Oklánd Bene­dek Elek sze­rint egy “ala­csony hegyek közé mélye­dő tágas és elég­gé ter­mé­keny völgy­ben csi­no­san épült köz­ség.”

A régi csi­nos­sá­got ma is őrzi a jó két­száz éves fes­tett szé­kely­ka­pu, amin belé­pünk az uni­tá­ri­us por­tá­ra.

A Homo­ród-men­te leg­szebb temp­lo­ma az oklán­di. Alap­ja 13. szá­za­di, így fala­it közép­ko­ri fres­kók díszí­tik.

Tar­fe­jű dom­bok koszo­rú­já­ban tar­tunk tovább dél­nek, torony­iránt Szé­kely­föld déli határ­te­le­pü­lé­se, Homo­ród­új­fa­lu felé. Az uni­tá­ri­us temp­lo­mot öve­ző teme­tő­kert egyik sír­kö­ve az első világ­há­bo­rú­ban hősi halált halt Feke­te Mik­lós tize­des­nek állít emlé­ket.

Zsom­bor bizony az utol­só vég­vá­ra a Homo­ród men­ti tömb­ma­gyar­ság­nak. Miu­tán a szé­kely ala­pí­tá­sú falu­ba tele­pült szá­szo­kat fel­őröl­ték a jár­vá­nyok és a tatár-török betö­ré­sek, helyük­re újra szé­ke­lyek köl­töz­tek.

Ez a táj ihlet­te, innen indult világ­iro­dal­mi pályá­ra az erdé­lyi hava­sok lel­kü­le­tét oly hite­le­sen és szem­lé­le­te­sen ábrá­zo­ló író, Nyírő József.

Zsom­bo­ron a szá­szok hagya­té­ka a jel­leg­ze­tes épít­ke­zés mel­lett az evan­gé­li­kus val­lás is. Közép­ko­ri ere­de­tű temp­lo­mu­kat 1784-ben egy tűz­vész után épí­tet­ték újjá.

A falu fölöt­ti dom­bot régi vár díszí­ti.

Kis-Homo­ród men­te utol­só, leg­dé­libb tele­pü­lé­se Homo­ród. Úgy áll ott, a kihalt főté­ren a 13. szá­za­di ere­de­tű, később erő­dí­tett temp­lom, mint­ha csak teg­nap lett vol­na, hogy az utol­só német is elhagy­ta ősi fala­it.

A falu alatt addig kószá­lunk, amíg ráta­lá­lunk egy olyan biz­tos pont­ra, amit nem űzhet el innen sem­mi­lyen vihar: itt folyik össze ugyan­is a Kis- és a Nagy-Homo­ród.

Homo­ród­da­róc oly­annyi­ra határ­te­le­pü­lés, hogy a II. bécsi dön­tés után is itt húz­ták meg a magyar-román határt. Aztán a máso­dik világ­há­bo­rú után még a mara­dék Észak-Erdély is elve­szett, s a néme­tek­nek mene­kül­ni kel­lett.

Nem vihet­ték maguk­kal, csak az emlé­két indás díszí­té­sű Árpád-kori temp­lo­muk­nak, ame­lyet később a bete­le­pe­dő refor­má­tus szé­ke­lyek vet­tek át.

Ha Daróc az utol­só szász falu, akkor innen néz­ve János­fal­va az első szé­kely, amit már messzi­ről köz­hír­ré tesz uni­tá­ri­us temp­lom­tor­nya is.

A Homo­ród men­tén sor­já­zó fal­vak mind­egyi­ké­nek meg­van a maga karak­te­re. Szent­pál pél­dá­ul a homo­ró­di só régi köz­pont­ja. A fehér ara­nyat már a róma­i­ak is kiter­mel­ték, ami­nek nyo­ma­it a sós tavak őrzik. A halas­tó-rend­szer ma már a hor­gá­sza­tot szol­gál­ja, de a nádas-mocsa­ras terü­let sajá­tos víz­zá­ró talaj­ré­te­gé­nek köszön­he­tő­en madár­vé­del­mi rezer­vá­tum is.

Szent­pál a Kor­nis csa­lád ősi fész­ke, de ők sin­cse­nek már itt. Emlé­kü­ket csak a Kor­nis Mik­lós öntet­te, 1542-ből szár­ma­zó nagy­ha­rang őrzi az uni­tá­ri­us temp­lom­ban.

A falu házai talán a leg­hűbb módon őrzik a hagyo­má­nyos Homo­ród men­ti népi épí­té­szet jegye­it. Miu­tán peri­fé­ri­á­ra került, nagyon sokan elván­do­rol­tak innen, alig 150 lélek maradt a falu­ban.

Kemény­fal­vá­tól észak­ra még vad­re­gé­nye­seb­bé válik a für­ge Kis-Homo­ród völ­gye. Itt érjük el Homo­ród­für­dőt. A homo­ró­di gyógy­vi­zet már a róma­i­ak is ismer­ték. A für­dő a 19. szá­zad­ban indult fej­lő­dés­nek, ami­kor a bor­víz­for­rá­so­kat köpü­be fog­lal­ták, s kör­nyé­kü­ket elkezd­ték kiépí­te­ni: gom­ba­mód nőt­tek ki a vil­lák, étter­mek és sétá­nyok az erdei kör­nye­zet­ben. A kom­mu­niz­mus ide­jén aztán a nya­ra­ló­kat és gyógy­für­dő­ket álla­mo­sí­tot­ták. Ma már csak árnyé­kuk régi önma­guk­nak, de azért a fej­lő­dés is meg­in­dult, amit a sípá­lya, a lovar­da és a sza­bad­idő­köz­pont fém­je­lez­nek.

A leg­is­mer­tebb for­rás, a Lobo­gó, szén­sa­vas, vasas vize kimon­dot­tan egész­sé­ges és jóízű. Régen még palac­koz­ták is. Igaz, ma is, csak saját cél­ra.

A gyógy­vi­ze­ket nem­csak meg­in­ni, de ben­nük für­dőz­ni is hasz­nos dolog, főleg a szív és érrend­sze­ri beteg­sé­gek­ben szen­ve­dők­nek.

A Dálya patak völ­gyé­ben égbe nyú­ló refor­má­tus temp­lom jelö­li már messzi­ről Szé­kely­dá­lya szí­vét. A 13. szá­za­di temp­lom fes­tett kazet­tás mennye­ze­te és közép­ko­ri fal­ké­pei meg­érik a kité­rőt. A góti­kus szen­tély 16. szá­za­di, ember­ala­kok­kal és címe­rek­kel díszí­tett bol­to­zat­fest­mé­nyei pom­pás lát­ványt nyúj­ta­nak.

A temp­lom kül­ső falán az eddig ismert leg­hosszabb rovás fel­irat ékes­ke­dik, meg­fej­tés­re vár­va.

Bágy refor­má­tus szi­get az uni­tá­ri­us fal­vak között. Temp­lo­muk fel­újí­tá­sa­kor, 2013-ban egy közép­kor­ból szár­ma­zó kő került elő magyar rovás fel­irat­tal. Úgy tűnik, egy bizo­nyos Urbán Ban­dó hagy­ta örö­kül az utó­kor­nak.

A falu fölött emel­ke­dik az egész Homo­ród men­te domb­vi­dé­két ura­ló Vár­hegy. Az Apa­fi Mihály erdé­lyi feje­de­lem paran­csá­ra 1661-ben a török és tatár táma­dá­sok ellen épí­tett vár­ból per­sze mára sem­mi sem maradt. Pedig ost­ro­mot sosem szen­ve­dett, csak magá­nyos elha­gya­tott­sá­gá­ban ros­kadt össze az idő súlya alatt. Még­is érde­mes fel­ka­pasz­kod­ni a tető­re, hisz innen belát­ha­tó az egész kör­nyék: távol a beha­va­zott Har­gi­ta vul­ká­ni vonu­la­ta.