Nekcse

Nekcse

Uticélok / Délvidék / Szlavónia
Nehézségi szint:
2/10

Az Árpádok koráig kell visszalapoznia annak, aki Nekcse múltjában kutakodna. II. András királyunk már nevén nevezte, 1403-ban városi ranggal rendelkezett, s ekkor már állt „Castrum Nekchewar” is. Aztán megérkezett a török, s jól befészkelte magát Nekcsére, egészen 1687-ig. A békésebb időkben hercegek és tábornagyok bírták, míg a 18. század már a befolyásos szlavóniai grófi családot, Pejácsevicheket találta itt, akik úgy elnyomták a népet, hogy iskolát nyitottak kastélyukban, s a környező földek megművelésére sok magyart telepítettek be főleg Zalából és Bácskából. Aztán eljött a szép új vörös világ, és a grófoknak nem volt maradásuk, a központban két kastélyuk emlékeztet rájuk. Ma már nehéz elképzelni, de 100 éve még minden tizedik ember magyar volt Nekcsén. Viszont az Óvárosban, ha megszakításokkal is, de több mint 800 éve zúgnak a ferences templom harangjai. A Szent Antal templom és a kolostor kiheverte már a török időket, amikor janicsárlaktanyaként működött. És túl van már a délszláv háborún is, amikor a szerb és horvát erők közötti harcokban a város több épületével együtt súlyosan megsérült. Nekcse 1991. szeptember 21.-én szabadult fel a szerb uralom alól, azóta ez a város ünnepnapja. Ezután alakították meg a horvát hadsereg 132. nekcsei dandárját, mely később jelentős szerepet játszott Szlavónia védelmében és a Papuk-hegység falvainak felszabadításában.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a kastély bejárata.
Magasság: 150 m
A kastély nyitva: hétköznap 8:00–15:00, szombat 9:00-21:00

Hazajáró epizódban szerepelt: