc 1802-ben kilátót emeltetett. A Gloriette fénye megkopott már, de a Fertő vidéke ma is ugyanúgy ragyog, mint régen.

Asztag-kő

Az Asztag-kő felé túrázva egy kis tisztáson erdei házikó esik utunkba. A ház tulajdonosa, Olti László és a felcsíki székelyek itt is nagy szeretettel látják a megfáradt vándort.

A ház alatt nem sokkal található az Asztag-kő. Felette erdei múzeum várja a környék élővilágára kíváncsi látogatókat.

Az Asztag-kő vulkáni képződményétől egész Csíkország elénk tárul.

Nagyhegy

A hegy vulkanikus eredetű kövét, a dacitot az 1860-as évektől bányászták. A felhagyott kőfülkéket ma már gyurgyalagok vették birtokukba. A Szőlő-hegy tetejéről terepasztalként nyújtózik előttünk Beregvidék

A hegy déli lejtőjét vastag löszréteg borítja, melyen évszázadok óta kiváló szőlőt művelnek.

Tolvaj-kő

A Terkői-fennsík pereme, a Tolvaj-kő egy olyan pont, ahol a vándor átadhatja magát a táj szépségeinek. Innen csodálatos kilátás nyílik a Csíki-medencére.

Gordon-tető (Jézus Szíve Kilátó)

A Gordon-tetején a Fényt hozó Krisztus nyújt védő kart a Nyikó-mente magyar népe felé. A hatalmas, 22 méteres acélszobor Zawaczky Walter ’udvarhelyi képzőművész alkotása. Anyaga megosztotta a székelyeket, de mi ne állunk be a fa és a vas küzdelmébe, nézzünk körbe inkább a kilátó fejrészéből: a dombvidék halmai között nem kevesebb, mint 15 falut számlálhatunk meg.

Boszorkány-kő (Kis-Salgó)

A Salgótól geológiai tanösvény vezet a szomszédos Kis-Salgóra, amit Boszorkány-kő néven is emlegetnek. A látványos bazaltképződmények és a kilátás miatt is érdemes ide feljönni.

Jorgován-kő

A legendás sziklacsúcs ragyogó kilátópont, és egyben a Retyezát legjellegzetesebb csúcsa.

Szinnai-kő

A kaldera gerincívét nagy kőtömbök szabdalják. Közülük a legtekintélyesebb a Szinnai-kő sziklabérce. Fémlétrákon mászunk fel a bástya tetejére, ahonnan páratlan kilátás nyílik az egész vonulatra, Ung és Zemplén vidékeire.

Délen a zempléni síkság nyújtózik. Odafent az Északkeleti-Kárpátok vonulatai húzódnak. Alattunk a kaldera 400 méteres mélyedésében a Szinnai-tó tükröződik. Szemben a Vihorlát legmagasabb csúcsa is kikandikál.