A Bodzai hegyek lábánál, Háromszék déli határát őrzi Bikfalva. A település Nagy-Magyarország legdélkeletibb csücskében fekszik, első írásos említése 1321-re tehető. Évszázadokon át szabad székelyek lakták, akik a határvédő szolgálataikért adómentességet és önrendelkezési jogot kaptak a magyar királytól. Az egykori székely lófők épített hagyatékai a kőből épült tornácos kúriák.
Vannak, amelyek érintetlenül pusztulnak. Mások a szakszerűtlen átalakítások áldozataivá válnak, de akadnak szép példák a megújulásra is. Ilyen Kerezsi János kúriája is. Ma már falukép-védelmi program is segíti az értékes épületek megmenekülését.
A hagyomány úgy tartja, Úz vezérnek volt szállásterülete itt, a Feketeügy jobb partján. Uzon szabad székely népe és templomuk aztán sok viszontagságon mentek keresztül.
A Béldiek uzoni birtokán Háromszék főkapitánya, Béldi Pál is menedéket nyert egykor, akitől Mikes Kelemen háromszéki főkapitányra szállt a birtok a 17. században. A kastély utolsó tulajdonosa Mikes Kelemenné Béldi Emma volt. Aztán jöttek a kommunisták, hogy végképp eltöröljék a múltat. De a csillagok járása változó: a messziről jött látogatót ma újra a régi birtokos Mikes család sarja, Zsigmond fogadja.
Az uzoni kúriában színvonalas kiállítás fogadja az erre járót, ami az Erdélyi Fejedelemség korszakát mutatja be.
Vargyas egyik nevezetessége a 16. században épült Daniel-kastély . A kastély több fázisban, és építészeti stílusban épült. A legrégebbi szárnyat a késõ reneszánsz jegyében építették, aztán a 19. század elején fejezték be az emeletes palotaszárnyat. Késõbb a kastélyt barokk stílusú sarokbástyával bõvítették. Az utolsó építkezés a múlt század harmincas éveiben történt, Köpeczi Sebestyén József tervei alapján, ennek legfontosabb eleme az északi oldalon található neoreneszánsz árkádsoros tornác. A huszadik század közepén kezdõdött a család és a kastély legsötétebb idõszaka: a Dánieleket kényszerlakhelyre költöztették, az 1948-as államosítást követõen, Erdély más kastélyaihoz, hasonlóan, a Daniel-kastély a helyi kollektív gazdaságé (téesz) lett. A kastélyban évtizedeken keresztül állatokat tartottak, így a 70-es évekre borzalmas állapotba került. A kastélyt 1981-1984 között restaurálták. Bővebben →
Gács gyönyörű kastéllyal büszkélkedhet. A 13. században már a Tomaj nemzetségbeli Losonczyak vára magasodott itt, majd a 16. század végétől, amikoris Losonczy Anna férjhez ment Forgách Zsigmondhoz mind a kastély, mind a környékbeli települések a Forgáchok birtokaihoz tartoztak, egészen 1945-ig. A kommunizmus után felújított kastély ma már szállóként működik, de a kastély még ma is a boldog békeidők hangulatát őrzi. Például a folyosókon a magyar királyokat ábrázoló reneszánsz falfestmények is díszlenek még.
Forgách János nemcsak kastélyt épített Gácson, de 1767-ben ő alapította Magyarország első posztó-manufaktúráját is, ami a hadsereg egyik legnagyobb beszállítója volt.
Gácsról indult el a napúton a helyi gyógyszerész família sarja, Csontváry Kosztka Tivadar is.
A romjaiban is tiszteletet parancsoló Divény várának története a Kacsics nemzetségig nyúlik vissza. A 14. század már a Losonczyakat találja itt, aztán jöttek a Balassák, akik hiába erősítették, 1575-ben a török túlerő bevette várukat. Amikor a 17. században a hírhedt Balassa Imre örökölte meg, még annyi béke se költözött a falai közé, mint előtte. Nógrád vármegye legnagyobb birtokosát mintha az ördög szállta volna meg: fosztogatta a környéket és olyan tivornyákat csapott, hogy az egyiken még a feleségét, Lippay Borbálát is kihajította az ablakon. Bizony meggyűlt a baja Wesselényi Ferenc nádorral, aki előbb börtönbe záratta, majd miután megszökött és tovább garázdálkodott, kiverte őt Divényből. Majd Balassa Imre a várhegy alatt egy kastélyt épített magának. Meg is hívta a vár újdonsült német parancsnokát és tisztjeit egy lakomára, aminek végén embereivel lekaszabolta a megrészegült katonákat és azok ruháját felöltve visszafoglalták a várat. No, ez volt az utolsó csepp a pohárban: a bécsi udvar 1679-ben megostromolta Divényt: Balassát elfogták, vagyonát elkobozták, várát felrobbantották.
A falu felett a Domokos-domb gyümölcsöse kivételes emlékoszlopot találunk. Ezt a Széchenyi-obeliszket 1861-ben, a legnagyobb magyar halála után emelte az erdélyi arisztokrácia. Érdekessége, hogy Erdélyben ez az egyetlen kültéri Széchenyi-emlékmű.
A Szent Mihály-hegy ősidőktől fogva Légrádhoz tartozott. „Monte Légrádiensis” gyönyörű kilátást nyújt a kanyargó folyóra, az ártéri erdőkre, magára Légrádra és a Dráván túli síkra. A török dúlás után az elnéptelenedett vidék első temploma ide, a Szent Mihály hegyre épült, 1740-ben.
A Drávát kísérő magaspart egy másik kilátópontján nemzeti zászlót lenget a szél. Az 1848-49-es szabadságharc emlékhelye, a Fesztung.
A tiszai torkolat őre, a rómaiak Acumincuma, a szerémségi Szalánkemén ősi vára romként áll a Duna melletti löszmagaslaton. A középkori királyi vár a 15. században volt Brankovics Györgyé, Hunyadi Jánosé, Corvin Jánosé majd királyi tulajdon is, mielőtt 1521-ben a török elfoglalta és megpecsételte sorsát.
De nem mindig a töröknek állt a zászló. 1691. augusztus 19-én történt ezen a nevezetes helyen, hogy a keresztény Szent Liga 80 000 főnyi serege súlyos vereséget mért a franciák által támogatott 100 000 főnyi török hadra. A véres csatában 20 000 török hagyta ott a fogát és itt adta az életét a hazáért Zrínyi Miklós egyetlen fia, Zrínyi Ádám is.
Az écskai kastély 19. századi víztornyának már csak maradványai állnak a falu szélén. A Lázár család piros kastélynak emlegetett úrilakja viszont megújulva várja a szállóvendégeket.
