Trencsénteplic

Tren­csén­tep­lic meleg­vi­zű, gyógy­ha­tá­sú for­rá­sa­it már a római kor­ban ismer­ték. Tör­té­nel­mi hazánk egyik leg­ré­geb­bi für­dő­köz­pont­ja a király­ság ide­jé­ben mél­tán érde­mel­te ki a „Kár­pá­tok gyön­gye” nevet. A Csesz­ne­ky csa­lád ősi bir­to­ka, „Ter­ra Tep­li­ca” a 13.-tól egé­szen a 19. szá­za­dig a tren­csé­ni ura­da­lom­hoz tar­to­zott. Első für­dő­te­le­pét az 1500-as évek­ben az Illés­há­zy­ak emel­ték, akik közel negyed évez­re­dig vol­tak a bir­to­ko­sai. Az a neme­si csa­lád, amely nem a haszon­le­sés­ben, hanem a gond­ja­ik­ra bízott érté­kek köz­kinccsé téte­lé­ben gon­dol­ko­zott.

A bir­to­kot később a bécsi ban­kár Sina csa­lád vásá­rol­ta meg és fej­lesz­tet­te tovább. Ők épí­tet­ték az ere­de­ti ori­en­tá­lis stí­lu­sát máig őrző Ham­mam für­dőt is, de per­sze azóta már busás belé­pő­díj is kell a gyógy­víz élve­zé­sé­hez. Oda­bent ma is a régi szi­go­rú rend­sza­bá­lyok ural­kod­nak. Tren­csén­tep­lic közel 40 fokos vize főleg a mozgás­szer­vi- és ideg­rend­sze­ri meg­be­te­ge­dé­sek­re nyújt gyógy­írt.

Herkulesfürdő

A Cser­na-völ­gyé­nek össze­tört ékszer­do­bo­za Her­ku­les­für­dő. Ter­mál­vi­zes for­rá­sa­it már a róma­i­ak is ismer­ték. A für­dő­vá­ros az 1850-es évek­ben indult fej­lő­dés­nek, ami­kor Ferenc József is itt járt, és meg­em­lí­tet­te, hogy a Cser­na-völ­gyé­ben talál­ha­tó Euró­pa leg­szebb üdü­lő­he­lye. Fény­ko­rát a Monar­chia ide­jén élte.

Tehe­tet­len düh fog­ja el az embert, ami­kor szem­be­sül a Monar­chia euró­pai hírű für­dő­vá­ro­sá­nak sor­sá­val. A béke­idő­ket idé­ző palo­ták, a meleg vizes for­rá­sok táp­lál­ta gyógy­für­dők apo­ka­lip­ti­kus képet mutat­nak. Aki nem érti, vagy nem érzi Tri­a­non fáj­dal­mát, néz­ze meg a régi képes­la­po­kat Her­ku­les­für­dő­ről, aztán jöj­jön el ide, és lép­jen be mond­juk a Sza­páry für­dő­vil­lá­ba. Tapasz­tal­ja meg sze­mé­lye­sen a két világ kont­raszt­ját. Ez van, ami­kor vala­ki­nek az ölé­be hull egy cso­da, de nem tud vele mit kez­de­ni, mert érdem­te­le­nül jutott hoz­zá. Az új gaz­dák nem tud­tak mit kez­de­ni a für­dő­hely varázs­la­tá­val. Nekik a bal­ká­ni stí­lus kel­lett és a szoc­re­ál.

Hal­vány remény­su­gár­ként süt be a Cser­na-völ­gyé­be, hogy egy-két régi vil­lát már tata­roz­nak, csak remél­het­jük, hogy jó kezek­be kerül­nek. Meg­úju­ló­ban van a Ferenc József kirá­lyi lak­osz­tá­lyá­nak helyet adó József udvar is.

Szem­ben ott sirat­ja a múl­tat Sis­si egy­ko­ri szál­lás­he­lye, az 1875-ben emelt Erzsé­bet vil­la.

És hol van­nak már a höl­gyek és urak, akik, ha hideg idő volt, eze­ken a zárt folyo­só­kon köz­le­ked­tek a gyógy­für­dők és a kör­nye­ző szál­lo­dák között…

A haj­da­ni pom­pás palo­ták övez­te Her­ku­les téren, a gyógy­for­rá­sok iste­ne, az 1847-ben ágyú­a­cél­ból öntött Her­ku­les szo­bor is tehe­tet­le­nül figye­li, hogy vál­to­zik körü­löt­te a világ.

A magyar idők jele az 1836-ban épült római-kato­li­kus temp­lom is.

Rónafüred

Rónafüred

Róna­fü­re­di kirán­du­lás nem tel­het el ásvány­víz­für­dő nél­kül. A helyi for­rá­sok­nál már az 1600-as évek­től egész külön­le­ges módon old­ják meg a víz­gyó­gyá­sza­ti keze­lé­se­ket. Az ásvány­vi­zet elő­ször egy 1000 lite­res kád­ba enge­dik, majd tüzet gyúj­ta­nak alat­ta. A 40–45 °C‑ra mele­gí­tett víz­zel teli üst­be ülve úgy érez­zük, mint­ha való­ság­gal meg­főz­né­nek min­ket. Ami­kor már kel­lő­en fel­he­vü­lünk, gyor­san be is ugrunk a hideg folyó­víz­be. Ezek a für­dő­kú­rák jót tesz­nek az ideg­rend­szer­nek és az izom­zat­nak, de gyó­gyít­ják a lum­bá­gót és a reu­mát is.

Dóval és Koritnyicafürdő

Óhe­gyen vezet keresz­tül a hazán­kat Len­gyel­or­szág­gal össze­kö­tő leg­fon­to­sabb főút­vo­nal. Az Ala­csony-Tát­ra és a Nagy-Fát­ra közöt­ti hágón, 960 méter maga­san, cso­dás kör­nye­zet­ben fek­szik Dóval. A fát­rai oldal­ról a Zólyom-csúcs, szem­ben az Óhe­gyi-Tát­ra köz­pon­ti tömb­je, a Kecs­ke-hát kere­te­zi.

A falu a 17. szá­zad­ban kelet­ke­zett s hamar a kör­nye­ző szén­ége­tő tele­pü­lé­sek köz­pont­ja lett. Arcu­la­ta nap­ja­ink­ra erő­sen meg­vál­to­zott. Ma már nép­sze­rű hegyi üdü­lő­hely, a téli és nyá­ri spor­tok és a hegyi turisz­ti­ka fon­tos köz­pont­ja. Ren­ge­teg szál­lo­da, fel­vo­nók, kivá­ló síte­re­pek, és hegyi ösvé­nyek vár­ják a hegyi spor­tok sze­rel­me­se­it. És innen indul kelet felé az Ala­csony-Tát­ra főge­rin­cén végig­ve­ze­tő, közel 100 km hosszú piros jel­zé­sű ösvény is.

Korit­nyi­ca­für­dő már a XVI. szá­zad­ban für­dő­hely volt itt, majd a monar­chia ide­jén, a 19. szá­zad­ban fej­lő­dött nép­sze­rű für­dő­te­lep­pé. Vasas, szén­sa­vas, kese­rű­vi­zes for­rá­sai kivá­ló gyógy­ha­tás­sal van­nak az emész­tő­szer­vi bán­tal­mak­ra.

Bártfafürdő

Bártfafürdő

A kony­ha­sós, vasas és jód­tar­tal­mú gyógy­for­rá­so­kat már IV. Béla király ide­jén ismer­ték. Aztán meg­épült a gyógy­für­dő, ami köré a 18–19. szá­zad­ban sor­ra nőt­tek ki a ragyo­gó vil­lák. Az „egész­ség és pihe­nés oázi­sa” olyan euró­pai hír­név­re tett szert, hogy fel­ke­res­te I. Sán­dor orosz cár, és Erzsé­bet király­né is. Sis­si láto­ga­tá­sá­nak állít emlé­ket az 1903-ban lelep­le­zett bronz­szo­bor. Ere­de­ti fel­ira­tát per­sze azóta gon­dos-gon­dat­lan kezek lecse­rél­ték.

Ahogy hűlt helye van már a király­né poha­rát őri­ző obe­liszk­nek is.

Bárt­fa­für­dő sza­bad­té­ri nép­raj­zi múze­u­ma fogad­ta be Fel­ső-Sáros sajá­tos népi épí­té­sze­ti emlé­ke­it. A hegy­vi­dé­ki ruszi­nok egyik mar­káns etni­kai cso­port­ja, a lem­kók éltek és imád­ták Istent ezek­ben a faépü­le­tek­ben, amíg a II. világ­há­bo­rú után az új hon­fog­la­lók a „Visz­tu­la akció” kere­té­ben ki nem tele­pí­tet­ték őket a Besz­ki­dek vidé­ké­ről.

Néma kőem­lé­kek­be szo­rul­tak vissza a vidék egy­ko­ri urai, a Serédyek is.

Bálványosfürdő

Bálványosfürdő

A három kisebb für­dő­te­lep (Büdös­für­dő, Transzil­vá­nia Für­dő, Csi­szár­für­dő) össze­ol­va­dá­sá­val lét­re­jött Bál­vá­nyos­für­dőn szin­te min­den kanyar­ban a vul­ká­ni múlt hagya­té­kai köszön­nek ránk. A hagyo­mány sze­rint neve onnan ered, hogy az Apo­rok őse a pogá­nyok legyő­zé­se után ide vonult vissza az ősi iste­ne­ket imád­ni, bál­vá­nyoz­ni. A kör­nyé­ket 900 éven át bir­tok­ló Apo­rok léte­sí­tet­ték az első gyógy­für­dőt. Róluk kap­ta a nevét az Euró­pá­ban is egye­dül­ál­ló, tim­sós für­dő. Tün­dér­me­sé­be illő a kénes for­rá­sok for­tyo­gó, buf­fo­gó hang­ja. Hív­hat­nánk a Büdös-hegyet szé­kely boszor­kány­kony­há­nak is, ha nem tud­nánk, hogy ezek a félel­me­tes­nek ható bugyo­gá­sok ron­tás helyett mennyi áldás­sal bír­nak. A kivé­te­les for­rá­so­kat a 19. szá­zad­ban kezd­ték szer­ve­zet­ten is kiak­náz­ni gyógy­tu­risz­ti­kai célok­ra. A növek­vő ven­dég­for­ga­lom kiszol­gá­lá­sá­ra ekkor tel­je­se­dett ki Bál­vá­nyos­für­dő. A szá­mos für­dő­me­den­cét szén­sa­vas, sós, savas bor­víz­for­rá­sok táp­lál­ják, az ide érke­ző turis­tát több pan­zió és ven­dég­fo­ga­dó, illet­ve kaland­park is vár­ja. A leg­hí­re­sebb hely itt az Apor lányok fere­dő­je, vagy­is a Tim­sós-für­dők, ahol apró for­rá­sok bugyog­nak fel. A fere­dőt 2015-ben a ter­mé­szet­vé­del­mi terü­let gond­no­ka, a Vin­ca Minor Egye­sü­let, meg­hí­vá­sá­ra a Szé­kely­föl­di Für­dő- és Közös­ség­épí­tő Kalá­ka moz­ga­lom kere­té­ben, a buda­pes­ti Ars Topia Ala­pít­vány irá­nyí­tá­sá­val, segít­sé­gé­vel újí­tot­ták fel. 1990-től 1996-ig a tele­pü­lé­sen tar­tot­ták a „Bál­vá­nyost”, a Bál­vá­nyo­si Nyá­ri Sza­bad­egye­te­met, amely kinőt­te a kis tele­pü­lést, és leköl­tö­zött Tus­nád­für­dő­re.

A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja az Apor lányok fere­dő­je.
Magas­ság: 925 m
Nyit­va: 0–24
Meg­kö­ze­lí­tés: a főút­tól 100 méter­re.

 

Tusnádfürdő

Tusnádfürdő

„Ott, hol az Olt folyó táton­gó rést ütött a Har­gi­ta szik­la­vá­rán, a regé­nyes tus­ná­di szo­ros­ban, feny­ve­sek­től benőtt hegyek által védett helyen fek­szik Erdély gyön­gye: a szép Tus­nád für­dő. A Cso­mag nyu­ga­ti lej­tő­jén buzog­nak fel a tus­ná­di ásvány­víz-for­rá­sok. A regé­nyes vidék, a friss, egész­sé­ges hegyi­le­ve­gő, a for­rá­sok bősé­ge mint­egy föl­hív­ják az embe­rek vál­lal­ko­zó ked­vét gyógy­hely léte­sí­té­sé­re, s annak fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ra.” (Han­kó Vil­mos: Szé­kely­föld)

A mon­da sze­rint 1842-ben, Tus­nád falu alvé­gi, lápos, bozó­tos részén egy mezít­láb legel­te­tő pász­tor­fiú azt vet­te ész­re, hogy az ásvány­vi­zes iszap­ba mélyen beme­rü­lő lába­i­ról addig gyó­gyít­ha­tat­lan­nak hitt kiüté­sei rövid idő alatt eltűn­tek. Ezt per­sze elme­sél­te Tus­ná­don is, minek hatá­sá­ra egy­re több kör­nyék­be­li keres­te fel a Beszéd-mező for­rá­sa­it, gyó­gyu­lást remél­ve. A nagy érdek­lő­dést lát­va 1845-ben a tus­ná­di Élt­hes Lajos kibé­rel­te a terü­le­tet, és meg­kezd­te a ma ismert Tus­nád­für­dő kiépí­té­sét. Pár év alatt igen meg­nö­ve­ke­dett a rész­vé­nye­sek szá­ma, befek­te­té­sük ered­mé­nye­kép­pen a tele­pen szá­mos vil­la és foga­dó­ház épült a für­dő­ven­dé­gek foga­dá­sá­ra. A fej­lesz­tés­hez hoz­zá­já­rult Erdély akko­ri püs­pö­ke, a tus­ná­di szü­le­té­sű Kovács Mik­lós is, aki a sze­gény sor­sú bete­gek szá­má­ra foga­dó­há­zat (Püs­pök­ház) épít­te­tett a für­dő­te­le­pen. 1849-ben Gál Sán­dor itt vív­ta utol­só nagy csa­tá­ját a musz­ka ellen, amely során a für­dő is tönk­re­ment. A káro­kat fokoz­ta a helyi­ek bosszú­ja, akik sérel­mez­ték hogy elvet­ték tőlük az ingye­nes für­dő- és bor­víz hasz­ná­la­tát, ezért fel­gyúj­tot­ták a für­dőt. 1852-ben Ferenc József járt itt, és elren­del­te a für­dő újjá­épí­té­sét. Báró Szent­ke­resz­ti Zsig­mond és gróf Mikes Bene­dek kez­de­mé­nye­zé­sé­re a rész­vé­nye­sek még abban az évben elkezd­ték a für­dő újjá­épí­té­sét. Sváj­ci stí­lu­sú vil­lá­kat épí­tet­tek az Alvé­gi-szik­la alatt talál­ha­tó terü­le­ten, melyet azután “Svájc­nak” hív­tak a hely­be­li­ek. 1868-ban vegyé­szek ele­mez­ték ki a for­rá­so­kat, innen­től szá­mít­ha­tó a gyógy­ha­tá­sú bor­vi­zek ipa­ri mére­tű hasz­no­sí­tá­sa. A for­rá­sok (Apor, Mikes, Rudi, Ilo­na, Anna) több­sé­gét ma is hasz­nál­ják. 1890-ben épült meg a Ste­fá­nia gyógy­in­té­zet, amely 1975-ig volt a für­dő keze­lő­köz­pont­ja. Az egy­kor fedett fel­ső sétány régi vil­lái a nagy múl­tú für­dő­vá­ros­ka mil­len­ni­u­mi han­gu­la­tát idé­zik, és itt talál­juk a hábo­rús emlék­mű­vet őrző turul­ma­da­rat is. Az Olt egyik holt­ágá­ból 1900-ban ala­kí­tot­ták ki a Csu­kás-tavat, mely 1928 óta a város strand­für­dő­je. Mára Tus­nád­für­dő legen­dás für­dő­hellyé avan­zsá­ló­dott, ahol ter­mál­für­dő, raft­ing, kaland­park, sik­ló­er­nyős tan­dem­re­pü­lés, télen pedig sípá­lya vár­ja a turis­tá­kat. Nem mel­lé­ke­sen pedig 1997 óta házi­gaz­dá­ja a Bál­vá­nyo­si Nyá­ri Sza­bad­egye­tem­nek, nagy­ko­rú nevén Tus­vá­nyos­nak, ame­lyet min­den év júli­u­sá­ban ren­dez­nek.

A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Csu­kás-tó part­ja.
Magas­ság: 632 m
Nyit­va: 0–24
Meg­kö­ze­lí­tés: a főúton álló Szent Anna kato­li­kus temp­lom­tól 320 m.

Csíkszentimrei Büdösfürdő

A Büdös-hegy bor­víz-for­rá­sa­it és az egész Har­gi­ta leg­erő­sebb gáz­öm­lé­se­it a két világ­há­bo­rú között kezd­ték hasz­no­sí­ta­ni. Az akkor virág­zó üdü­lő vil­lá­it a máso­dik világ­há­bo­rú után álla­mo­sí­tot­ták. Ma már sokat vesz­tett régi fényé­ből, de azért újabb nya­ra­lók is épül­tek és egy-két mofet­ta is vár­ja a gyó­gyul­ni vágyó­kat.

Szovátafürdő és a Medve-tó

Cso­dás erdei kör­nye­zet­ben fek­szik Szo­vá­ta. A régi kicsiny falu alig 150 év alatt lett nagy­hí­rű üdü­lő­köz­pont­tá, Sóvi­dék egyet­len váro­sá­vá, ter­mé­sze­tes sós tava­i­nak köszön­he­tő­en. Közü­lük a leg­na­gyobb és leg­is­mer­tebb a völgy­kat­lan­ban fek­vő Med­ve-tó. A kite­rí­tett med­ve­bőr­re emlé­kez­te­tő for­má­jú tó az 1870-es évek­ben kelet­ke­zett, egy víz­nye­lő elzá­ró­dá­sá­val. Hír­ne­vét annak is köszön­he­ti, hogy a világ leg­na­gyobb és Euró­pa egyet­len helio­ter­mi­kus – azaz nap­tól mele­ge­dő – sós tava­ként tart­ják szá­mon. A néhol 18 méte­res mély­sé­get is elérő, rend­kí­vül sós tó ugyan­is a fel­szí­nén kép­ző­dött vékony édes­víz­ré­teg hatá­sá­ra a nap­sü­tés­től foko­za­to­san fel­me­leg­szik. A szó­ra­koz­ni és a gyó­gyul­ni vágyó turis­tá­kat szol­gál­ja a Med­ve-tó körü­li für­dő­te­lep, ami a szá­zad­for­du­lón kez­dett kiépül­ni. A monar­chi­át idé­ző fara­gott fator­ná­cos vil­lá­kat ma már egy­re inkább kiszo­rít­ják a modern hote­lek.