"Biharország legközepén, ahol a Bihar hegység utolsó hullámai belesimulnak az Alföld végtelen síkjába: széles, kanyargós folyóvölgy simul bele az Alföld végtelenébe: a Fekete Körös völgye. Afféle se alföld, se hegység, se dombság: átmeneti táj ez a síkság és a Bihar között. A Körös adta meg domborzatának leglényegesebb alapvonásait, s a növényzet, erdő és mocsár volt a honfoglalás óta megszakítatlanul itt élő magyarságnak eltartója, s ez szabta meg életformáikat."
Ahogy a bihari hegyek szorító öleléséből megszabadulva a Fekete-Körös átalakul, úgy változik a kitárulkozó Alföldön az emberi nyelv és kultúra is. „El nem sodort magyar falvak” kísérik a folyó útját, s ellenállva a történelem árjainak, makacsul tartják magukat. Hogyne tartanák, hisz itt őrködik a tájban egy tajtékpipás magyar író szelleme, akinek Toldija erről a kopár szikről indult diadalútjára, és „aki úgy megművelte a nyelvet, mint földművelő a földjét: kiápolva belőle minden kalászt, mely magyar földben sarjadt.”
