„Szent István királyt még pogány nevén Vajknak hívták. Szép deli legény volt, és igen szeretett vadászni az Öreg-Duna erdeiben. Egyszer, amikor erre járt, meglátott egy csodaszép szarvast legelni a vízparton. Óvatosan becserkészte és meglőtte a nyilával. A szarvas belehuppant a vízbe. Vajkot két halász csónakkal a szarvas után vitte, és már épp sikerült megragadni az agancsát, amikor belefordultak a vízbe. A két halász kimentette a királyt, aki hálából az egész határt a szigetekkel együtt nekik adta. Ők meg szintén hálából Vajkról nevezték el a kis falut.” (Csiba Viktor: Vajka mondája, 1909)
Így szól az ezeréves legenda Vajkáról. De a 20. század valósága már az, hogy a községet a trianoni határ kettévágta, aztán a bősi víziszörny építésekor elterelték a Dunát és elvágták Csallóköztől… Azért közben is történt egy s más itt a Duna mentén. Vajka volt a pozsonyi vár, majd az esztergomi érsek birtoka, éltek itt egyházi nemesek, majd mezővárosként vásártartási joggal is rendelkezett. A Duna meg időnként kilépett a medréből és elmosta. A Duna felduzzasztása nyomán a falu fölött tengerré szélesedik a folyó. Néhány évitized alatt teljesen megváltozott a táj képe. A vízierőmű építésének idején érvényben lévő családiház építési tilalom miatt az 1980-as években sok fiatal család elvándorolt a községből. A bősi vízierőmű építésekor a Duna és a Duna-csatorna közé került, mely elvágta a szomszédos Keszölcéstől. Ma Pozsony felől a dunacsúni hídon, Dunaszerdahely felől a bősi hídon, illetve a Keszölcés-Vajka között közlekedő komppal lehet megközelíteni. Így lett Vajka elvágva a Csallóköztől. A bősi vízierőmű építése révén mesterséges tavak is keletkeztek Vajka környékén. Igen szép a Vajkai-tó, amely a vízierőmű töltésének megépítéséhez használt sóder kitermelése révén keletkezett.
Vajka középkori temploma is az árba veszett, helyén a mai Szent Mihály templom a 18. században épült. Előtte áll Vajk, vagyis István király emlékműve, amely egyben a jelvényszerző mozgalom igazolópontja.
