Karancs kápolna

A néphagyomány szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla pihent meg itt, aminek emlékére leánya, Margit kápolnát építtetett. A századok súlya alatt megroppant kegykápolnát 1934-ben építették újjá. Búcsúk idején zarándokok százai keresik fel a hegy minden oldaláról.

Felsőszinevér

Felsőszinevér

A Gorgánok hegyei ölelte völgybe a mai Felsőszinevérre a 17. században telepítették az első bojkó ruszinokat. A helyi közösség a régi rend szerint éli életét e mesés környezetben, távol a világ szemfényvesztésétől. Itt aztán nem a legújabb kütyük kötik le az emberek életét. A monitorok előtt görnyedő virtuális tengődés helyett az igazi, nagybetűs életet élik, minden szerény és kemény körülmény ellenére, jó kedéllyel. A bojkók mindennapjait a természeti környezet elemei, a havasi élettér, az állatok, a növények, a víz, a föld és a fa határozzák meg.

A templomdombról csodálatos havasi tájkép tárul elénk, de itt található a 18-19. században a Megváltás tiszteletére épült görög katolikus fatemplom is.

Aracsi pusztatemplom

Délvidék egyik legősibb, Árpád-kori szakrális épülete, a romjaiban is monumentális Aracsi pusztatemplom, ami mára a magyarság nemzeti zarándokhelyévé vált. A középkorban a templom körül egy virágzó település volt Aracs, ahol még megyegyűléseket is tartottak. Aztán a törökdúlás a földdel tette egyenlővé a települést, ám hála az Égnek, a templom megmenekült. A környék viszont teljesen elnéptelenedett, így a romossá vált épület csak hosszú évszázadok után került elő a feledés homályából, majd a 19. századi feltárásoknak és állagmegóvó helyreállítási munkálatoknak köszönhetően menekült meg a teljes pusztulástól.

Berzéte

Berzéte

A 13. századtól hat évszázadon át a Máriássy család birtokolta település kastélyai és nemesi kúriái a magyar múlt maradandó jelképei. Berzétén a magyarság megmaradásának záloga a hit, melynek bástyája a 13. századi református templom.

 

Pelsőc

Pelsőc

A fennsík kapuját őrzi az Árpád-kori Pelsőc. A település 13. századi erődített temploma a Bebek család temetkezési helyéül épült. Később átépítették, majd 1807-ben haranglábat is kapott. A középkorban Pelsőc a vármegye jelentős központja volt, egészen 1849-ig, amikor a betörő oroszok felégették.

Tornalja

Tornalja

A gömöri magyarság kulturális központja Tornalja. Ősi, 15. századi gótikus temploma ma már a reformátussá lett közösséget szolgálja. A kisváros a magyar oktatásnak is egyik központja.

Gömörszőlős

Gömörszőlős

Sokan elmentek, alig hetvenen maradtak. Helyükre a csend és a nyugalom költözött Gömörszőlősre. A trianoni határon inneni „kis Gömör” apró Árpád-kori zsákfalujában a hagyományos életforma kifakulóban van: az önellátó paraszti gazdaság földműves, állattenyésztő, erdőgazdálkodó munkaeszközei a virágzó földekről a néprajzi gyűjteményekbe kerültek. Mégis, sokan jönnek ide, ismerkedni a paraszti kultúra megőrzött értékeivel, és olyanok is akadnak, akik a letelepedés útját választják. Az ökológiai szellemű falufejlesztési programnak hála sorra újulnak meg a régi épületek, egyre többen térnek vissza a hagyományos életformákhoz, így válik Gömörszőlős ökofaluvá.

Az 1824-ben épült református templom lelkésze 1849-ben nem volt más, mint Tompa Mihály.

Javorina

Javorina

A Zsár fölötti hágón kötelező megállni. Észak felől talán innen a legszebb a Bélai-Tátra vonulata, karnyújtásnyira lévő markáns sziklabérceivel, a Siratóval és a Holló-kővel. Már egész közel járunk az ezeréves lengyel-magyar határhoz. A Jávor-völgy torkolatánál bújik meg a történelmi haza utolsó települése, a kis hegyi üdülőfalu, Javorina.

Szepesbéla

Szepesbéla

E szepesi gyöngyszem központjában is elmaradhatatlan a gótikus stílusjegyeket őrző Szent Antal templom, mellette a pártázatos harangtoronnyal.

A tatárjárás után elnéptelenedett vidékre IV. Béla hívott német ajkú telepeseket. Miután városi jogokat kapott, Szepesbéla hamar felzárkózott a gazdag és jelentős szepesi szász városok közé. Aztán jött Zsigmond király, aki a 15. századi pénzügyi válság ellen úgy küzdött, hogy a többi jelentős szepességi várossal együtt Bélát is zálogba adta sógorának, a lengyel királynak. A 13 szepesi város csak 1772-ben került vissza Magyarországhoz, melynek emlékére hálából Szepesbéla főterén Mária-oszlopot emeltek.