Korponai-erdő 2. – Végvárak a Felvidék határán
Hazajáró műsorok

Korponai-erdő 2. – Végvárak a Felvidék határán

165. rész
"Nekünk magyaroknak nagy és ősi hibánk hazánk vidékeit mentül kevésbbé ismerni. Mindenüvé eljárunk, mindenütt találhatók vagyunk, csak anyaföldünkön nem. Pedig ez is, habár hegységeinek magassága nem vetekedhetik a szomszéd alpesek hó- és jégborította óriásaival, elragadó, fenséges részleteivel meglepi a vándort."
Berczeli Harry (1900)

Dimbes-dombos tájak; napos szántók-legelők; árnyas erdők; vadonok mélyén megbújó patakok; völgyekben ücsörgő apró falvak; magas templomok; nemesi kúriák; ormokat uraló legendás várak: egy sokat szenvedett, de hitében és hagyományaiban kitartó nép élettere: a Korponai-erdő. A középkorban épp idáig, a Jávoros-hegység és az Ipoly völgye határolta dombvidékig terjedt a török hódoltság. Fel is értékelődött a vidék szerepe és az északi terjeszkedés megakadályozására végvárak sora épült bérceire. A történelem mindig is átmeneti határterületi szerepet szánt e tájnak: hegyek és völgyek, szlávok és magyarok, Felvidék és Belső-Magyarország találkozik ezen a Trianonban halálra ítélt peremvidéken, ám a sok ütközet ellenére sem sikerült még elűzni innen a magyar életet.

Látnivalók / Felvidék / Hont

Mikor 1550-ben a török már a felső-magyarországi várakat veszélyeztette. A Selmeci-hegység és a Korponai-dombvidék között fekvő Korpona határvidék lett. Sorra épülnek is a figyelőpontok, hogy a vitézek a török közeledtét időben hírül adhassák. 1564-ben a Korpona feletti dombon megépül Tarisznyavár őrtornya.

Bővebben...

Hazánk egyik legrégebbi városa a Hont-Pázmány nemzetség által alapított Korpona. Már a 11. században kiváltságokat kapott Szent István királyunktól. Éltek is a jogokkal az ide települt erdélyi szász bányászok. S a tatár ugyan szinte földdel tette egyenlővé, a város újjászületett és 1244-ben IV. Béla már személyesen hozta el az újabb kiváltságlevelet, amely Budával és Pozsonnyal tette egyenrangúvá a virágzásnak indult Korponát.

Többször is Korponában dobogott az ország szíve. Például a Bocskai felkelés idején, amikor Bocskai István fejedelem maga jelent meg a városban és országgyűlést hirdetett, hogy előkészítse a békét Ausztriával. Az 1605-ös országgyűlés a bécsi béke pontjainak megállapítása mellett a hajdúknak adományozott kiváltságlevél miatt lett emlékezetes.

Korponának a 17. századi török dúlások idején is központi szerepe volt, olyannyira, hogy a század végéig Hont vármegye székhelye volt. Aztán elmúltak a daliás idők, s ma már csendes szlovák kisváros lett Korpona, csekély magyarsággal.

Szűz Mária plébániatemploma már a 13. században állt, akkor még román stílusban, később, a 17-18. század fordulóján barokkizálták. Közben a török és a huszita támadások miatt védőfalakkal is körülvették.

Bővebben...

Ezer éves történelmünk tanúja a bozóki vár, ami az 1100-as évek elején még kolostornak épült Szent István tiszteletére. 1530-ban Balassa Zsigmond elfoglalta, kiűzte a szerzeteseket. Ekkor épültek a kolostor négy sarkán a bástyák. 1541-ben a török ostromolta meg a várat, de végül nem sikerült bevenniük. Jelenleg üresen áll.

Bővebben...

Az ősi királyi birtok Szent Imre tiszteletére szentelt katolikus temploma 1768-ban épült.

