Akármilyen morbidul is hangzik, a Vöröskolostor bizony egy gyilkosságnak köszönheti megalapítását. Még az Árpádok korában történt ugyanis, hogy a Berzeviczy család őse, akit Kakas fia Rikolfnak hívtak, az Úr 1307-ik esztendejében meggyilkolta a Szent Sír Lovagrend elöljáróját. A békebíróság büntetésül kolostor alapítására kötelezte a gyilkost, aki földjének eme részét a karthauzi szerzetesrendnek adományozta. A szigorú, önmegtartoztató életmódú szerzetesek megköszönték és hamar el is kezdték a kolostor építését. A vörös jelzőt akkor aggatták rá, amikor a tetejét piros színű cseréppel fedték be. A többszörösen erődített klastrom falai közé lépve képzeletünk visszarepül úgy röpke 900 évet és feltűnnek lelki szemeink előtt a karthauziak szigorú regula szerinti mindennapjai: egy évben egyszer, csak karácsony napján beszélhettek egymással, koporsókban aludtak, hitvallásuk pedig úgy szólt: „memento mori” – azaz „gondolj a halálra.” Az egykori cellákból kialakított múzeumi kiállítótermekből kiderül, hogy a szerzetesek mi mindennel foglalkoztak: a könyvmásolás mellett fokozatosan szerezték meg a halászat, malomlétesítés, a sörfőzés és az igazságszolgáltatás előjogait a magyar és a lengyel uralkodóktól. Amíg tehették persze, mert a történelem viharai bizony rendesen megtépázták a kolostort. Előbb a husziták, majd a közeli Nedec várának katonái dúlták fel, mígnem a reformáció idejében 1563-ban fel is számolták, kiűzve onnan a néma barátokat. Az uradalom magántulajdonba került, többszöri tulajdonosváltás után aztán a nyitrai püspök 1711-ben a kamaldulenzi szerzetesrendnek adományozta. A szakállas, fehér ruhás kamalduliak hasonlóan szigorú rend szerint éltek, mint karthauzi elődjeik: külön cellákban laktak, szótlansági fogadalom szerint, a mezőgazdaság, kertészet és halászat mellett alkímiával, gyógyítással és írással is foglalkoztak. A kolostor Ciprián fráter idején érte virágkorát, a legendás barát feltérképezte a Pieninek növényvilágát, gyógynövényeket termesztett és valóságos herbáriumot állított össze, amelynek modern kori örökségét ma is megtalálhatjuk a kolostor udvarán. Még a repüléssel is kacérkodott: szárnyakat szerkesztett magának, mikor pedig ellenség támadt a Vöröskolostorra, felcsatolta azokat, az ellenség fölé repült, és sziklákat dobált rájuk. Cipriánnak azonban a kalapos királyra nem volt ellenszere… Az Istennek tetsző szerzetesi élet vége II. József reformnak nevezett intézkedésével jött el, aki a kolostort 1782-ben felszámolta. Az épület a 19. században a görögkatolikus püspökségé lett, majd a II. világháború után a materializmus jegyében államosították.

A ma múzeumként működő kolostorban néprajzi gyűjteményt is találunk. (Nyitvatartás a múzeum honlapjának főoldalán.) A régi tutaj, a halászati eszközök és a jellegzetes népviselet a dunajeci gorálok világába vezet bennünket.

A Dunajec lenyűgöző, romantikus búcsúját hazánktól Vöröskolostortól a legnagyszerűbb a hagyományokhoz hűen tutajjal végigjárni. A csaknem 10 km-es szakaszon a tutajozás eme nagy ügyességet és fizikai erőt is igénylő mesterségét a gorálok űzik már évszázadok óta. Korábban még fát szállítottak ladikjaikon, azóta a keskeny, kivájt fatörzsekből összeállított legendás vízi járművek már csak a turistákat szolgálják. A Kárpátok tátrai és beszkideki vidékén élő lengyel származású gorálok ma is őrzik népi hagyományaikat, ami jellegzetes, míves népviseletükben is megtestesül. Úgy vallják, nagyjából kétszázezren lehetnek. Egy különös, lengyel-tót átmeneti dialektust beszélnek.

Otthonosan mozog a tutaj a sebes Dunajecen, amiről érdemes néhány szót ejtenünk, mert nem akármilyen folyója hazánknak. Egyrészt a vízrajz tudorai úgy tartják számon, mint – a Poprádon kívül – hazánk egyetlen folyóját, mely nem a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe ömlik, hanem inkább a lengyel Visztulát választja és azzal érkezik meg a Balti-tengerbe. Közép Európa legtisztább folyója igen sokféle halfajnak nyújt életteret.

Csak kapkodjuk a fejünket, errefelé ugyanis minden sziklának nevet adtak a gorálok. Itt van többek között az öngyilkosok sziklája, az anyós szája és a hét kővé vált szerzetes sziklája is, akik a legenda szerint Isten által tiltott növényeket téptek a kolostor részére.

