Ami­kor Jóka­i­tól „A kőszí­vű ember fia­it” olvas­suk, jus­son eszünk­be, hogy az ember, aki­ről Jókai Barad­lay Richárd alak­ját min­táz­ta, vég­aka­ra­tá­nak meg­fe­le­lő­en itt nyug­szik szü­lő­fa­lu­já­ban, a csi­lizny­ára­di teme­tő­ben.

Sebő Ala­jos negy­ven­nyol­cas huszár-alez­re­des volt az, aki rivá­li­sát, Rie­de­sel oszt­rák őrna­gyot a tápi­ó­bics­kei csa­tá­ban egy hadi­pár­baj­ban ret­ten­tő csa­pás­sal ket­té hasí­tot­ta.

Csi­liz­köz köz­pon­ti tele­pü­lé­se az Árpád-kori Csi­liz­rad­vány. Az egy­kor mocsa­rak borí­tot­ta, ma már csa­tor­nák közé szo­rí­tott és tavak­kal öve­zett köz­ség a török idő­ket, a len­gy­el­já­rást és a 20. szá­za­di kite­le­pí­té­se­ket is meg­szen­ved­te.

Csi­liz­rad­vány Árpád-kori temp­lom­mal büsz­kél­ked­het.

Lak­ták ava­rok, volt a Megyer törzs szál­lás­te­rü­le­te, majd a komá­ro­mi vár sza­ba­dal­mas tar­to­zé­ka, míg­nem a Kani­zsay csa­lád kap­ta meg. A megye­ri­ek nyom­ban el is veszí­tet­ték kivált­sá­ga­i­kat, de nem nyu­god­tak bele. Meg­hív­ták Mátyás királyt, hogy jó szo­ká­sa sze­rint tegyen igaz­sá­got. El is jött Mátyás, és mező­vá­ro­si kivált­sá­go­kat adott a tele­pü­lés­nek. A megye­ri erdő szé­lén ma is áll a tölgy, aho­va sát­rát állí­tot­ta, s a helyi­ek azóta is „Mátyás­fá­nak” neve­zik.

A kis­vá­ros ma már főként gyógy­vi­zes for­rá­sa­i­ról neve­ze­tes, ami­ket az 1970-es évek­ben fedez­tek fel. A Kor­vin Mátyás­ról elne­ve­zett ter­mál­für­dő meden­céi nem­csak a moz­gás­szer­vi- és ízü­le­ti meg­be­te­ge­dé­sek­re, de kedé­lyünk­re is jóté­kony hatás­sal van­nak.

A hagyo­mány sze­rint a hét vezér egyi­ké­nek fia, Kor­cán a Csal­ló­köz­ben tele­pe­dett le. A nem­zet­ség ága­i­nak szál­lá­sa­i­ból kelet­kez­tek később a külön­bö­ző elő­ta­gú Kar­csa tele­pü­lé­sek.

A 12 kisebb falu a közép­kor­ban egy közös temp­lo­mot épí­tett, Szent Ber­ta­lan tisz­te­le­té­re. Így lett a Kar­csák egy­há­zi köz­pont­ja Egy­ház­kar­csa.

Király­fia­kar­csán a Szent Ist­ván-szob­rá­val szem­ben áll a nem­rég fel­ál­lí­tott Magya­rok Nagy­asszo­nya-szo­bor. Rie­ger Tibor alko­tá­sa arra emlé­kez­tet, hogy a Szűz­anya oltal­má­ba aján­lott orszá­got nem lehet föl­di tör­vé­nyek­kel fel­da­ra­bol­ni.

Itt van a Cser­kész­li­get is, ami ked­ve­zőbb idő­já­rá­si viszo­nyok között, ami­kor meg­te­lik fia­ta­lok­kal, iga­zi magyar közös­sé­gi tér­ré válik.

A Nyék törzs ősi szál­lás­te­rü­le­te, majd a pozso­nyi vár kirá­lyi bir­to­ka, Nyék soká­ig neme­si kivált­sá­gok­kal ren­del­ke­zett.  A csa­tor­na túl­ol­da­lán fek­vő Vár­kony tör­té­ne­te már a var­hu­nok­nak neve­zett ava­ro­kig nyú­lik vissza. Szent Jakab temp­lo­ma közép­ko­ri ere­de­tű. Befa­la­zott góti­kus kapu­ja előtt még a szé­gyen­kő is meg­ma­radt, aho­va annak ide­jén az erköl­csi­leg meg­té­vedt lányo­kat pel­len­gé­rez­ték ki. A temp­lom­kert­ben az 1848–49-es sza­bad­ság­harc hőse­i­nek tisz­te­le­té­re kop­ja­fát állí­tot­tak. Vár­kony soká­ig az Ama­de csa­lád bir­to­ka volt. Vár­kas­té­lyuk­nak már nyo­ma sincs, helyé­re 1904-ben a Pfe­if­fer csa­lád épí­tett kas­télyt, ami manap­ság szál­lo­da­ként műkö­dik.

Bős kirá­lyi bir­tok volt az Árpád-kor­ban, amit később később IV. Béla az Ama­dé csa­lád­nak ado­má­nyoz­ta, akik­nek évszá­za­dos kas­té­lya régi tör­té­ne­tek­ről mesél. Itt szü­le­tett és élt báró Ama­dé Lász­ló köl­tő. S úgy tart­ja a hagyo­mány, hogy a kas­tély déli bás­tyá­já­ban hoz­ta világ­ra Mária Teré­zia király­nő II. Józse­fet.

Gaz­dag, vas­kos múlt­ból táp­lál­ko­zik a bősi öntu­dat, amit az elmúlt lélek­ölő évti­ze­dek sem pusz­tít­hat­tak el. Régi far­san­gi szo­kást ele­ve­nít fel a helyi magyar közös­ség, ami­kor min­den év hús­ha­gyó kedd­jén meg­tart­ják a bőgő­te­me­tést.