Amikor Brazillal áttörtünk a hidegpárnán

Felszeg központjában, Kalotaszentkirályon pakolgatunk a hajnali hidegben. Házigazdánk, Feri bácsi ellát még minden földi jóval, mielőtt megindulnánk a Kalota-havas számunkra ismeretlen völgyei, bércei felé. Búcsú gyanánt még elmondja, hogy már a mócoktól sem kell tartani: megszokták az embereket.
Aztán mócokkal nem is nagyon találkozunk, annál több kolozsvári, tordai, bánffyhunyadi magyarral, kik megsejtve a kivételes időjárást, szintén a Vigyázó 1836 méteres csúcsán élvezik a januári napsütést. Kilátásról a szó szoros értelemében nem beszélhetünk, mert körülbelül 1700 méteres magasságban áramlanak a felhők keletnek, néha beborítva az elszórt zászlófenyőkkel megáldott gerincet. A hó fogságában vergődő meteorológiai állomás és tartozékai mellett akár egy síparadicsomot is el tudnánk képzelni, amely minden valószínűség szerint magyar világ esetén nem csak elképzelés lenne. Óh, ha csak egy magashegységünk maradt volna – sopánkodunk gyakran az elszakított területeket járva. Itt van például az Erdélyi-szigethegység, amelyet a román földrajztudomány Nyugati-Kárpátokként aposztrofál. Felmerül bennünk, hogy akkor ebben a kontextusban a Pozsony feletti Kis-Kárpátok melyik része a Kárpátoknak?
Morfondírozásunkból a Fehér-kövek látványa ébreszt fel bennünket, mely a Vigyázó-gerincétől keletre ereszkedik le a Havasrekettyei-völgy felé. Oldalában ott zúg a Rekettyei-vízesés, mely talán a leglátványosabb az egész Kalota-havasban. Itt vesszük fel az utolsó jelenetet a nagyváradi EKE delegáltjával, Brazillal.
Szegény, jó Huszár István, vagy ahogyan mindenki ismerte nagyváradi és EKE berkekben: Brazil. Ő volt kísérőnk a Kalota-havason, vele törtük át a kalotaszegi ködöt, vele fürdőztünk a téli verőfényes napsütésben ott fent a Vigyázón. Nagy kár, hogy e sorokat már nem olvashatja… remek ember és remek társaság volt. És ahogyan a film kedvéért eljátszotta a Vigyázó alatti menedékházban, mintha órák óta ránk várna, és először találkoznánk ebben az életben, azzal színészi kvalitásairól is tanúbizonyságot tett. Pedig már napok óta együtt jártuk Felszeg falvait Szentkirálytól Dámoson át Magyarvalkóig, együtt csodáltuk a kalotaszegi embereket, a ma is élő színpompás népviseletet, a míves varrottas kézimunkákat, a négy fiatornyos református templomokat. Az a fajta ember volt, akivel úgy voltál, mintha ezer éve ismernéd, pedig csak 24 órával előtte vettük fel Nagyváradon. Mikor Bánffyhunyadon búcsút vettünk Braziltól, akkor még nem tudtuk, hogy ez a búcsú végleges. Ő volt a Hazajáró első halottja, róla írtuk első nekrológunkat. Azóta már mennyi nekrológon vagyunk túl, mennyi jó Hazajáró hagyott itt bennünket…

A forgatás időpontja: 2012. január 6-9.
Hazajárók: Kenyeres Oszkár, Pintér János
Szereplők: Hám Péter és barátai, Huszár „Brazil” István, kalotaszentkirályi néptáncosok és szövőnők, Lukács Endre, Pap Ákos, Vincze Kecskés István
Operatőr: Schödl Dávid
Hangmérnök: Tóth József
Szerkesztő: Kenyeres Oszkár
Technikus: Kiss Attila
Vágók: Czakó Adorján, Kiss Gyula
Narrátor: Tokaji Csaba
Főcímzene: Bükki Bence
Köszönet: Kismihály Ibolya, M. Lezsák Gabriella
Írta és rendezte: Moys Zoltán