Kisiratos

Kisiratos

Az elnyűhetetlen Árpád-kori falu egykor Nagy-Magyarország közepén volt, ma – Beke György szavai szerint – a térkép szélén szorong. Kisiratos ma tömb a szórványban, de félteni nem kell. A hagyomány őrei itt állítottak emlékművet 2009-ben a világosi fegyverletételnek, hogy üzenjék: nem felejtik a hősöket. Így lett a múltat idéző emlékmű egyben a magyar megmaradás és a szebb jövő jelképe. Eredetileg az adományozó Szent György lovagrend az emlékművet a szöllősi mezőre szánta, de ott nem lett volna biztonságban, ezért ide, Kisiratosra került.
Kisiratoson született az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezető alakja, Godó Mihály jezsuita szerzetes is, aki minden körülményben kitartott nemzete és hite mellett, ezért három ízben is elítélték, s összesen 18 évet töltött a román kommunisták börtöneiben. Mellszobra ott áll a katolikus templom kertjében.

Ha van Kisiratos, akkor természetesen van Nagyiratos is, méghozzá Kisiratostól délre. A „szögedi” kisiratosiak és a nagyiratosi palócok között a különböző eredet, az egymástól elütő dialektus, a különböző szokások sokszor szültek konfliktust a két Iratos között, de ezek jobbára csak „legénycsínyekre”, bálban való verekedésekre vagy falucsúfoló rigmusokra korlátozódtak. A nagyiratosiak a kisiratosiak szegedi „ő”-ző dialektusát az „Ögyé könyeret möggyel, apád se övött ögyöböt” mondattal gúnyolták, míg a kisiratosiak a „Mëgyëk a gyëpën kërësztül…” beszédcsúfolóval vágtak vissza a palócos, zárt ë-vel beszélő nagyiratosiaknak. Komoly ellentét azonban sosem volt a két község között, ezt jó néhány házasság is bizonyítja, ahol egyik fél kisiratosi, a másik nagyiratosi.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a kisiratosi világosi fegyverletétel emlékműve, amelyet a katolikus templom mellett találunk.

A világosi fegyverletétel
1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert a Görgei Artúr vezette feldunai hadtest Paszkievics főherceg, az orosz intervenciós erők főparancsnoka előtt. Az 1848-49-es szabadságharc gyászos záróakkordja máig történelmünk egyik legfájdalmasabb pontjának számít, amit – sajnos – az sem ellensúlyoz, hogy a honvédek még az utolsó pillanatokban is számos tanújelét adták bátorságuknak és büszkeségüknek.
Ferenc József császár (1848-1916) és I. Miklós orosz cár (1825-1855) varsói találkozója után a Paszkievics vezette orosz erők megindultak Magyarország felé, ezzel a szabadságharc sorsa gyakorlatilag megpecsételődött. Az Ausztriába kiszorított, Haynau főparancsnoksága alatt álló császári erők önmagukban is komoly kihívást jelentettek az ereje teljében harcoló Magyarország számára, de azt 1849 júniusa után még a Kárpátok keleti szorosain beözönlő 200 000 orosz katona is tetézte. Görgei, a honvédseregek főparancsnoka azt tervezte, hogy Komáromnál és valahol az Alföld déli részén, két pontban összpontosítja a magyar erőket, és – megakadályozva az ellenséges csapatok egyesülését – külön-külön feltartóztatja a Magyarországra betörő seregeket. Ezt a nagyszabású tervet Haynau győri győzelme már eleve meghiúsította, Dembinszki balszerencsés fővezérsége azonban még a Temesvárig visszavonuló – az osztrákok létszámát felülmúló – honvédseregek helyzetét is ellehetetlenítette.
Görgei a június 28-i vereség után a Felvidék hegyei közé vonult vissza, ahol bravúros hadmozdulatok során többször is sikerült kijátszania az orosz fősereget. A feldunai hadtest vakmerő és meglepő hadmozdulatai még I. Miklós figyelmét is felkeltették, aki leveleiben többször is értetlenségét fejezte ki a gyors orosz siker elmaradása miatt. Görgei presztízsét mutatja, hogy Chrurloff tábornok már július 21-én megkereste őt egy fegyverszüneti ajánlattal, de a magyar vezér ekkor még elutasította a kezdeményezést. A Győrnél vereséget szenvedett honvédseregek időközben – kalandos úton – a Felvidékről a Bánságban gyülekező Dembinszki-féle csapatok felé vették az irányt, és a sorsdöntő temesvári ütközet előtti napokban már Arad környékén táboroztak.
A két magyar sereg azonban augusztus első napjaiban már egyre inkább a közeledő orosz és osztrák erők harapófogójába került, a helyzetet pedig az augusztus 9-i kudarc teljesen reménytelenné tette. Miután Guyon Richárd hírt hozott a temesvári csúfos vereségről, és a déli hadtest összeomlásáról, Görgei – augusztus 11-én – a haditanács elé vitte a kapituláció kérdését, és a jelenlévő 80 tábornok – két ellenszavazattal – úgy döntött, leteszik a fegyvert. Nem igaz tehát, hogy Görgei egymaga döntött volna a megadásról; másrészt – a döntéshozó személyétől függetlenül – felelős döntés született, ugyanis, ilyen pozícióban, a harc csupán értelmetlen vérontás lett volna.
Miután Kossuth, a szabadságharc vezetője nem számíthatott arra, hogy akár Haynau, akár Paszkievics tárgyalásba bocsátkozik vele, Görgei, az esetleges kedvezőbb feltételek érdekében, rábírta őt a lemondásra. A kormányzó elnök és kormánya – Szemere Bertalan kivételével – augusztus 11-én távozott Aradról, a tagok többsége ekkor már a határ felé vette az irányt; a diktátori jogkört elnyert Görgei a következő napokban megpróbált az oroszokkal alkudozni a békéről, de Paszkievics – cári utasításra – elzárkózott a politikai tárgyalásoktól. Így aztán a feldunai hadtest augusztus 13-án a Magyarvilágos és Románvilágos közti síkon, a középkori vár romjai alatt letette a fegyvert az oroszok előtt, Görgei pedig a Bohus-kastélyban aláírta a megadási nyilatkozatot.
Gyászos és szívszorító pillanat volt ez, amikor a 30 000 fős sereg vezérétől és a sokáig diadalmas szabadságharc fegyvereitől és zászlóitól is búcsút vett, majd elhagyta a rossz emlékű mezőt; de még ebben a jelentben is volt azonban annyi rejtett büszkeség, hogy Görgei inkább az oroszoknak adta meg magát. Ezzel a magyarok mintegy kinyilvánították, hogy itt bizony nem egy jelentéktelen felkelést vertek le, hanem egy nemzet szabadságharcát, amihez két nagyhatalom katonai erejére is szükség volt. Ezt az üzenetet Haynau és az oroszok egyaránt megértették, nem véletlen, hogy a kapitulációban kulcsszerepet játszó Görgei Artúr sorsáról I. Miklós a későbbiekben olyannyira féltőn gondoskodott.

