Korona-hegy

Korona-hegy

Uticélok / Felvidék / Szepesség
Nehézségi szint:
6/10

Az öt sziklatorony alkotta Korona-hegy büszkén áll őrt a Dunajec áttörése felett. A legrövidebb utat választjuk meghódítására, vagyis Vöröskolostortól átkelünk a gyaloghídon Lengyelországba, Stromowce-Niznébe, és rácsatlakozunk a sárga jelzésre, amelyen 1 óra 20 perc az út az Okraglica 982 méteres csúcsáig. A kedves lengyel falut elhagyva a tájbaillő Háromkorona menedékháznál rendezzük sorainkat, majd leszurkoljuk a nemzeti parknak a belépőt. A lengyelek körében igen népszerű Pieninek jól kiépített ösvényekkel kényezteti a turistákat: a meredekebb szakaszokon szerpentin-lépcsők és korlátok segítik a kapaszkodást, a helyes irányt az igen sűrűn elhelyezett információs táblák mutatják. A 780 méteren fekvő Szopka-nyeregben váltunk a kék jelzésre, amelyen már csak fél óra az Okraglica. A csúcs kilátóteraszán 15 látogató tartózkodhat egyszerre, maximum tíz percig, de ott jártunkkor nem volt szükség a szabályok érvényesítésére, mert rajtunk kívül csak két lengyel turista volt fent. (Ellenben sok olyan képet látunk, ahol tömegek álltak sorba, hogy kiléphessenek a kilátó teraszára.) Lengyel barátainkkal aztán szóba is került közös történelmünk és a Vöröskolostor egykori szerzetese, Cyprián barát is. A legenda szerint ugyanis a polihisztor csuhás messze meghaladva korát, szárnyakat eszkábált magának és erről a csúcsról leugorva egészen a Tátráig repült, ahol kővé vált.

Hazajáró epizódban szerepelt: