Divény vára

Uticélok / Felvidék / Nógrád
Nehézségi szint:
2/10

A romjaiban is tiszteletet parancsoló Divény várának története a Kacsics nemzetségig nyúlik vissza. A 14. század már a Losonczyakat találja itt, aztán jöttek a Balassák, akik hiába erősítették, 1575-ben a török túlerő bevette várukat. Amikor a 17. században a hírhedt Balassa Imre örökölte meg, még annyi béke se költözött a falai közé, mint előtte. Nógrád vármegye legnagyobb birtokosát mintha az ördög szállta volna meg: fosztogatta a környéket és olyan tivornyákat csapott, hogy az egyiken még a feleségét, Lippay Borbálát is kihajította az ablakon. Bizony meggyűlt a baja Wesselényi Ferenc nádorral, aki előbb börtönbe záratta, majd miután megszökött és tovább garázdálkodott, kiverte őt Divényből. Majd Balassa Imre a várhegy alatt egy kastélyt épített magának. Meg is hívta a vár újdonsült német parancsnokát és tisztjeit egy lakomára, aminek végén embereivel lekaszabolta a megrészegült katonákat és azok ruháját felöltve visszafoglalták a várat. No, ez volt az utolsó csepp a pohárban: a bécsi udvar 1679-ben megostromolta Divényt: Balassát elfogták, vagyonát elkobozták, várát felrobbantották.

Hazajáró epizódban szerepelt: