Turistatalálkozó – határtalan részvétellel

Turistatalálkozó – határtalan részvétellel

A Bánsági Kárpát Egyesület és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet 2023. április 29. és május 1. között második alkalommal szervezte meg az Al-dunai hétvége turistatalálkozót, amelyen a Kárpát-medence szinte minden szegletéből érkezett 62 érdeklődő vett részt.

Bővebben
4. Bácskai Hazajáró túra

4. Bácskai Hazajáró túra

A IV. Hazajáró túra napján, reggel 8 órától kezdődött a regisztráció a zentai vasútálomáson felállított standon. Parkolási lehetőség miatt ez bizonyosodott a legmegfelelőbb helynek, mivel pár hónappal az esemény előtti megbeszéléseken már rengeteg túrázóra tippeltünk.

Bővebben
Zempléni Kalandozások

Zempléni Kalandozások

Szeptember 24-én reggel, a sátoraljaújhelyi Zemplén kalandpark parkolójában rendhagyó túrára készülődött kb. 50 fős csapatunk és jó néhány szimpatizáns. A rendhagyó jelleget ezúttal az adta, hogy a túrát nem a helyi tagság, hanem a Kárpátaljai Hazajáró Egylet szervezte.

Bővebben
Medvesaljától Salgó váráig

Medvesaljától Salgó váráig

2022 október 22. Sűrű egy nap volt a szó legnemesebb értelmében. Szép számban gyülekeztünk az Egyházasbásti Pogányvár Fogadónál ezen a szép őszi reggelen. Bár tartottunk az időjárás előrejelzés eső lehetőségétől, de azért nekivágtunk az útnak.

Bővebben
Őrvidéki Hazajáró Túra a Lánzséri-hegységben

Őrvidéki Hazajáró Túra a Lánzséri-hegységben

Szomorkás idő fogadta szombat reggel a lánzséri vár tövében gyülekező túra résztvevőit. Az időjósok esőt jósoltak, de a túra ideje alatt nem kaptunk az égi áldásból. Lánzséron a göttweigi apátság egyik oklevele alapján már 1158-ban lehetett legalább egy lakótorony. A vár neve a német Landesehre (ország becsülete) névből származik.

Bővebben
Teljesítménytúrával bővült a Selmeci Őrjárat Emléktúra

Teljesítménytúrával bővült a Selmeci Őrjárat Emléktúra

Negyedik alkalommal gyűltek össze a túrázók a Szitnya lábánál, hogy megemlékezzenek a selmeci diákság hazaszeretetéről és szolgálatkészségéről. Az elmúlt évek során folyamatosan nőtt az igény egy teljesítménytúrára, amely a vezetett emléktúrát egészítené ki. A szervezők idén elérkezettnek látták a pillanatot, hogy útjára indítsák a Selmeci Őrjárat Teljesítménytúrát.

Bővebben