Térképről, fantáziánkkal és tutajosaink segítségével próbáljuk beazonosítani a kanyarról-kanyarra feltűnő sziklaformákat. A szurdok legszűkebb részen alig 12 méter széles a folyó. Ezt a szakaszt Rablóugrásnak nevezik. A legenda szerint ugyanis a hírhedt rablóvezér, Jánosik itt tette próbára a bandájába jelentkezőket: akinek sikerült átugrania a folyót, azt felvette soraiba. Vízi utazásunk végéhez közeledve, a szűkre szabott szurdok utolsó kanyarjaiban a lengyel oldalon megpillantjuk a Pieninek anyjának is nevezett Sólyomkő szikláját. Az összetéveszthetetlen sziklabérc falai függőlegesen szakadnak le a Dunajecbe. Az Erdős-patak torkolatához érve a Dunajec elköszön a Felvidéktől és lomhán Lengyelhon felé veszi az irányt. Az egy órás tutajút mellett a parton futó egykori kereskedelmi útvonalon is végigsétálhatunk vagy bicajozhatunk a Dunajecet kísérve.

Tutajozás és rafting ügyében a Dunajeci Tutajosok Egyesületét kell keresni. Hazajáró Egylet tagoknak a tutajozást díjmentesen leszervezzük! Ez ügyben hívd Jakab Sándort: 00421/908433762.

Erdős az a fajta zsákfalu, amelyet a legtöbben a „zsák végén” ismernek meg. Ennek oka, hogy a dunajeci tutajozásnak éppen itt van a végállomása, így sokakat innen szállítanak vissza mikrobusszal Vöröskolostorra. Ily módon viszont éppen, hogy semmit nem látnak a gyönyörű fekvésű településből. Az Erdős-patak dunajeci torkolatától a falu felé indulva, rögtön egy szép kanyonban találjuk magunkat: a patak a Kinyalt-szikla és az Egyéni-szikla között mutatós szurdokot vájt ki magának. A falut még a Görgeyek alapították, a középkorban üveghutája volt, aztán jött a Sváby-család, akik 1518-ban a karthauziaknak adták. Központjában áll Szent Mihály arkangyalnak szentelt római katolikus plébániatemploma, mely a XVII. század elején épült egy korábbi reneszánsz templom átépítésével. Erdős ékessége minden környező hegyoldalból jól látszódik, és érdemes is felkapaszkodni a falu feletti hegyekbe. Innen a különböző turistautakon eljuthatunk a Helivágási-sziklákhoz, a Dunajechez és a Kis-Pieninek gerincére is. De ha minderre nincs is időnk, hazafelé menet ne feledkezzünk el megállni a falu feletti Erdősi-hágóban, ahonnan majd minden elmulasztott kirándulásért kárpótol a kilátás.

Mikor már bejártad a Pieninek minden fontos kirakathelyét Nedec várától Kunigunda váráig, a Dunajectől az Okraglicáig, sőt legmagasabb ormára, a Magas-sziklára is felkapaszkodtál, talán eszedbe jut, hogy ezt a hegységet alaposan megismerted. Ám ezt csak akkor mondhatod el magadról, ha jártál a Helivágási-sziklákat is rejtő Plasna tömbjén. Mi a Helivágásról induló zöldet választjuk, amelyen egy óra izzasztó túra után érjük el a Plasna 889 méteres csúcsát.  Balra Nagyhársas, jobbra a Dunajec völgye, szemben Helivágása, fölötte a Szepesi-Magura, közvetlenül alattunk karsztvölgyek és szakadékok tarkítják a pienini tájat. A sziklaágban rövid útkeresés után a mészkőomlások között megtaláljuk a jelzetlen, meredek ösvényt, ami az egyik legnevezetesebb barlanghoz, a vörös-sziklai Axamitkához vezet. Bekukkantunk az üregbe, ám mélyebbre hatolni nem illik, sőt nem is szabad. A helivágási (haligóci) barlangokat a természetvédelmi hatóságok lezárták, hogy az erre járó kíváncsiskodók ne zavarják meg a különleges denevérfajok otthonát. Az üregeket régebben nemcsak felfedező turisták látogatták, de a kora középkorban, sőt talán még korábbi időkben is ismerték, és vészes időkben menedékül is szolgált a környék lakói számára.

A természetvédelmi terület gerincére négy irányból is (Vöröskolostortól és Nagyhársas felől a piros, Helivágás és Erdős felől a zöld jelzés) feljuthatsz, odafent pedig mutatós sziklatornyokkal találkozhatsz.

Kevesen tudják, hogy Trianon bizony még lengyel szomszédainknak is szakított egy-két darabkát ősi földünkből. Pedig ez a Dunajec-parti csinos uradalom, Nedec ősi vára ma már a Pieninek lengyel oldalát gazdagítja. A közel százméteres mészkőszirten emelkedő lengyel-magyar határvár annak a Kárpátok kőszirtjein kiépített erődítmény rendszernek a része, amit a tatárdúlást követően IV. Béla királyunk kezdeményezett. A magyar-lengyel kapcsolatokban jelentős szerepet játszó várat, – mint oly sok mindent a környéken – a Berzeviczyek építették az 1300-as években. Fénykorában a Dunajec menti és magurántúli uradalmak központjaként működött és hosszú évszázadokon keresztül olyan magyar családok váltották itt egymást, mint a Drugethek, a Szapolyaiak vagy a Palocsay Horváthok. Aztán jött a nagy háború, majd a vörösök, akik annak rendje és módja szerint, a végső harc jegyében elüldözték innen a magyar tulajdonosokat. Ma már a környék néprajzi értékeit bemutató múzeumnak adnak otthont a sokat látott falak. A felső vár teraszáról, a négyszögletes öregtornyony árnyékából körültekintve megállapíthatjuk, mennyi minden megváltozott itt 100 év alatt. Hogy múlt el a világ és benne hazánk dicsősége: az egykori sekély határfolyót erőmű céljából hatalmas tározóvá duzzasztották. A tó túloldalán a lengyelek határvára, a csorsztini vár köszön ránk. De a szomszédvárak ma már nem a határ két oldalát jelölik, azt ugyanis a kíméletlen történelem uszkve 200 kilométerrel délebbre tolta. Nedecen Alapi Salamon Andor magyar királyi honvéd tüzérőrnagy síremléke, a Szent Rozália kápolna és a Nedeci tűzvészek emlékműve is a magyar vonatkozásokat gyarapítja.

A vár nyitvatartásáról és a jegyárakról itt olvashatsz.

Az öt sziklatorony alkotta Korona-hegy büszkén áll őrt a Dunajec áttörése felett. A legrövidebb utat választjuk meghódítására, vagyis Vöröskolostortól átkelünk a gyaloghídon Lengyelországba, Stromowce-Niznébe, és rácsatlakozunk a sárga jelzésre, amelyen 1 óra 20 perc az út az Okraglica 982 méteres csúcsáig. A kedves lengyel falut elhagyva a tájbaillő Háromkorona menedékháznál rendezzük sorainkat, majd leszurkoljuk a nemzeti parknak a belépőt. A lengyelek körében igen népszerű Pieninek jól kiépített ösvényekkel kényezteti a turistákat: a meredekebb szakaszokon szerpentin-lépcsők és korlátok segítik a kapaszkodást, a helyes irányt az igen sűrűn elhelyezett információs táblák mutatják. A 780 méteren fekvő Szopka-nyeregben váltunk a kék jelzésre, amelyen már csak fél óra az Okraglica. A csúcs kilátóteraszán 15 látogató tartózkodhat egyszerre, maximum tíz percig, de ott jártunkkor nem volt szükség a szabályok érvényesítésére, mert rajtunk kívül csak két lengyel turista volt fent. (Ellenben sok olyan képet látunk, ahol tömegek álltak sorba, hogy kiléphessenek a kilátó teraszára.) Lengyel barátainkkal aztán szóba is került közös történelmünk és a Vöröskolostor egykori szerzetese, Cyprián barát is. A legenda szerint ugyanis a polihisztor csuhás messze meghaladva korát, szárnyakat eszkábált magának és erről a csúcsról leugorva egészen a Tátráig repült, ahol kővé vált.

Aki megmássza a Dunajec áttörését őrző Korona-hegy Okraglica nevű csúcsát, feltétlen menjen tovább a kék jelzésen a hegy északi oldalára, ahol magyar történelmi emlékkel találkozhat. Az Okruglicáról úgy fél órás ereszkedés után érhetünk ugyanis Lengyelország legmagasabban fekvő várához, Kunigunda romjaihoz. Az erődítményt az 1200-as években építették a környék védelmére, és a XV. század első felében a husziták rombolták le. De minket jobban izgat az a fejezet, ami egy számunkra oly kedves személyiségről szól. A tatárjárás idején a vár ugyanis nem másnak, mint IV. Béla lányának, a lengyelek hőn szeretett királynéjének, Szent Kingának nyújtott menedéket. Őt idézi elénk a romok egyik sziklaüregében felállított egész alakos szobra is. Az egykori vár alapjain felidézhetjük Szent Kinga legendáriumát. A királylányból tizenöt évesen lett lengyel királyné, Boleszláv krakkói herceg hitveseként. A királyi pár közös fogadalmuk értelmében örökös tisztasági fogadalomban élt. Kingának nagy szerepe volt a tatárjárás utáni újjáépítésben, a lengyelek pedig templomokat, kolostorokat és legnevezetesebb sóbányájukat is neki köszönhetik. Férje halála után klarissza apáca lett, vagyonát szétosztotta a szegények között, s visszavonultan élt az általa alapított ószandeci kolostorban, mígnem 1292-ben megtért urához. Bizony, ma már talán el se hisszük, de volt idő, amikor így éltek és ennyi mindent hagytak maguk után vezetőink. A királyné ki is érdemelte, hogy az ezredfordulón II. János Pál pápa szentté avassa.

A 780 méteren fekvő vár több irányból is megmászható: Kroscienko nad Dunajcemből a sárga, majd kék jelzésen másfél óra, míg Stromowce-Niznéből a sárga, majd zöld jelzésen szintén másfél óra az út, de amennyiben túránkat variáljuk az Okraglica és a Sólyomkő meghódításával, akkor természetesen több.