Ady End­re szü­lő­fa­lu­ja Érmind­szent. Még benéz­het a ván­dor abba a nád­fe­de­les paraszt­ház­ba, ahol 1877-ben a köl­tő világ­ra jött. Szü­lő­há­zá­tól nem messze talál­ha­tó az Ady-kúria, ami­ben ma is őrzik emlé­két.

Tas­nád a 15. szá­zad­ban már mező­vá­ros volt, s később, mint püs­pö­ki bir­tok vár­ral is ren­del­ke­zett. Szent Mihály­nak szen­telt impo­záns temp­lo­ma a közép­kor folya­mán espe­re­si szék­hely volt. Ma már a refor­má­tu­so­kat szol­gál­ja.

A város szü­löt­tét, Biró Lajos zoo­ló­gust egé­szen Új-Gui­ne­á­ig repí­tet­te hiva­tá­sa. Hatal­mas ter­mé­szet­raj­zi és etnog­rá­fi­ai gyűj­te­mé­nye a buda­pes­ti Nép­raj­zi Múze­u­mot gaz­da­gít­ja.

Kicsi, poros falucs­ka az érmel­lé­ki dom­bok között meg­bú­jó Sző­de­me­ter is. Szent Deme­ter kolos­to­rá­nak és megye­gyű­lé­se­i­nek már az emlé­két is elsö­pör­ték a török pusz­tí­tá­sok és az újabb kori har­cok. De ha vala­ho­va, ide egy­szer az élet­ben min­den magyar­nak el kell zarán­do­kol­nia. 1790-ben ugyan­is itt, kelet és nyu­gat hatá­rán szü­le­tett, anyai nagy­szü­lei házá­ban, a mai görög kato­li­kus paró­kia épü­le­té­ben a köl­tő, aki sze­rint Hírt és dicső­sé­get vadász­ni hiú­ság, akit egy cél vezé­relt: nem­ze­te alá­za­tos szol­gá­la­ta. Ezt tet­te Köl­csey Ferenc kép­vi­se­lő­ként és köl­tő­ként is.

Aki emlé­kez­ni akar rá, az a refor­má­tus temp­lom mel­lett álló emlék­ház­nál és Kő Pál keze mun­ká­já­nál, a köl­tő szob­rá­nál tehe­ti meg.

Meg­me­ne­kült a pusz­tu­lás­tól a Sza­lacs hatá­rá­ban fek­vő Négy­lyu­kú kőhíd, ami a 18. szá­zad­ban épült, és így Bihar megye leg­ré­geb­bi köz­úti épít­mé­nye.

Sza­lacs­nak egy­kor komoly kivált­sá­gai vol­tak, mint sóle­ra­kó helyet, kirá­lya­ink is elő­sze­re­tet­tel láto­gat­ták.

Vil­lám­csa­pást és föld­ren­gést is átvé­szelt két nagy temp­lo­ma a kato­li­kus és a refor­má­tus közös­ség együtt élé­sét hir­de­ti. A 20. szá­za­di tra­gé­di­ák sok meg­pró­bál­ta­tást hoz­tak Sza­lacs­nak.

Az 1956-os magyar for­ra­dal­mat és sza­bad­ság­har­cot köve­tő meg­tor­lá­sok ide is begyű­rűz­tek. Súlyos bör­tön­évek, a Duna del­ta vagy a halál várt azok­ra, akik kiáll­tak a magyar sza­bad­ság mel­lett. A köz­pont­ban fara­gott szob­rok emlé­kez­tet­nek a kom­mu­niz­mus sza­la­csi már­tír­ja­i­ra.

A tele­pü­lést hatá­ro­ló sze­líd haj­lá­sú dom­bok kivá­ló­an alkal­ma­sak vol­tak sző­lő­ter­mesz­tés­re. A pin­ce­so­ron áll a régi táj­ház.

Sza­lacs szom­széd­sá­gá­ban van Moys nádor ősi bir­to­ka, az Árpád-kori Otto­mány. Több mint három­száz éves kúri­á­ját Bihar vár­me­gye alis­pán­ja, ifj. Komá­romy Csip­kés György épí­tet­te. A Komá­romy-csa­lád a XIX. szá­zad máso­dik felé­ig lak­ta.

