A Pop­rád felet­ti Hegyes­kőn áll a 14. szá­zad­ban épült lub­lói vár. Egy­kor a Len­gyel­or­szág felé keres­ke­del­mi út védel­mét szol­gál­ta. Annak ide­jén a várat és 16 sze­pes­sé­gi várost zálo­go­sí­tott el Zsig­mond kirá­lyunk Jagel­ló Ulász­ló­nak, ame­lyek csak 1772-ben kerül­tek vissza Magyar­or­szág­hoz.

Amíg len­gyel ura­lom alá tar­to­zott a vár, töb­bek között itt őriz­ték a len­gyel koro­ná­zá­si éksze­re­ket, ami­kor az orszá­got meg­tá­mad­ták a své­dek.

Bör­tön is volt a vár­ban, itt, az Ó torony­ban tar­tot­ták fog­va Beny­ovsz­ky Móri­cot.

Aki a sze­pe­si és sáro­si hegy­vi­dék jel­leg­ze­tes népi épí­té­sze­ti emlé­ke­i­re kíván­csi, annak a vár alat­ti sza­bad­té­ri nép­raj­zi múze­um­ban a helye.

Miu­tán Lub­ló erőd­je meg­épült, a 14. szá­zad­ban a vár alat­ti város­ban is egy­re nyüzs­gőbb lett az élet. Oly­annyi­ra, hogy a sza­bad kirá­lyi város a keres­ke­dők és a kéz­mű­ve­sek szor­gal­mas mun­ká­já­val Észak-Sze­pes­ség köz­pont­ja lett. Bár ere­de­ti épít­te­tői talán már rá se ismer­né­nek, azért őrzi még a góti­ka jegye­it a Szent Mik­lós­nak szen­telt temp­lom.

És áll még a lába­in a Pro­vin­cia-ház is, ahon­nan a zálog ide­jén a len­gyel szta­rosz­ta a sze­pe­si váro­so­kat kor­má­nyoz­ta. A zálog aztán csak véget ért, a város elvesz­tet­te külön­le­ges jog­ál­lá­sát, a hiva­tal­no­kok és neme­sek pedig sűrűn rakott hin­tó­ik­kal odébb áll­tak és hagy­ták, hogy las­san elbal­lag­jon az idő Lub­ló felett.

Fel­ső­zú­gó, vagy­is Ruzs­bach­für­dő fek­vé­se ma is dicsé­ret­re mél­tó. A mag­urai erdők köze­pén fel­buk­ka­nó meleg vizű gyógy­for­rá­sa­it már a 16. szá­zad­ban ismer­ték. Ami­kor a zálog ide­jén a Lubo­mirsz­ki csa­lád gon­do­zá­sá­ba került, igen nép­sze­rű lett a len­gyel neme­sek köré­ben. Oly­annyi­ra, hogy ami­kor a zálog véget ért, még az elmúlt szá­zad­for­du­lón is egy Zamoy­szki nevű gró­fi csa­lád bir­to­kol­ta. Ők épí­tet­ték 1933-ban tra­vert­í­nó mész­kő­ből a Fehér-ház nevű főépü­le­tét is. A für­dő olyan nép­sze­rű volt, hogy a 30-as évek­ben annak is híre ment, hogy Alfonz spa­nyol király az eset­ben, ha a spa­nyol for­ra­da­lom őt meg­fosz­ta­ná trón­já­tól, Ruzs­bach-für­dőt sze­mel­te ki men­he­lyé­ül, ahol köze­li roko­ná­nak, Zamoyski len­gyel gróf­nak híres für­dő­je van. Erre per­sze nem került sor.

Itt gőzö­lög a mész­tu­fá­ban Felvi­dék leg­na­gyobb tra­vert­í­nó tava, a Krá­ter tavacs­ka.

Pati­náns kis város Podo­lin. Német tele­pe­sek ala­pí­tot­ták IV. Béla ide­jén. A régi idők han­gu­la­tát őrzi a Szűz Mária Menny­be­me­ne­te­le góti­kus temp­lom, és az előt­te talál­ha­tó rene­szánsz harang­láb.

A pia­ris­ta kolos­tor is a magyar múlt­ról tanús­ko­dik. 1642-ben ugyan len­gye­lek ala­pí­tot­ták, de egy rövid ide­ig 1701-ben II. Rákó­czi Ferenc feje­de­lem is a lakó­ja volt, miu­tán elszö­kött a bécs­új­he­lyi bör­tön­ből.

Krú­dy Gyu­la emlé­ke is a kolos­tor­hoz kötő­dik, mivel a pia­ris­ták­nál végez­te gim­ná­zi­u­mi tanul­má­nya­it, majd később innen merí­tett ihle­tet töb­bek között a Podo­li­ni kísér­tet­hez is.

A pia­ris­ta kolos­tor 1919-ig műkö­dött, majd 1950-ben kon­cent­rá­ci­ós tábort léte­sí­tet­tek ben­ne a bol­se­vi­kok.

A Gör­gey nem­zet­ség ősi fel­vi­dé­ki bir­tok­köz­pont­ja Toporc, amit ősük, Sze­pes vár­me­gye főis­pán­ja kapott ado­mány­ként, 1256-ban IV. Béla király­tól, a tatár­já­rás ide­jén tanú­sí­tott hősi­es cse­le­ke­de­té­ért. Jó 700 éven át jelen is vol­tak itt a Gör­geyek, de ahogy meg­rom­lott régi kas­té­lyuk mutat­ja, nin­csen már helyük itt. Pedig utol­já­ra 1907-ben az épü­le­tet tel­je­sen fel­újí­tot­ták és egé­szen 1943-ig, Gör­gey Albert halá­lá­ig jó álla­pot­ban volt, de jött az új kor, a tée­szek és pro­le­tá­rok vilá­ga, akik úgy elsö­pör­ték azt a régit, mint­ha sosem lett vol­na.

Pedig a Gör­geyek ide­jén még gim­ná­zi­u­ma is volt Toporc­nak, ahol görö­göt, latint és néme­tet is taní­tot­tak. A falu köze­pén az 1700-as évek végén a csa­lád egy újabb kas­télyt is épí­tett.

A 14. szá­za­di ódon góti­kus temp­lom oldal­be­já­ra­tá­nál egy vas­kos vak­ka­pu: hatal­mas feke­te már­vány­táb­la áll­ja az ember útját: ne akar­jon ide sen­ki belép­ni addig, míg meg nem tud­ja, hogy bizony haj­dan a Gör­geyek vol­tak itt az urak, és nagy dol­go­kat vit­tek vég­be Iste­nért, hazá­ért. Hívei vol­tak Thö­kö­ly­nek, csat­la­koz­tak a Rákó­czi sza­bad­ság­harc­hoz és Toporc szü­löt­te a 1848–49-es sza­bad­ság­harc had­ve­zé­re, Gör­gey Artúr is.

A Topor­ci-patak völ­gyé­ben emel­ked­ve, az erdő sűrű­jé­ben már csak hűlt helyét talál­juk az Árpád-kori Óto­porc­nak. A tele­pü­lés helyen pusz­ta lege­lő maradt, és egy hárs­fa, ami a legen­da sze­rint a Gör­geyek ültet­tek a 14. szá­zad­ban, és a csa­lád címe­ré­ben is gyö­ke­ret vert.

A Sze­pe­si-Mag­ura egyet­len tava a feny­ve­sek­ben meg­bú­jó cso­dá­la­tos Jezer­sz­ko-tó, ami egy föld­csu­szam­lás követ­kez­té­ben kelet­ke­zett.

A Buko­vi­na és a Mag­ur­ka csú­csok közöt­ti nye­reg­ből cso­dás kilá­tás nyí­lik. Nyu­gat felé a Bélai-hava­sok masszí­vu­ma és a mögü­le elő­kan­di­ká­ló Lom­nic ural­ja a látó­ha­tárt. Észa­kon a Pie­ni­nek mész­kő­vi­lá­ga is elő­buk­kan.

A közép­ko­ri ere­de­tű tele­pü­lés fes­tett geren­da­há­zai már a gorá­lok jelen­lé­té­ről árul­kod­nak.

1313-ban a jeru­zsá­le­mi Szent Sír Lovag­rend éppen Lán­do­kon tele­pe­dett le. Rend­há­zuk már nincs meg, de a keresz­tes vitéz szel­le­mű bará­tok­nak bizo­nyá­ra volt közük a góti­kus Szent Mik­lós temp­lom épí­té­sé­hez, amely egészen kivé­te­les közép­ko­ri góti­kus emlé­ke­ket őriz. A szen­tély­ben a fából fara­gott szár­nyas oltár 500 éves szob­rai a híres Lőcsei Pál mes­ter műhe­lyé­ből kerül­tek ki. Az oltár előt­ti fake­reszt még régeb­bi, 1330 óta hir­de­ti Krisz­tus kereszt­ha­lá­lát.