Kis hegyi szór­vány­fa­lu Szen­csed. A legen­dá­ri­um sze­rint Szen­csed neve a tatár betö­rés ide­jé­ből ered, ami­kor a szent­lé­le­ki­ek ide mene­kül­tek, s maguk­kal hoz­ták egyet­len bizo­dal­mu­kat, az oltá­ri­szent­sé­get is. Az újko­ri idők­ben a bogár­fal­vi­ak nyá­ri szál­lás­he­lye volt. A ’30-as évek­ben bein­dult fűrész­üzem­nek köszön­he­tő­en 1966-ban már 152-en éltek itt. Aztán az álla­mo­sí­tás­sal jött a hanyat­lás. A leg­utób­bi nép­szám­lá­lás csu­pán 15 lakót talált Szen­cse­den, így az apró faká­pol­na úgy tűnik elég is a marok­nyi kato­li­kus közös­ség­nek.

A Gor­don-tete­jén a Fényt hozó Krisz­tus nyújt védő kart a Nyi­kó-men­te magyar népe felé. A hatal­mas, 22 méte­res acél­szo­bor Zawacz­ky Wal­ter ’udvar­he­lyi kép­ző­mű­vész alko­tá­sa. Anya­ga meg­osz­tot­ta a szé­ke­lye­ket, de mi ne állunk be a fa és a vas küz­del­mé­be, néz­zünk kör­be inkább a kilá­tó fej­ré­szé­ből: a domb­vi­dék hal­mai között nem keve­sebb, mint 15 falut szám­lál­ha­tunk meg.

Itt, a Fel­ső-Nyi­kó-men­te köz­pont­já­ban, Far­kas­la­kán szü­le­tett Tamá­si Áron, és vele a gon­do­lat: „Azért vagyunk a vilá­gon, hogy vala­hol ott­hon legyünk ben­ne!” Itt­hon volt szü­lő­föld­jén, a jel­leg­ze­tes zsin­dely­te­tős por­tán. Itt rin­gott böl­cső­je, innen indult pályá­ja, Udvar­he­lyen, majd Kolozs­vá­ron tanult, de való­já­ban az élet­ből vet­te tör­té­ne­te­it, ami­ket az ere­de­ti szé­kely nyelv- és ész­já­rás­sal papír­ra is vetett, sok­fe­lé elhint­ve a szé­kely szel­le­mi­sé­get. 1944-ig alko­tott Erdély­ben, akkor el kel­lett hagy­nia szü­lő­föld­jét, Buda­pest­re köl­tö­zött, ott is halt meg 1966-ban. Szü­lő­há­za 1972 óta emlék­mú­ze­um, a szé­kely iro­da­lom egyik zarán­dok­he­lye.

A falu név­adó legen­dá­ja sze­rint a Gor­don olda­lá­ban élő Péter­fal­vi­ak tele­pül­tek le a völgy­be, miu­tán a Nyi­kó vizé­re mal­mot épí­tet­tek. A köze­li erdők­ben élő far­ka­sok néha a falu­ba is beme­rész­ked­tek, aztán „a sok far­ka­so­kat lakok­ból elűz­ték és Far­kas­la­ká­nak a helyet nevez­ték.”

Még meg­van a régi, kato­li­kus ele­mi isko­la is, ahol Tamá­si 1904 és ’10 között meg­is­mer­te a betű­ve­tés tudo­má­nyát.

Az isko­la mel­lett néz­zünk fel az 1848-ban épült kato­li­kus temp­lom­ra is, ahol a hitét erő­sí­tet­te.

S végül, a temp­lom mögött, a két hatal­mas cse­re­fa között áll­junk meg a sír­nál, ahol vég­ren­de­le­te sze­rint 1966-ban tes­te vég­ső nyug­hely­re lelt.

A sír mögött ott van a Har­gi­tá­ról szár­ma­zó emlék­kő, mely­be Szer­vá­ti­usz Jenő szob­rász­mű­vész és fia 1972-től két éven át farag­ta bele mara­dan­dó memen­tó­ul Tamá­si regény­be­li hőse­it.

A Cse­re tető és a Rez-tető között ül a völgy­ben az egyet­len tele­pü­lés, ame­lyik fel­vet­te a folyó nevét: Nyi­kó­ma­lom­fal­va.