 

Nagyszalonta – Székely László park

Nagyszalonta – Székely László park

Az Alföld keleti peremén, a Szalontai-síkon fekvő Nagyszalonta a 17. századig jelentéktelen partiumi községnek számított. A Köles-ér menti kis települést 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem 300 hajdúnak adományozta, akik megalapították Szalonta városát. 1636-ra már vára is volt Nagyszalontának, amelyet azonban a török közeledtének hírére, II. Rákóczi György parancsára leromboltak. Az elmenekülő lakosság után csak egy csonka torony maradt, amely ma is a város jelképe. A pusztán maradt község csak a 18. század elejére népesült be újra, lakói főleg állattenyésztéssel foglalkoztak. Híressé azonban azon nagyjaink tették, akiknek itt ringott bölcsője.
Amennyiben egy séta során szeretnénk felfűzni Nagyszalonta központjának látnivalóit, érdemes az Aradi-út és a Petőfi utca sarkán álló Hajdú emlékműnél kezdeni. Ezt a település fennállásának 400. évfordulója alkalmából állította a város 2006-ban. A kettős kapu előtt két hajdú alakja látható, mögöttük a falon annak a 300 hajdúnak a neve, akiknek Bocskai István letelepedési jogot adott 1606-ban. Innen keletnek tartva, 200 méterre található a katolikus templom, majd újabb 250 méter múlva a Székely László park. A parkban a református templom mellett Kossuth és Bocskai társaságában állnak a város nagy szülöttjeinek szobrai. Sinka István, Zilahy Lajos, Kulin György és Kiss István mellett természetesen ott találjuk Arany Jánosnak egész alakos szobrát is. Arany ott ücsörög a róla elnevezett, múzeumként szolgáló Csonka-torony bejárata fölött is, amely a park túlsó végén található. Az Arany János múzeum hétfő kivételével minden nap 10-től 16 óráig várja a látogatókat.

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja a parkban álló Bocskai-szobor.

Tenke

Tenke

„Természet és ember együtt rajzolják meg egy-egy táj képét. Amíg kevés a népe, hatalmasabb a természet ereje, a táj még ősi arculatát viseli. Az ember túlsúlyba jutásában maga a természet is részes: azért jön oda a nép, csak azért telepedhet meg, mert a természetnek csalogató előnyei vannak. Az elszaporodott embernek mind többet kell kikényszerítenie az anyaföld áldásából, a szűz természetet kisebb térre szorítja vissza, a táj arculatát eltorzítja, a természeti tájból lakott, emberi tájat csinál, s előjön egy új világ a régi helyén! Szülőföldemen az új világ már beállott. A természetből csak a külső forma, a táj domborzata a régi: a Körös völgy két oldalsó magaslata, rajta a két község szembenéző karcsú tornyával.”
Tenkén született a földrajztudós és történész, Fodor Ferenc, akitől a fenti idézet és az „el nem sodort falvak” jelző is származik. Kiváló ismerője volt a tájnak és a bihari népléleknek. Tizenkét esztendős, amikor Tenkén felavatják Erdély és Partium harmadik Kossuth-szobrát. Ezt a szobrot 1919-ben eldugták a bevonuló románok elől. A mű nem került elő többet, mert időközben sírba vitték titkukat a rejtekhely ismerői. Tenke magyar közössége azonban nem esett kétségbe: 2008 óta új Kossuth-szobor áll a régi talapzaton a református templom mellett.
A Fekete-Körös mente élővilágát és geológiáját kutatta Csák Kálmán, aki az 1950-es években alapított Tenkén Természettudományi múzeumot, amely gazdag tárlattal várja az érdeklődőket.

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja a református parókia kertjében található Kossuth-szobor. A református lelkész Megyasszai-Bíró Attila, telefonszáma: 0040742314032

Bélfenyér

Bélfenyér

Bélfenyéren a faluszélen, egy elhagyott temetőben kopjafa hirdeti, hogy Bóné András kapitány „szürke por ködéből kelő kuruc serege” 1703-ban legyőzte a rác martalócokat. A „szép magyar leventék, aranyos vitézek” ezzel a dél-bihari diadallal nagy lökést adtak a kibontakozó Rákóczi-szabadságharcnak. Miután Bélfenyér öreg, román kori katolikus temploma „oly kicsi vala, hogy híveinek felét sem fogadhatá magába”, Kollonitz László nagyváradi püspök 1785-ben új Isten házát emelt helyére. „Istenemnek, fajomnak” – ezt hirdeti a templommal szemben az egykori zárdaépület, amit már Bunyitay Vince kanonok építtetett a leánynevelő vincés nővérek számára. 1949-ben elüldözték az apácákat, de a visszaszolgáltatott ház, hála Kiss Márton plébános atyának és a Kolping Családegyesületnek, ma újra a felnövekvő nemzedéket és a szülőföldön maradást szolgálja. Bélfenyér tartja magát!

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja az egykori vincés zárda kertje.

Gyanta

Gyanta

Gyantán ma már új időszámítást mérnek: ami 1944. szeptember 24. előtt, és ami utána történt. 1944. szeptember közepén az elcsatolt falu hazatért. Ám egy hétig sem tartott a szabadság: a magyar utóvédek heves harcok után kénytelenek voltak feladni Gyantát. Bevonult a román hadsereg, s velük az önkéntes zászlóalj emberei, akik leírhatatlan vérengzést rendeztek: a falut kirabolták és felgyújtották, a nőket megerőszakolták, s 41 helybéli magyar mellett egy vegyes házasságban élő románt és két magyar katonát agyonlőttek. Két éves kislány és 71 éves bácsi is volt az áldozatok között. Egyetlen bűnük volt, de az megbocsáthatatlan: magyar embernek születtek. De milyen az élet: amit a nyílt terror nem tudott elérni, azt lassan megoldotta az elmúlt évtizedek kilátástalansága: az elnéptelenedés, a fiatalok elvándorlása már az új világ hozadéka. Így történhetett, hogy az egykor virágzó faluban ma már több a ház, mint a lakó.
Köteles Pál, a falu szülötte Hotel Kárpátia című regényében ad pontos, dokumentum-értékű leírást az eseményekről. A rendszerváltás után 1993-ban elkészülhetett Boros Zoltán Fekete vasárnap című dokumentumfilmje, amelyben szülőfaluja tragédiáját mutatja be szemtanúkon, túlélőkön keresztül.

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja az 1944-es vérengzés emlékműve az 1865-ben épült református templom mellett.

Erdőgyarak

Erdőgyarak

Erdőgyarakon mai szemmel nézve három fontos dolog is történt a 19. században: 1831-ben megépült a református templom, 1860-ban a településre költözött Lovassy László az országgyűlési ifjúság egyik vezetője, aki az 1830-as években a Habsburgok börtönében sínylődött, illetve megépült a Tisza-kastély eklektikus stílusban. Utóbbi építtetője gróf Tisza Kálmán volt. A birtok az 1900-as évekre a Tisza család központi uradalma lett, fénykorában óriás vadaspark övezte. Az itt létrehozott mintagazdaságot csak az 1945 utáni államosítások számolták fel. A kastélyban a román szocializmus idején sportüdülő és edzőközpont működött, majd fogyatékos gyermekeket gondoztak benne. Mikor a kommunizmus bukása után fény derült az ott uralkodó körülményekre, megsemmisítő táborhoz hasonlították. A falutól délre található kastélyt az örökösök Tisza Kálmán és Tisza György hosszú pereskedés után szerezték vissza, magántulajdonban van, így nem látogatható.
Így nem marad más Erdőgyarakon, mint megnézni a református templomot, amely a falu központjában, egy mellékutcában áll, és amely a jelvényszerző mozgalom igazolópontja.

Árpád

Árpád

A néphagyomány szerint a bihari Erdőhát egyik dombján temették el Árpád vezért. Ezért is lett a domb melletti falu neve Árpád. Ami tény, Árpád települést az 1390-es évek végén Zsigmond király adományozta a Csáky családnak, akik az 1800-as évek közepéig birtokosok is maradtak itt. Utánuk a falu a Markovits családé lett, akiknek kastélyát a kommunisták államosították. A kastély kívülről megtekinthető. A 18. századi református templom kertjében a magyar összetartozás és a történelmi haza oszthatatlan egységének jelképe, a Magyar Szent Korona emlékhelye dobogtatja meg a magyar szívet.
A faluban nevelkedett az erdélyi népi irodalom egyik ösvényvágója, Erdélyi József, aki Trianon után a csonkahonba menekült, de micsoda sors: az 1945-ös szovjet kommunista megszállás után visszaszökött Erdélybe, s Árpádon bujkált. 1947-ben aztán csak visszatért családjához Budapestre, ahol végül három évre ítélték. Emléktábláját a templom falán találjuk, míg a jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom található Szent Korona emlékhely.

Erdélyi József: A magyarokhoz

Kinek hazád hét szakadék ország
s börtönöd saját maradék országod,
hol nyomorít tenger adósságod!
A villámló-dörgő fellegekre
tekints fel és örök Istenedre
bízd a jövőt, magad élj a mával,
véred-jogod csepp maradékával.
Tekints körül a vak villámfényben,
lásd magadat szomszédod szemében,
nyújtsd kezed a kezét nyújtónak
s vigasztald, hogy minden jól lesz holnap.

Mezőbaj

Mezőbaj

Egy legenda szerint amikor a tatárok dúlták a Zarándi-síkot, egy szomszédos faluban élő asszonyt addig zsaroltak, míg el nem árulta, hogy lehet megközelíteni a kulcsfontosságú Tamáshidát. Akkor terjedt el a mondás, hogy “ránk hozták a bajt”, s lett a falu neve Mezőbaj. Szerencsére – Trianont leszámítva – nincs olyan nagy baj Mezőbajon, az 1826-ban épült református templom is szépen megújult, ez is jelzi a közösség életerejét. A templommal szemközti házban lakó lelkész házaspár, Demeter Szilárd és Demeter Márta a zenén keresztül is közelebb hozzák a gyermekekhez az anyanyelvet. Egyházközségileg Mezőbajhoz tartozik Ant cseppnyi magyar közössége is.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a mezőbaji református templom.

 

Feketegyarmat

Feketegyarmat

Nagyzerind után alig tesz meg pár kilométert a Fekete-Körös a trianoni határ felé, máris Feketegyarmatra ér. A környék az ősi magyar hitvilág egyik fontos központja lehetett, mivel a közelben volt Vata és Ajtony nemzetségi szállásközpontja is. Ahogy Arad vármegye monográfusa, Márki Sándor leírta: „Igricek, hegedősök laktak a Fekete-Körösbe ömlő Tőz vidékén is.” A falu neve a Gyarmat törzsnévből származik, amelyet már Rogerius mester is megemlített a tatárok pusztításáról szóló Siralmas énekében. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala. A 13. századi román stílusú templom ma már a református közösséget szolgálja. Belsejében középkori freskók kerültek napvilágra, amelyek a Szent György-legenda mellett megörökítették Szent Annát, ölében Máriával és Jézussal.

Természetesen a jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom. A freskók megtekintése ügyében bátran keressük a falu agilis lelkipásztorát, Nemes Emilt (telefonszám: 0040257355633).