Toroc­kó úgy elbújt a hatal­mas mész­kő­szir­tek közé, hogy még az idő sem vet­te ész­re, így messze elke­rül­te. Így tör­tén­he­tett meg, hogy itt nem épül­tek rózsa­szín koc­ka­há­zak, szoc­re­ál lapos­te­tős bor­za­dá­lyok és a piac­so­ron most is leg­alább olyan szé­pen sora­koz­nak az erdé­lyi magyar népi épí­té­szet reme­kei, mint újko­ruk­ban. A har­mo­ni­kus képet egyéb­ként — akár­mi­lyen fur­csa is — egy 1870-es tűz­vész­nek köszön­he­ti a köz­ség, ami után egy­sé­ges stí­lus­ban, kőből épí­tet­ték újjá a köz­pon­ti háza­kat. Akár egy sza­bad­té­ri múze­um, még­is, milyen más a ma is lakott műem­lé­kek között sétál­gat­ni, mint egy üres, mes­ter­sé­ges skan­zen­ben, hisz ide nem a múl­tat temet­ni jön a turis­ta, hanem a virág­zó nagy­be­tűs éle­tet ünne­pel­ni.

A Szé­kely­kő és az Ordas­kő közé beéke­lő­dött Toroc­kón a főté­ren kezd­jük kibo­goz­ni a múlt szá­la­it és meg­fej­te­ni az erdé­lyi magyar népi épí­té­sze­té­ről mél­tán világ­hí­res tele­pü­lés tit­ka­it. Az egyik titok, amit az ide­ér­ke­ző turis­tá­nak illik tud­ni, hogy a köz­ség fölé tor­nyo­su­ló három­ta­ra­jú Szé­kely­kő for­má­já­nak köszön­he­tő­en itt nyá­ron két­szer kel fel a Nap. A vajor kőme­den­cé­je a Temp­lom-téren a Tilal­mas­ról lefo­lyó patak vizét fog­ja fel. Az évszá­za­dos hagyo­mány sze­rint a lép­cső­ze­te­sen elte­rü­lő meden­cék leg­fel­ső­jé­nél isz­nak az embe­rek, a közép­ső­nél az álla­tok, alul pedig az asszo­nyok mos­nak. Innen indul­ha­tunk a Fel­ső piac­sor­ra, ami oly szép képet mutat, hogy miat­ta a köz­ség nem­ré­gi­ben Euro­pa Nost­ra díjat is kapott. Itt van mind­járt a Kis Szent Teréz­ről neve­zett gyer­mek­ott­hon, mely­nek kapu­ja nyit­va áll min­den nehéz sor­sú erdé­lyi gyer­mek előtt. Érde­mes ide betér­ni és ado­mánnyal is segí­te­ni Böj­te Csa­ba feren­ces szer­ze­tes ala­pí­tot­ta Szent Ferenc Ala­pít­vány ott­ho­ná­nak lakó­it. A Fel­ső piac­sor végén áll az impo­záns Duna Ház, mely 2014-ben újult meg.

Toroc­kó, zárt elhe­lyez­ke­dé­sű ter­mé­sze­té­nek köszön­he­tő­en egyi­ke azon rit­ka tele­pü­lé­sek­nek, melyek a tör­té­ne­lem viha­ra­in keresz­tül is meg­őriz­ték évez­re­des hagyo­má­nya­i­kat, sajá­tos népi kul­tú­rá­ju­kat és nem utol­só­sor­ban uni­tá­ri­us val­lá­su­kat. Az áll­ha­ta­tos állan­dó­ság jel­ké­pe a köz­pon­tot ura­ló, erő­dí­tett uni­tá­ri­us temp­lom is. Mint ahogy Toroc­kó szü­löt­te, a nagy uni­tá­ri­us iro­da­lom­tör­té­nész, Bor­bély Ist­ván mond­ta: „A Sze­kely­kő magyar és uni­tá­ri­us népe az idők tom­bo­ló árjá­ban is szik­la­szi­lár­dan áll és él, s büsz­ke gyö­nyör­ü­ség­gel tekint őse­i­re vissza!” És, hogy mi is vissza­te­kint­hes­sünk Toroc­kó őse­i­re, beté­rünk a helyi Nép­raj­zi Múze­um­ba, ahol azt is meg­tud­hat­juk, hogy a kör­nyék gaz­dag­sá­gát a nagy­múl­tú helyi vas­érc­bá­nyá­szat ala­poz­ta meg.A vas­mű­ves­ség jól jöve­del­me­zett, és hoz­ta magá­val a töb­bi kis­ipar fej­lő­dé­sét is. Így ala­kul­ha­tott ki a rend­kí­vül míves toroc­kói nép­mű­vé­szet, a híres var­rot­ta­sok és az egye­dül­ál­ló nép­vi­se­let.

Mert, hogy is fogal­maz a nép­raj­zi kin­csek­ről és a toroc­kói lélek­ről Orbán Balázs? “Torocz­kó népe, mint nagyon con­ser­va­tiv ter­mé­sze­tü, egész köröm­sza­kad­tá­ig ragasz­ko­dik ösi szo­ká­sa­i­hoz, hagyo­má­nya­i­hoz s egy­ál­ta­lá­ban ují­tás az élet­mód és egye­bek­ben is bajo­san tud­ja köz­tük magát meg­fész­kel­ni. E szí­vós ragasz­ko­dás­nak, a kül­be­fo­lyá­sok elöli e zár­kó­zott­ság­nak tulaj­do­nít­hat­juk, hogy ezen alig 3000 lel­ket szám­lá­ló nép­ség más ele­mek köze­pet­te fen­tar­tá nem­ze­ti­sé­gét, öse­i­nek szebb tulaj­do­na­it, jó erköl­cse­it s fes­tő­i­leg szép nem­ze­ti öltö­ze­tét.”

A Szé­kely­kő felé indul­va a falu szé­lén útba ejt­he­tő még a régi vízi­ma­lom, amely az 1700-as évek­től vas­ve­rő­ként szol­gál­ta a fém­mű­ves­sé­get. Szebb idők­ben a hegy­ről lezú­du­ló pata­kok vize haj­tot­ta meg a kala­pá­cso­kat és a fúj­ta­to­kat. A hatal­mas malom­ke­rék ma már mun­ka nél­kül, csen­de­sen és meg­tör­ten pihen.

A Toroc­kói Nép­raj­zi Múze­um kedd­től vasár­na­pig tart nyit­va 9:00 és 17:00 óra között. A Szé­kely­kő meg­má­szá­sá­ért járó okle­ve­let a For­rás Boro­zó­ban (Toroc­kó, 20.) vehet­jük át, amely 17:00 és 22:00 óra közt vár­ja a ven­dé­ge­ket. A toroc­kói Duna Ház hon­lap­ján helyi kul­tu­rá­lis ren­dez­vé­nyek­ről is olvas­ha­tunk, töb­bek között a min­den év júni­u­sá­ban tar­tan­dó Duna Napok­ról. Meleg szív­vel ajánl­juk a Gond­űző ven­dég­lá­tó­ipa­ri egy­sé­get is.

Haza­já­ró pon­tok Toroc­kón:
Király Pan­zió
Mus­kát­li Pan­zió
Pano­rá­ma Pan­zió

A szik­lák­kal tar­kí­tott gyep­ha­va­son bak­tat­va bal­kéz­re alat­tunk Ara­nyos­szé­ket lát­juk, de a távo­li párá­ban a Kár­pá­tok főge­rin­cé­nek vonu­la­tai is elő­tűn­nek. Ahogy las­san emel­ke­dünk, fel­vér­tez­zük magun­kat Orbán Balázs gon­do­la­tá­val és „leold­juk a min­den­na­pi­ság saru­it, midőn a Szé­kely­kő dísz­kő­ze­tek­kel ékes ormai felé hala­dunk”. A csúcs­kő nem­ze­ti szí­nek­ben pom­pá­zik, mint kísé­rőnk­től meg­tud­juk, azért ilyen vas­tag a fes­ték a kövön, mert a népek har­ca itt is dúl, így az épp aktu­á­lis szí­nek azt is meg­mu­tat­ják, melyik erdé­lyi nem­ze­ti­ség turis­tái jár­tak erre utol­já­ra.

De lás­suk Orbán Balázzsal „a gyö­nyö­rű völgy­nek rész­le­te­zett szép­sé­ge­it. Lenn köz­vet­le­nül a talap­za­tun­kúl szol­gá­ló Szé­kely­kő alján Torocz­kó váro­sá­nak madár­táv­la­ti képe tünik fel, mely ker­tek közé fogott sürű háza­i­val s négy­szög piac­zán kerek kas­tély­ba fogott temp­lo­má­val a leg­fes­tő­ibb képet mutat­ja”. Oda­át az Ordas­kő gerin­ce inte­get nekünk, dél­re Toroc­kó­szent­györgy bújik meg alat­ta.

De a Toroc­kó felett emel­ke­dő mész­kő­ge­rinc­re, nem csak a leg­ma­ga­sabb orom, az 1128 méte­res Szé­kely­kő ked­vé­ért érde­mes fel­jön­ni. Másik kiemel­ke­dő csú­csá­ra, a Vár­szik­lá­ra is Orbán Balázzsal túrá­zunk át: „Ván­do­rol­junk el oda szent ihlet­tel, hadd lás­suk, mi kép­vi­se­li ott a mul­tat, hadd tud­juk, mit tar­tott meg az idő kér­lel­he­tet­len­sé­ge azon nagy kor­szak­ból, midőn vihart e büsz­ke szik­la­or­mon nem a ter­mé­szet, hanem az ember köl­te; jóté­kony vihart, mely, miként a ter­mé­szet viha­ra a lég­kört, kitisz­ti­tá a hont az ártal­mas, egész­ség­te­len ele­mek­től.” A tatár­já­rás ide­jén a vité­zek több hóna­pon keresz­tül siker­rel ver­ték vissza a kutya­fe­jű­e­ket, sőt, még arra is jutott ere­jük­ből, hogy a vissza­vo­nu­ló tatár sere­gek fog­sá­gá­ból kisza­ba­dít­sa­nak hat­ezer keresz­tény fog­lyot. A dicső­sé­ges győ­ze­lem híré­re a király az egész kör­nyé­ket a szé­ke­lyek­nek ado­má­nyoz­ta, így jött lét­re a Szé­kely­föld­től külön álló ötö­dik szé­kely szék, „Ara­nyos­szék.” Az egy­ko­ri büsz­ke vár­nak ma már nyo­ma sincs, és a hős vité­zek helyett manap­ság sik­ló­er­nyő­sök veszik elő­sze­re­tet­tel bir­to­kuk­ba a csú­csot, hogy a leve­gő­ből is meg­cso­dál­has­sák a Toroc­kói-meden­cét.

Meg­kö­ze­lí­tés:
A Toroc­kó köz­pont­já­ból indu­ló kék kereszt jel­zés torony­irányt „támad­ja” a Szé­kely­kőt. Ez a Nagy-árok­nak neve­zett sza­kasz nehéz­sé­ge elle­né­re a leg­nép­sze­rűbb út a Szé­kely­kő­re, két óra alatt éri el a főge­rin­cet. Az itte­ni hosszú kőgör­ge­te­get egy köze­li for­rás kifa­ka­dá­sá­nak köszön­het­jük. Kor­tyol­va a gerinc alatt béké­sen foly­do­gá­ló cso­bo­gó­ból, nehéz elkép­zel­ni, hogy 2005-ben itt hatal­mas, szik­lá­kat repesz­tő robaj­jal tört fel a víz. A főge­rinc­re érve a nye­reg­ből bal­ra a Vár­szik­lá­ra, jobb­ra pedig a Szé­kely­kő csú­csá­ra jut­ha­tunk. Kényel­me­sebb útvo­nal a szin­tén Toroc­kó­ról indu­ló piros és a Toroc­kó­szent­györgy felől érke­ző kék kereszt jel­zés. Kele­ti oldal­ról szin­te rá sem ismer­ni a Szé­kely­kő­re, de innen is érke­zik jel­zés, még­pe­dig Vár­fal­vá­ról a piros. A Vár­fal­va-Szé­kely­kő távol­ság 15 km, de a jel­zés­be a maga­sab­ban fek­vő Cse­gez felől is be lehet csat­la­koz­ni. A Szé­kely­kő olda­lá­ban 850 m magas­ság­ban helyez­ke­dik el a Kőlyuk, mely­nek nyí­lá­sát egy szik­la­ív sze­li ket­té. A bar­lang 1704-ben és 1848-ban is védel­met nyúj­tott az ide mene­kü­lő helyi­ek­nek. A Toroc­kó­szent­györgy­ből indu­ló piros három­szög jel­zés vezet ide.

Fotó: Hám Péter

Az uni­tá­ri­u­sok temp­lo­ma mel­let­ti ház falán koszo­rúk­kal öve­zett emlék­táb­la hir­de­ti, hogy itt szü­le­tett a XIX. szá­za­di Erdély leg­je­len­tő­sebb tudós poli­hisz­to­ra, Bras­sai Sámu­el. Hogy mit tett a nem­zet asz­ta­lá­ra? Még a fel­so­ro­lás­ba is bele­bor­zon­gunk: ő volt egy sze­mély­ben az Uni­tá­ri­us Kol­lé­gi­um igaz­ga­tó­ja, a leg­nép­sze­rűbb magyar tan­köny­vek szer­ző­je, az első magyar nyel­vű erdé­lyi lap szer­kesz­tő­je, a kolozs­vá­ri Kaszi­nó ala­pí­tó­ja, az első erdé­lyi múze­um igaz­ga­tó­ja és nem utol­só sor­ban a Magyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia ren­des tag­ja. Nagy böl­cses­sé­gét nem von­hat­juk két­ség­be, úgy­hogy szív­lel­jük meg ma is érvé­nyes gon­do­la­ta­it: „Ragasz­kodj ahhoz az igaz­ság­hoz, amely egye­sít, és tartsd távol maga­dat attól a szőr­szál­ha­so­ga­tó okos­ko­dás­tól, amely eltá­vo­lít. Bíz­zál Isten sze­re­te­té­ben, és támasz­kodj az ő egy­sé­gé­re, melyet a világ­min­den­ség­ben oly töké­le­te­sen való­sít meg. Legyen hited a te meg­győ­ző­dé­sed sze­rint, de sze­re­te­ted ölel­jen magá­hoz min­den­kit.”

Ha már itt vagyunk, vetünk egy pil­lan­tást a szent­györ­gyi kúri­á­ra is, ahol annak ide­jén Jókai Mór is járt és innen vett ihle­tet „Egy az Isten” című regé­nyé­hez.
„Szent-György leg­ér­de­ke­sebb része, dicső emlék­ko­ro­ná­ja­ként fel­tü­nő ódon vára, mely ott a büsz­ke szik­la­csú­cson pom­pál­ko­dik, oly épnek tetsz­ve a távol­ból, mint­ha lakói nem rég hagy­ták vol­na el. A szent­györ­gyi vár bizony­nyal egyi­ke hazánk leg­ér­de­ke­sebb, leg­nagy­sze­rűbb s a mel­lett leg­épeb­ben fen­ma­radt épi­té­sze­ti műem­lé­ke­i­nek, miért figyel­me­sebb vizs­gá­la­tun­kat mél­tán kiér­dem­li.”

Nincs vitat­koz­ni­va­lónk Orbán Balázzsal: bizony Toroc­kó­szent­györgy vára, úgy ahogy van, romo­san, elha­gyot­tan is a leg­szeb­bek közé tar­to­zik a Kár­pát-meden­cé­ben. A várat a Tho­rocz­kay-csa­lád épít­tet­te a XIII. szá­zad­ban a Szent­györgy felet­ti szik­la­bér­cen. Ma már csak fal­ma­rad­vá­nyok és a négy­szög ala­kú cson­ka Öreg­to­rony áll­ja a vár­tát. Az elmúlt ziva­ta­ros évszá­za­dok ren­de­sen meg­ro­gyasz­tot­ták az erő­dít­ményt. Előbb a kuruc kor­ban a csá­szá­ri erők, később oláh sza­bad­csa­pa­tok, végül a ’48-as sza­bad­ság­harc ide­jén Avram Ian­cu rab­ló­ban­dá­ja dúl­ta fel a Tho­rocz­kay csa­lád ősi sas­fész­két. A romok közül egész alak­já­ban áll előt­tünk a Szé­kely­kő, a másik irány­ban pedig az Ordas­kő tűnik fel.

A vár­ba a Szi­las-kanyon­ba tar­tó kék jel­zés­ről kiága­zó kék három­szö­gön jut­ha­tunk fel. Ez a falu­ból indul­va körül­be­lül fél órás utat jelent.
Haza­já­ró kár­tya­el­fo­ga­dó hely Toroc­kó­szent­györ­gyön: Szé­kely­kő Kúria Pan­zió

Fotó: Hám Péter

A közel ezer méte­res magas­ság­ban hul­lám­zó karszt­fenn­sí­kon kőke­resz­tek sze­gé­lye­zik a túrá­zó útját. Már ez is külö­nös han­gu­la­tot köl­csö­nöz a havas­nak, ám a hely szel­le­mét a fenn­sík nyu­ga­ti szé­lé­nek karszt­je­len­sé­gei teszik tel­jes­sé. 1150 méte­res magas­ság­ban rej­tőz­kö­dik a Bedel­lői-csepp­kő­bar­lang, amely­nek bejá­ra­tá­nál a Sár­ká­nyok kapu­ja nevű szik­la-bolt­ív tárul elénk. A 185 m hosszú bar­lang­ba egy szűk és mere­dek bejá­ra­ton jutunk be.  A kitá­gu­ló üreg falát itt-ott csepp­kő­le­fo­lyá­sok és lát­vá­nyos szal­ma­csepp­kö­vek díszí­tik.