“Fehér­nyi­kó három mal­ma Falunk nevét arról kap­ta.”- szól az idé­zet, ami sze­rint a falu folyó­ja haj­da­nán több vízi­mal­mot is haj­tott. Malom már nincs, de itt sora­koz­nak még a falu­ké­pet meg­ha­tá­ro­zó fara­gott szé­kely­ka­puk. Malom­fal­va ugyan­is az udvar­hely­szé­ki kapu­fa­ra­gás köz­pont­ja. A helyi mes­ter­em­be­rek akkor is farag­tak, ami­kor a román állam rátet­te a kezét az erdők­re. Az anek­do­ta sze­rint ebben a nehéz idő­ben kér­dez­te az egyik szé­kely a másik­tól: „Hát ezután már miből csi­ná­lunk kaput? – mire a tár­sa rámu­ta­tott a fel­irat­ra: „Isten sege­del­mé­ből!”

A fafa­ra­gás tudo­má­nya apá­ról-fiú­ra szállt.

Kis­fa­lud közép­ko­ri kápol­ná­já­nak helyé­re az 1600-as évek­ben épült temp­lo­ma tény­leg meg­éri a kité­rőt.

Kis­fa­lud fölött a dom­bon kukucs­kál ki a fák közül iker­fa­lu­ja, a fator­nyos kis Kecset. A kis­fa­lu­di­hoz hason­ló­an itt is egy közép­ko­ri temp­lom helyé­re épült a refor­má­tus temp­lom, 1842-ben. Harang­lá­ba a fel­ira­ta sze­rint 1795-ből szár­ma­zik. A harang ott­ho­na kilá­tó­he­lyül is szol­gál a Nyi­kó-men­tét kör­be­öle­lő Udvar­he­lyi-domb­ság­ra.

Far­kas­la­ka szom­széd­ja a Fel­ső-Nyi­kó­men­te egyik leg­ősibb tele­pü­lé­se, Szent­lé­lek. 1333-ban Sanc­to Spi­ri­tu néven emlí­tik elő­ször. És a név köte­lez: a 17. szá­zad­ban a tatá­rok két­szer is elpusz­tí­tot­ták, de min­dig újjá­szü­le­tett, Árpád-kori ere­de­tű temp­lo­má­val együtt.

Isten házá­hoz közel egy 150 éves paraszt­ház dísz­lik. Ez az 1977-ben meg­nyílt nép­raj­zi múze­um.

Régi szent neve dacá­ra az első uni­tá­ri­us falu, Szé­kely­szent­mi­hály. Itt van a Nyi­kó-men­te leg­na­gyobb uni­tá­ri­us temp­lo­ma, ami 1851-ben egy koráb­bi temp­lom helyén épült.

A Gyar­ma­ti-kert­ben a falu 1848-as szé­kely vér­ta­nú­i­nak emlék­osz­lo­pa figyel­mez­tet: soha ne feled­jük a négy fia­tal haza­fit, Sebes­tyén Józse­fet, Bán­tó Sán­dort, Bedő Feren­cet és Bara­bás Jánost, aki­ket 1848 novem­be­ré­ben az Ugron-kúria udva­rán a csá­szá­ri­ak legyil­kol­tak.

Az Alsó-Nyi­kó men­te leg­na­gyobb tele­pü­lé­se és köz­ség­köz­pont­ja, Simén­fal­va. Hatá­rá­ban állt egy­kor a legen­dás Kadi­csa vára. Uni­tá­ri­us temp­lo­ma Szé­kely Mózes régi udvar­há­zá­nak köve­i­ből épült, 1811-ben.

A Rez-tető­ről madár­táv­lat­ból is lát­hat­juk a Nyi­kó folyá­sát. A távol­ban szü­lő­aty­ja, a vén Har­gi­ta ügye­li útját: az ere­dés helyét a fenn­sík­ján, aztán ahogy kari­má­já­ról lefoly­va szé­pen végig­sze­li az udvar­he­lyi domb­vi­dé­ket, s élet­te­ret ad az olda­la­in meg­te­le­pült szé­ke­lyek­nek.