S a kas­tély, ahol a vezér­lő feje­de­lem, Rákó­czi Ferenc is meg­for­dult, az álla­mo­sí­tás után pusz­tu­lás­ra ítél­te­tett. Az elha­gyott épü­le­tet az utol­só pil­la­nat­ban karol­ta fel a köz­ség önkor­mány­za­ta és szé­pen meg­újí­tot­ta. Ma már a kör­nyék és Érmel­lék tör­té­ne­tét, nép­raj­zi és ter­mé­sze­ti érté­ke­it bemu­ta­tó kiál­lí­tó­hely műkö­dik ben­ne.

A Zólyomy csa­lád ősi fész­ke, Alb­is nevét az Iri­nyi­ek tet­ték híres­sé. Már csak egy öreg fűz­fa maradt az ősi Iri­nyi-ház helyén, ahol az 1848–49-es sza­bad­ság­harc­ban aktív sze­re­pet vál­la­ló Iri­nyi fivé­rek fel­cse­pe­red­tek. Itt szü­le­tett a láng­el­me, Iri­nyi János kémi­kus, vegyész, a zaj­ta­lan gyu­fa fel­ta­lá­ló­ja. Az Árpád-kori ere­de­tű temp­lom kert­jé­ben áll báty­ja, Iri­nyi József író szob­ra, aki egyi­ke volt a már­ci­u­si ifjak­nak, akik a 12 pon­tot meg­fo­gal­maz­ták és köz­zé­tet­ték.

Cso­ka­lyon a több neme­si kúria közül az egyik úri­lak a Fényes csa­lá­dé volt. A csa­lád híres szü­lött­je a nagy föld­rajz­tu­dós Fényes Elek, aki­nek a Magyar­or­szág Geo­gra­phi­ai Szó­tá­ra című monu­men­tá­lis művet köszön­het­jük.

A csa­lá­di kúria fénye az elmúlt évszá­zad­ban erő­sen meg­ko­pott, s a 90-es évek­ben vég­leg rom­má lett. Egyet­len fal, ennyi maradt, előt­te az emlék­park és a neves föld­rajz­tu­dós, az Orszá­gos Sta­tisz­ti­kai Hiva­tal meg­ala­pí­tó­ja, Fényes Elek mell­szob­ra.

A legen­da sze­rint a 10. szá­zad­ban szé­ke­lye­ket tele­pí­tet­ték le az érmel­lé­ki dom­bok lábá­nál az Ér híd­já­nak őrzé­sé­re. Az Árpád-kori Szé­kely­híd főte­rén az újra­kez­dés, az élni aka­rás jel­ké­pe a Par­ti­um egyet­len meg­ma­radt turul­ma­da­ras mil­len­ni­u­mi emlék­mű­ve. 1897-ben avat­ták, túl­él­te Tri­a­nont, átvé­szel­te az orosz és a román meg­szál­lást, s 1989 óta újra régi fényé­ben ragyog­va hir­de­ti évez­re­des itt­lé­tün­ket.

Hir­de­ti a Zólyom­ya­kat, akik a közép­kor­ban az apró tele­pü­lést vásá­ros jogú város­sá fej­lesz­tet­ték, ami után várat is kapott, ahon­nan a csa­lád hatal­mas ura­dal­mát irá­nyí­tot­ta. Ost­ro­mol­ták Dózsa sere­gei, a törö­kök, végül a Vas­vá­ri béke után a 17. szá­zad­ban fel­rob­ban­tot­ták. Köve­i­ből épült később a kas­tély, amely aztán a Stu­ben­berg gró­fok­nak lett az ura­dal­mi köz­pont­ja. Itt­lé­tünk foly­to­nos­sá­gát most a Dévai Szent Ferenc Ala­pít­vány gyer­mek­ott­ho­na biz­to­sít­ja.

Virul a magyar élet Szé­kely­hí­don. A magyar kul­tu­rá­lis köz­pont­ban műkö­dik a Búza­vi­rág Nép­dal­kör, a gye­re­kek pedig itt ismer­ked­nek a nép­tánc alap­ja­i­val.