Bükkaljai hétvége a Hazajáróval

Bükkaljai hétvége a Hazajáróval

A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület 2017 januárjától szoros együttműködésben munkálkodik a Hazajáró Egylettel a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítésén, elsősorban a honismeret és a turizmus eszközeivel. Együttműködésünk keretében programjainkról kölcsönösen tájékoztatjuk egymást, azokon kölcsönösen részt veszünk, így – ahogy 2016-ban –, ismét vendégeink lesznek Várkúton, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár, a Hazajáró honismereti és turisztikai sorozat alkotói.

Az egész hétvégés program célja, hogy bemutassuk a két szervezetnek a Kárpát-medence természeti- és kulturális értékeinek, történelmi emlékeinek megismertetése; a természeti környezet és az épített örökség védelme érdekében tett erőfeszítéseit és bemutassunk a résztvevőknek egy különleges tájat, a nemrég Hungarikum címmel kitüntetett Bükkalját és annak egyedülálló kőkultúráját.

PROGRAM:

  1. péntek – Közönségtalálkozó Várkúton a Hazajáróval

Helyszín: Várkúti Turistaház

Időpont: 18:00

  1. szombat – Bükkaljai kőkulTÚRA: Cserépfalu kőemlékei

Útvonal: Noszvaj, piactér – Imány-tető – Dóc-hegyi kaptárkövek – Cserépfalu, Fidóci és Pásti pincesor – Kis-Amerika – Millenniumi kilátó – Berezdaljai pincesor – Ördögtorony – Mész-patak szurdoka – Bükk Déli Kapu Látogatóközpont

A túra végeztével a Bükk Déli Kapu Látogatóközpontban kerül sor a Kaptárkő Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által “Bükkaljai kőkultúra” címmel meghirdetett fotópályázat eredményhirdetésére és a pályázat képeiből készült fotókiállítás megnyitójára.

Táv/szintemelkedés: 14 km/300 m (könnyű túra)

Időtartam: 7 óra

Találkozóhely és időpont: Noszvaj, piactér; 9:00-kor (Egerből a 8:40-kor induló busszal érdemes érkezni).

Az autóval érkezőknek javasoljuk, hogy Noszvajon parkoljanak le, mivel a túra végeztével a Bükk Déli Kapu Látogatóközponttól busszal vissza tudnak oda jutni (buszok 16:00-kor és 16:50-kor indulnak).

Visszaérkezés Egerbe: 17:40-re, a Bükk Déli Kapu Látogatóközponttól 16:50-kor induló busszal.

Túravezető: Havasi Norbert

  1. vasárnap – Barangolás Várkút környékén

Útvonal: Várkút – Várhegy – Dolomit-bánya – Kövesdi-kilátó

Időtartam: 3-4 óra

 

A hétvége programja ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Jelentkezés:

 

A program résztvevőinek a Várkúti Turistaház kedvezményes szálláslehetőséget biztosít.
Szállás: 3900 Ft/fő/éj; félpanziós ellátás (reggeli, vacsora): 1800 Ft/fő/nap.
Szállásfoglalás:

Börzsöny Vulkántúra

Börzsöny Vulkántúra

Igent csak erőt próbáló túrára invitálunk egyik kedvenc hazai hegységünkbe, a Börzsönybe. Az útvonal: Királyrét – Taxi-nyiladék – Cseresznyefa-parkoló – Vasfazék-völgy – Nagy-Hideg-hegy – Csóványos – Magosfa – Fekete-völgy – Jancsi-hegy – Hollókő – Salgóvár – Magyar-hegy – Magyar-völgy – Bányapuszta – Hanák-rét – Nagy-Hideg-hegy – Magas-taxi-rét – Grófi út – Taxi-nyiladék – Királyrét.

Strahl Zoltán emléktúra a Visegrádi-hegységben

Strahl Zoltán emléktúra a Visegrádi-hegységben

A Hazajáró Egylet minden évszakban gyalogtúrát szervez valamelyik hazai hegységünkben. 2015-ben első túránk éppen a Visegrádi-hegységben volt, így felbuzdulva annak sikerén, ismét megrendezzük a Prédikálószéket, a Vadálló-köveket és a Rám-szakadékot is érintő túráinkat. A résztvevők egy rövid, vezetett 3 km-es és egy hosszabb, 18 km-es táv közül választhatnak. Mindkét túra Dobogókőről indul és oda is érkezik. A hosszú túra ellenőrzőpontjain a Hazajáró szereplői adják az igazoló pecsétet, ezen túl külön érdekesség, hogy azt a látnivalókban gazdag útvonalat járja be, amelyet 2011 őszén, még a műsor kezdete előtt a Hazajáró stábja is végigjárt, egyfajta próbaforgatás keretében. A túra rajtjában és céljában lehetőség lesz belépni a Hazajáró Egyletbe. A túra nevezési díja a Hazajáró Egylet és a Magyar Turista Egyesület tagjai számára kedvezményes. Ez úton köszönjük meg a Magyar Turista Egyesületnek az együttműködést! Tartsatok velünk, éljük át együtt a Hazajáró első útját, a próbaforgatás izgalmait, a Visegrádi-hegység csodavilágát!

Bővebben

Börzsöny Vándortúra

Börzsöny Vándortúra

2017-ben immár 19. alkalommal rendezzük meg a Börzsöny Vándortúrát. Ebben az évben az Ipoly völgyéből indul, és oda is érkezik túránk, melynek hossza ezúttal 36 km lesz. Az útvonal: Letkés – Sákola-tető – Koppány-nyereg – Nagy-Koppány – Nagyirtás vasútállomás – Kisirtáspuszta – Kollár-völgy – Fagyos-kút – Kammerhof – Nagy-Hideg-hegy – Hanák-rét – Aklok-rétje – Salgóvár – Magyar-hegy – Magyar-völgy – Nagybörzsöny – Róth-erdő – Ipolytölgyes. A rajt helyszíne a letkési Stop söröző, míg a célé az ipolytölgyesi Művelődési Ház.

Hazajáró ünnep és nyári túrák Nagyvázsonyban

Hazajáró ünnep és nyári túrák Nagyvázsonyban

II. Hazajáró napok a Balaton-felvidéken – Nagyvázsony – 2017. július 13-16.

(Hazajáró Ünnep, a Kinizsi Szövetség tagjainak találkozója, a Hazajáró honismereti magazin arcaival és az Igazi Csíki Sörrel)

Bár a „Hazajárós megmozdulások” pénteken és szombaton lesznek, a Kinizsi Szövetség már csütörtöktől várja az érdeklődőket! Íme a program:

Július 13. – csütörtök

11:00 Várjátékok

14:30 Szép magyar népmesék színpadi előadásban

16:00 Várjátékok

19:30 (Reményi Antal Rendezvényház) – Magyar katonai hagyományok címmel előadást tart Somogyi Győző, Kossuth – díjas grafikus, a Salföldi Kopjások vezetője

Állandó programok a várban:

Solymászbemutató, egész napos gyermekprogramok (légvár, arcfestés, készségfejlesztő játékok…stb) Élőtüzes kovácsbemutató, „Kinizsi Ötpróba”, kézműves vásár, várjátékok, Múzeumlátogatás, az Igazi Csíki Sör termékbemutató sátra vidám játékokkal, tábori élet bemutatása a Salföldi Kopjások közreműködésével, „Lacikonyha”.

Július 14. – péntek

10:00 Várjátékok

11:30 Tóth Eszter népzenei előadása

12:30 Salföldi Kopjások bemutatója

13:30 Micimackó – színpadi előadás gyermekeknek

14:30 Solymász bemutató

15:00 Ünnepséggel egybekötött közös zászlófelvonás a Községháza előtti téren

Beszédet mond: Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, Pánczél Károly, a Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke

16:00 ÉLC című kiállítás megnyitója a Reményi Antal Rendezvényházban. Kiállító: Tóth András, művész

17:00 Várjátékok

19:00 Hazajáró fim vetítés és közönségtalálkozó a Reményi Antal Rendezvényházban

20:00 Sebestyén István székely „mesemondó” előadása a Reményi Antal Rendezvényházban

(Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy az előadás felnőtteknek szól!)

 Július 15. – szombat

Nyári Hazajáró túrák – 23 km-es teljesítménytúra

Útvonal: Nagyvázsony – Mencshely – Halom-hegy – Herendi templomrom – Szentantalfa – Csicsói-erdészház – Tálodi kolostorrom – Nagyvázsony

A rajt helye:   Nagyvázsony, Kinizsi vár

A cél helye:    Nagyvázsony, Kinizsi vár

Az indítási idő:   8:00 – 9:00

Nevezési díj a helyszínen (Ft/fő):   1000 Ft/fő
Nevezési díj kedvezmény: Hazajáró Egylet tagoknak 500 Ft/fő
Úthossz (km): 23 km

Szint (m): 340 m

Szintidő (óra):   9 óra

Díjazás: oklevél, kitűző

8 km-es vezetett túra

Útvonal: Nagyvázsony – Szent Mihály kolostorrom – Tálodi kolostorrom – Szentjakabi templomrom – Nagyvázsony

A rajt helye:   Nagyvázsony, Kinizsi vár

A cél helye:    Nagyvázsony, Kinizsi vár

Az indítási idő:   9:00

Nevezési díj a helyszínen (Ft/fő):   nincs
Úthossz (km): 8 km

Szint (m): 181 m

Azoknak, akik hamar végeznek a túrával, Nagyvázsonyban a következő programokból lehet választani:

Egész nap: Piltman Miklós ácsmester és ifjú tanoncok bemutatója

10:00 Börtön Rap  – Kinizsi Vár Börtönében; ismerkedés az Ukulelével – a Kápolnában; közös rajzolás a belső vár udvarában  a „Fekete-Sereg” ifjúsági Egyesület önkénteseivel

11:00 Várjátékok

12:00 DŰVŐ Zenekar ‘Hátra van még a java’ magyar népzene kincseiből muzsika

13:30 Solymász bemutató

14:00 Börtön Rap  – Kinizsi Vár Börtönében; ismerkedés az Ukulelével – a Kápolnában; közös rajzolás a belső vár udvarában a „Fekete-Sereg” ifjúsági Egyesület önkénteseivel

14:30 Salföldi Kopjások bemutatója

15:30 Solymász bemutató

16:00 Boka Gábor: János Vitéz hiteles története képekben elbeszélve

17:00 Várjátékok

20:00 IV. Várbál: a jó hangulatról a Frisson zenekar gondoskodik, a helyszínen büfé üzemel, jegyek elővételben 2500 forintos jegyáron válthatók az IKSZT-ben, illetve a Kinizsi Vár jegypénztárában. Az elővételben váltott jegyek a vacsorát is tartalmazzák. A helyszínen vacsora nélküli jegy váltására van lehetőség, 1500 forintos áron.

Éjjel 01:00 órától Gedeon, az elektromos busz gondoskodik vendégeink hazajutásáról.

Július 16. – vasárnap

11:15 Közös zárószentmise

10:00 Répa, retek, mogyoró színpadi előadás gyermekeknek

11:00 Várjátékok

12:30 Solymász bemutató

13:00 Salföldi Kopjások bemutatója

14:30 Solymász bemutató

15:30 Tóth Eszter népzenei előadása

17:00 Várjátékok

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A rendezvényen a várbeli programok belépősek, a belépő megváltása után valamennyi program és szolgáltatás ingyenesen igénybe vehető, kivéve az étkezés, a vásári termékek. A nagyvázsonyi lakosok számára a rendezvény ingyen látogatható!

A Reményi Antal Rendezvényház programjai ingyenesek!

Napi jegyárak a vár rendezvényeire:

Felnőtt: 2000 Ft, Gyermek/nyugdíjas: 1500 Ft

Családos jegyek:

2 felnőtt+2 gyermek 6000 Ft

2 felnőtt+3 gyermek 7000 Ft *

1 felnőtt+2 gyermek 4500 Ft *

1 felnőtt+ 3 gyermek 5000 Ft *

*minden további gyermek 1000 Ft/ jegy

Gyermekek részére 6 éves kor alatt ingyenes!

Szállásajánló

Szálláshely Elérhetőség
Malomkő Panzió – Nagyvázsony 0620/418 5919
Hétkanyar Vendégház – Nagyvázsony 0620/423 0815
Hock Ferenc – Nagyvázsony 0670/771 7396
Plébánia – Nagyvázsony 0630/325 8519

0630/653 8061

Mencshelyi Vendégház Paulin András 0620/326 5793

Mészáros Mariann 0670/639 6337

Hazajáró Egylet tagoknak igény esetén 20 fős matracszállás is rendelkezésre áll! Jelentkezés és további információ: Kenyeres Oszkár, 0670/3124560,

Hazajáró hétvége a Medvesalján

Hazajáró hétvége a Medvesalján

Medvesalja népe!

Ugye fel vagytok készülve egy olyan nagyszabású eseményre, amihez hasonló még nem sok volt a Medvesalján? A Medvesalja Turizmus elhozza nektek ezt az élményt, amikor is a kistérség és ezen belül Egyházasbást (Újbást) Gömör központjává válik egy hétvégére! Bővebben

Hazajáró tavaszi túra a Zselicben

Regisztráció: 9:30-tól Kaposváron a Kossuth téren
(a regisztráció és a túrán való részvétel ingyenes)

Indulás: 10 órakor a Kossuth térről

Útvonal: Kossuth tér – Jókai Liget – Kálvária – Négy-testvér forrás –
Vackor tanya – Töröcskei tó – Cseri park – Kossuth tér (12 km)