 

A falu közepén egy húsz évvel korábban épült kegykápolna is áll, Rózsafüzér Királynője tiszteletére.

 

Szénavár 1779-ben egy hatalmas tűzvész áldozata lett, de az élet nem állt meg, s a kicsi falu a mai napig a felvidéki csipkeverés és hímzés egyik virágzó fellegvára.

 

Határában két forrás is ered. A Královka és a Belovka. Neveik egy régi legendára emlékeztetnek. A máig élő hagyomány szerint IV. Béla király a tatárok elől menekülvén, partjukon pihent meg és vizükből oltotta szomját.

Bővebben...

Jól elbújt a főutak és lakott vidékek elől Csábrág vára is. Kiterjedtsége, nagysága görnyedező falai ellenére is hatalmas múltról árulkodnak.

A gazdag bányavárosokba vezető út védelmében épült királyi vár birtokosai, ahogy az már lenni szokott, sűrűn váltogatták egymást. A Pálffyak idejében megerősítették. Kellettek is a vaskos falak, mert a törökök gyakran portyáztak Csábrág felé, de csak nem tudták bevenni.

Későbbi tulajdonosai, a Koháry grófok lettek, akik mindvégig hűek maradtak a királyhoz. Így a felkelések idején Csábrágon rendre ellenállásba ütköztek Bocskai, Bethlen, Thököly és Rákóczi csapatai is. Aztán a Koháryaknak elegük lett a vadregényes fekvésű várból és a XIX. század elején a könnyebben megközelíthető, kényelmesebb Szentantalba tették át honti uradalmuk székhelyét. Ez lett Csábrág várának veszte, azóta pusztul, de vannak, akik gondját viselik és erősítik falait, hogy az utókor is tanulhasson történetéből.

Bővebben...

A Korpona és a Litava patakok összefolyásánál települt Árpád-kori Palást évszázadokon át őrhelye volt a magyarságnak. 1552-ben a keresztény seregek itt ütköztek meg az oszmán hadakkal.

A hagyomány szerint a falu ősi birtokosa a Palásthy család őse, Bors volt, aki II. Endre királlyal együtt harcolt a Szentföldön és 1217-ben királyi adományként kapta a birtokot, ami később a honti uradalom része lett.

A Palásthy-kastélyban szebb időkben még vármegyegyűlést is tartottak, de ma is méltó szerepe van a magyar ügy szolgálatában. Egyházi iskola működik benne. Az iskola névadója, Palásthy Pál esztergomi püspök építette – a 13. századi ősi, de erősen megrongálódott templom helyett – a szecesszió gyöngyszemét, a Szent György plébániatemplomot is, 1898-ban.

És Palásthy püspöknek köszönheti a falu a templom alatti régi nyeregtetős iskolát is, amelyben néprajzi és egyháztörténeti gyűjteményt rendeztek be. A községnek ugyanis rendkívül gazdag néphagyománya van.

Az Ivánka család 19. századi kúriája ma már a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nevelési központjának ad otthont. Udvarán a fakereszt Hont vármegye utolsó főispánjának, Ivánka Istvánnak állít emléket, akinek hazáért áldozott élete drámaian zárult le itt. A trianoni országvesztés előestéjén, 1919-ben a vörös terroristák letartóztatták a hazafit, de mielőtt elhurcolhatták volna, öngyilkos lett.

Bővebben...

A Korponai-erdő déli nyúlványaiban rejtőzik Ipolyfödémes. De annyira mégsem tudott elbújni, hogy a török meg ne találja és a palásti csata után el ne pusztítsa. A Kotyinka-völgyben már csak egy emlékkereszt, a régi templom faldarabja és egy kis kápolna emlékeztet a régi Födémesre.

Födémes népe sokat szenvedett, de mindig hű maradt ősi földjéhez, és képes volt új életet kezdeni, mert volt hite, amiből megtartó erőt merített. Ezzel a hittel felvértezve küzdöttek a keresztény hazára törő ellenséggel.

Bővebben...