Gyanta

Gyanta

Uticélok / Partium / Biharország
Nehézségi szint:
3/10

Gyantán ma már új időszámítást mérnek: ami 1944. szeptember 24. előtt, és ami utána történt. 1944. szeptember közepén az elcsatolt falu hazatért. Ám egy hétig sem tartott a szabadság: a magyar utóvédek heves harcok után kénytelenek voltak feladni Gyantát. Bevonult a román hadsereg, s velük az önkéntes zászlóalj emberei, akik leírhatatlan vérengzést rendeztek: a falut kirabolták és felgyújtották, a nőket megerőszakolták, s 41 helybéli magyar mellett egy vegyes házasságban élő románt és két magyar katonát agyonlőttek. Két éves kislány és 71 éves bácsi is volt az áldozatok között. Egyetlen bűnük volt, de az megbocsáthatatlan: magyar embernek születtek. De milyen az élet: amit a nyílt terror nem tudott elérni, azt lassan megoldotta az elmúlt évtizedek kilátástalansága: az elnéptelenedés, a fiatalok elvándorlása már az új világ hozadéka. Így történhetett, hogy az egykor virágzó faluban ma már több a ház, mint a lakó.
Köteles Pál, a falu szülötte Hotel Kárpátia című regényében ad pontos, dokumentum-értékű leírást az eseményekről. A rendszerváltás után 1993-ban elkészülhetett Boros Zoltán Fekete vasárnap című dokumentumfilmje, amelyben szülőfaluja tragédiáját mutatja be szemtanúkon, túlélőkön keresztül.

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja az 1944-es vérengzés emlékműve az 1865-ben épült református templom mellett.

Hazajáró epizódban szerepelt: