Jól sikerült a szombati gömöri túra. Nagyon jó hangulatban és kiváló időjárási körülmények között zajlott le múlt szombaton a Gömöri Hazajáró Túra.
BővebbenEgyéb
Ahol a Duna a sziklák közé szorul
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, valamint a Bánsági Kárpát Egyesület szervezésében egy különleges hétvégén vehettünk részt az Al-Dunán, amely felejthetetlen élményekkel gazdagított bennünket. A kirándulás fő úti célja a Kazán-szoros, valamint a Cserna völgye volt, amely már önmagában is Európa egyik legszebb természeti csodája.
BővebbenSzázan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján
Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat Emlék- és Teljesítménytúrán. Minden eddiginél többen indultak a hosszabb, 27 kilométeres távon, hogy megszerezzék az idei év újítását, a galvanizált öntvény jelvényt. Eközben a 21 kilométeres vezetett túrának gyerekzsivaj kölcsönzött családi hangulatot.
BővebbenPozsonyi csata túra beszámoló
A pozsonyi diadal legnagyobb győztes csatáink közé tartozik, mégsem őrizte meg méltóképpen, a jelentőségéhez mérten a magyar történelmi emlékezet. Ezért ezen hiányosság tompításra immár 12. éve tartjuk a győztes csata és a csatában elhunyt magyarok emléke előtt tisztelegve a Pozsonyi-csata emléktúrát.
BővebbenKaptárkövek Teljesítménytúra 2025 – beszámoló és eredmények
2025. június 21-én ismét útnak indultak a természet és kihívások szerelmesei: megrendezésre került a 17. Kaptárkövek Teljesítménytúra, ahol a résztvevők három különböző távon – 15, 30 és 50 kilométeren – fedezhették fel a Bükkalja vadregényes, sokak által még ismeretlen tájait.
BővebbenRododendronországban
A Hazajáró Egylet felhívására idén XII. alkalommal gyült össze a túramozgalom lelkes híveinek 77 fős csapata. Nem is a létszám volt meglepő, hanem a települések sokasága, ahonnan érkeztek. 33 településről, Békéscsaba, Beregszász, Budapest, Csap, Csíkcsomortán, Csíkszereda, Debrecen, Érd, Esztergom, Gyergyócsomafalva, Gyula, Kászonújfalu, Kimle, Kismaros, Lupény, Maglód, Makó, Marosvásárhely, Nagybereg, Nagykőrös, Nagytarcs, Portelek, Soroksár, Szászrégen, Szatmárnémeti, Szeged, Székelyudvarhely, Székesfehérvár, Szováta, Tata, Telki, Zetelaka és Zsombó túrázói gyűltek össze a kedvezőtlen időjárási előrejelzés ellenére, hiszen a túranap nagyrészére esős időt jósolt minden meteorológiai platform.
BővebbenVisszatérés a vulkán szívébe
Egyesületünk szervezésében immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Vulkántúra kistestvére, a Kaldera teljesítménytúra, amely ismét közel 150 természetjárót vonzott a Börzsöny legszebb gerinceire.
BővebbenCserháti Hazajáró Túra Buják és környéke
2025. május 31-én első alkalommal került megrendezésre a Hazajáró kupa részeként a Cserháti Hazajáró Túra, amely a Cserhát természeti és kultúrtörténeti értékeinek felfedezésére invitálta a természetjárás szerelmeseit.
BővebbenVulkánok örökségében született összetartozás
2025 tavaszán egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk: Felvidéken megalakult a Barkósági Hazajáró Honismereti Turista Egylet, amit egy ünnepélyes, családias hangulatú túrával köszöntöttünk. Gömörpéterfalán, a Magyar Közösségi Ház udvarán gyülekezett a több mint 160 fős csapat, a Kárpát-medence számos szegletéből, többek között Erdélyből és Kárpátaljáról is érkező természetbarátokkal és helyi lokálpatriótákkal, akik együtt vágtak neki ennek a lélekemelőnek ígérkező kalandnak.
Bővebben