A bar­lang­hoz közel, a piros jel­zés men­tén a nem­rég léte­sí­tett bedel­lői kilá­tó ígér pano­rá­mát. Alat­tunk az Ara­nyos folyó kanyar­gó vízé­ben meg­csil­lan­nak a Nap suga­rai, miköz­ben a folyó utat tör magá­nak a Gya­lui-hava­sok és az Erdé­lyi-érc­hegy­ség között.

A Bedel­lői-karszt­fenn­sík­ra fel­jut­ha­tunk:
Toroc­kó­ról a piros jel­zés­sel.
Toroc­kó­szent­györgy­ről a kék jel­zés­sel a Szi­las-szur­do­kon át.
Bedellő­ről a piros kereszt jel­zés­sel a Pla­i­u­lui-szur­do­kon át.
Alsó­szolcs­vá­ról a sár­ga és a piros kereszt jel­zés­sel is.

A Toroc­kói-hava­sok karszt­vi­dé­ké­nek jel­leg­ze­tes­sé­ge a három kilo­mé­ter hosszú Kőkö­zi-szik­la­szo­ros Toroc­kó­gyer­tyá­nos és Nyír­me­ző között. Lenyű­gö­ző lát­vány, ahogy az Enyed-patak jó 250 méter magas­sá­gú szik­la­fa­lak között tör át a Csi­tá­tye szik­la­or­ma tövé­ben. A szo­ros mind­két olda­lán kivá­ló kilá­tó­he­lyek­re kapasz­kod­ha­tunk fel, ahon­nan per­sze nem csak a Kőköz, hanem a Toroc­kói-hegy­ség észa­ki részé­nek lát­vá­nya is elénk tárul. S ha a szo­ros bar­lang­ja­i­ba is bekuk­kan­tunk, ne feled­jük, 1704-ben még a laban­cok elől buj­do­só nagy­enye­di­ek­nek nyúj­tot­tak mene­dé­ket.

Mesé­lik, hogy 1981. május 13-án, a kör­nyék fér­fi­la­kos­sá­ga fel­vo­nult egy tele­ví­zi­ó­val az Ordas-kőre, hogy ott szur­kol­ja ki a Magyar­or­szág – Romá­nia lab­da­rú­gó világ­baj­no­ki selej­te­zőn a magyar győ­zel­met. Min­den bizonnyal Faze­kas Lász­ló is tud­ja, mennyi erdé­lyi magyar­nak oko­zott bol­dog­sá­got a 18. perc­ben szer­zett győz­tes gól­ja. Ez is eszünk­be jut a hófe­hér szik­lák tar­kí­tot­ta mész­kő­ge­rin­cen, amely­nek leg­ma­ga­sabb pont­ja 1250 méter­rel van a ten­ger szint­je felett. Ami a kilá­tást ille­ti, innen kivá­ló­an mutat­ja magát a szem­köz­ti Szé­kely­kő, de a túl­ol­da­li Vidaly­kő­re és a Kőkö­zi-szo­ros­ra is szép a kilá­tás.

Turis­ta­út nem vezet az Ordas­kő­re, de a Toroc­kó­szent­györgy felől érke­ző kék kereszt­ről több ösvény is levá­lik, amely a csúcs­ra megy.

A Bedel­lő-karszt­fenn­sík­ról több víz­fo­lyás is indul az Enyed felé, szép szur­dok­völ­gyet kiala­kít­va. A Bedel­lő, a Sár­kány, a Ple­si, a Pla­i­u­lui és a Szi­las szur­do­kai közül az utób­bi a leg­lát­vá­nyo­sabb. A fenn­sí­kon, 1000 méter maga­san, karszt­for­rás­ból szü­le­tő Szi­las-patak a Raga­do­zó-tető és a Vár­kert szirt­jei közt fut le kelet felé. Útköz­ben a völgy­ben egy 8 méte­res víz­esés­sel is talál­koz­ha­tunk.

A szur­dok­ba a Toroc­kó­szent­györgy­ből indu­ló kék jel­zés vezet.

Képek: Hám Péter