Dunajec-áttörés

Dunajec-áttörés

Uticélok / Felvidék / Szepesség
Nehézségi szint:
4/10

A Dunajec lenyűgöző, romantikus búcsúját hazánktól Vöröskolostortól a legnagyszerűbb a hagyományokhoz hűen tutajjal végigjárni. A csaknem 10 km-es szakaszon a tutajozás eme nagy ügyességet és fizikai erőt is igénylő mesterségét a gorálok űzik már évszázadok óta. Korábban még fát szállítottak ladikjaikon, azóta a keskeny, kivájt fatörzsekből összeállított legendás vízi járművek már csak a turistákat szolgálják. A Kárpátok tátrai és beszkideki vidékén élő lengyel származású gorálok ma is őrzik népi hagyományaikat, ami jellegzetes, míves népviseletükben is megtestesül. Úgy vallják, nagyjából kétszázezren lehetnek. Egy különös, lengyel-tót átmeneti dialektust beszélnek.

Otthonosan mozog a tutaj a sebes Dunajecen, amiről érdemes néhány szót ejtenünk, mert nem akármilyen folyója hazánknak. Egyrészt a vízrajz tudorai úgy tartják számon, mint – a Poprádon kívül – hazánk egyetlen folyóját, mely nem a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe ömlik, hanem inkább a lengyel Visztulát választja és azzal érkezik meg a Balti-tengerbe. Közép Európa legtisztább folyója igen sokféle halfajnak nyújt életteret.

Csak kapkodjuk a fejünket, errefelé ugyanis minden sziklának nevet adtak a gorálok. Itt van többek között az öngyilkosok sziklája, az anyós szája és a hét kővé vált szerzetes sziklája is, akik a legenda szerint Isten által tiltott növényeket téptek a kolostor részére.

Térképről, fantáziánkkal és tutajosaink segítségével próbáljuk beazonosítani a kanyarról-kanyarra feltűnő sziklaformákat. A szurdok legszűkebb részen alig 12 méter széles a folyó. Ezt a szakaszt Rablóugrásnak nevezik. A legenda szerint ugyanis a hírhedt rablóvezér, Jánosik itt tette próbára a bandájába jelentkezőket: akinek sikerült átugrania a folyót, azt felvette soraiba. Vízi utazásunk végéhez közeledve, a szűkre szabott szurdok utolsó kanyarjaiban a lengyel oldalon megpillantjuk a Pieninek anyjának is nevezett Sólyomkő szikláját. Az összetéveszthetetlen sziklabérc falai függőlegesen szakadnak le a Dunajecbe. Az Erdős-patak torkolatához érve a Dunajec elköszön a Felvidéktől és lomhán Lengyelhon felé veszi az irányt. Az egy órás tutajút mellett a parton futó egykori kereskedelmi útvonalon is végigsétálhatunk vagy bicajozhatunk a Dunajecet kísérve.

Tutajozás és rafting ügyében a Dunajeci Tutajosok Egyesületét kell keresni. Hazajáró Egylet tagoknak a tutajozást díjmentesen leszervezzük! Ez ügyben hívd Jakab Sándort: 00421/908433762.

Hazajáró epizódban szerepelt: