Tenke

„Természet és ember együtt rajzolják meg egy-egy táj képét. Amíg kevés a népe, hatalmasabb a természet ereje, a táj még ősi arculatát viseli. Az ember túlsúlyba jutásában maga a természet is részes: azért jön oda a nép, csak azért telepedhet meg, mert a természetnek csalogató előnyei vannak. Az elszaporodott embernek mind többet kell kikényszerítenie az anyaföld áldásából, a szűz természetet kisebb térre szorítja vissza, a táj arculatát eltorzítja, a természeti tájból lakott, emberi tájat csinál, s előjön egy új világ a régi helyén! Szülőföldemen az új világ már beállott. A természetből csak a külső forma, a táj domborzata a régi: a Körös völgy két oldalsó magaslata, rajta a két község szembenéző karcsú tornyával.”
Tenkén született a földrajztudós és történész, Fodor Ferenc, akitől a fenti idézet és az „el nem sodort falvak” jelző is származik. Kiváló ismerője volt a tájnak és a bihari népléleknek. Tizenkét esztendős, amikor Tenkén felavatják Erdély és Partium harmadik Kossuth-szobrát. Ezt a szobrot 1919-ben eldugták a bevonuló románok elől. A mű nem került elő többet, mert időközben sírba vitték titkukat a rejtekhely ismerői. Tenke magyar közössége azonban nem esett kétségbe: 2008 óta új Kossuth-szobor áll a régi talapzaton a református templom mellett.
A Fekete-Körös mente élővilágát és geológiáját kutatta Csák Kálmán, aki az 1950-es években alapított Tenkén Természettudományi múzeumot, amely gazdag tárlattal várja az érdeklődőket.

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja a református parókia kertjében található Kossuth-szobor. A református lelkész Megyasszai-Bíró Attila, telefonszáma: 0040742314032

Bélfenyér

Bélfenyéren a faluszélen, egy elhagyott temetőben kopjafa hirdeti, hogy Bóné András kapitány „szürke por ködéből kelő kuruc serege” 1703-ban legyőzte a rác martalócokat. A „szép magyar leventék, aranyos vitézek” ezzel a dél-bihari diadallal nagy lökést adtak a kibontakozó Rákóczi-szabadságharcnak. Miután Bélfenyér öreg, román kori katolikus temploma „oly kicsi vala, hogy híveinek felét sem fogadhatá magába”, Kollonitz László nagyváradi püspök 1785-ben új Isten házát emelt helyére. „Istenemnek, fajomnak” – ezt hirdeti a templommal szemben az egykori zárdaépület, amit már Bunyitay Vince kanonok építtetett a leánynevelő vincés nővérek számára. 1949-ben elüldözték az apácákat, de a visszaszolgáltatott ház, hála Kiss Márton plébános atyának és a Kolping Családegyesületnek, ma újra a felnövekvő nemzedéket és a szülőföldön maradást szolgálja. Bélfenyér tartja magát!

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja az egykori vincés zárda kertje.

Gyanta

Gyantán ma már új időszámítást mérnek: ami 1944. szeptember 24. előtt, és ami utána történt. 1944. szeptember közepén az elcsatolt falu hazatért. Ám egy hétig sem tartott a szabadság: a magyar utóvédek heves harcok után kénytelenek voltak feladni Gyantát. Bevonult a román hadsereg, s velük az önkéntes zászlóalj emberei, akik leírhatatlan vérengzést rendeztek: a falut kirabolták és felgyújtották, a nőket megerőszakolták, s 41 helybéli magyar mellett egy vegyes házasságban élő románt és két magyar katonát agyonlőttek. Két éves kislány és 71 éves bácsi is volt az áldozatok között. Egyetlen bűnük volt, de az megbocsáthatatlan: magyar embernek születtek. De milyen az élet: amit a nyílt terror nem tudott elérni, azt lassan megoldotta az elmúlt évtizedek kilátástalansága: az elnéptelenedés, a fiatalok elvándorlása már az új világ hozadéka. Így történhetett, hogy az egykor virágzó faluban ma már több a ház, mint a lakó.
Köteles Pál, a falu szülötte Hotel Kárpátia című regényében ad pontos, dokumentum-értékű leírást az eseményekről. A rendszerváltás után 1993-ban elkészülhetett Boros Zoltán Fekete vasárnap című dokumentumfilmje, amelyben szülőfaluja tragédiáját mutatja be szemtanúkon, túlélőkön keresztül.

A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja az 1944-es vérengzés emlékműve az 1865-ben épült református templom mellett.

Erdőgyarak

Erdőgyarakon mai szemmel nézve három fontos dolog is történt a 19. században: 1831-ben megépült a református templom, 1860-ban a településre költözött Lovassy László az országgyűlési ifjúság egyik vezetője, aki az 1830-as években a Habsburgok börtönében sínylődött, illetve megépült a Tisza-kastély eklektikus stílusban. Utóbbi építtetője gróf Tisza Kálmán volt. A birtok az 1900-as évekre a Tisza család központi uradalma lett, fénykorában óriás vadaspark övezte. Az itt létrehozott mintagazdaságot csak az 1945 utáni államosítások számolták fel. A kastélyban a román szocializmus idején sportüdülő és edzőközpont működött, majd fogyatékos gyermekeket gondoztak benne. Mikor a kommunizmus bukása után fény derült az ott uralkodó körülményekre, megsemmisítő táborhoz hasonlították. A falutól délre található kastélyt az örökösök Tisza Kálmán és Tisza György hosszú pereskedés után szerezték vissza, magántulajdonban van, így nem látogatható.
Így nem marad más Erdőgyarakon, mint megnézni a református templomot, amely a falu központjában, egy mellékutcában áll, és amely a jelvényszerző mozgalom igazolópontja.

Árpád

A néphagyomány szerint a bihari Erdőhát egyik dombján temették el Árpád vezért. Ezért is lett a domb melletti falu neve Árpád. Ami tény, Árpád települést az 1390-es évek végén Zsigmond király adományozta a Csáky családnak, akik az 1800-as évek közepéig birtokosok is maradtak itt. Utánuk a falu a Markovits családé lett, akiknek kastélyát a kommunisták államosították. A kastély kívülről megtekinthető. A 18. századi református templom kertjében a magyar összetartozás és a történelmi haza oszthatatlan egységének jelképe, a Magyar Szent Korona emlékhelye dobogtatja meg a magyar szívet.
A faluban nevelkedett az erdélyi népi irodalom egyik ösvényvágója, Erdélyi József, aki Trianon után a csonkahonba menekült, de micsoda sors: az 1945-ös szovjet kommunista megszállás után visszaszökött Erdélybe, s Árpádon bujkált. 1947-ben aztán csak visszatért családjához Budapestre, ahol végül három évre ítélték. Emléktábláját a templom falán találjuk, míg a jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom található Szent Korona emlékhely.

Erdélyi József: A magyarokhoz

Kinek hazád hét szakadék ország
s börtönöd saját maradék országod,
hol nyomorít tenger adósságod!
A villámló-dörgő fellegekre
tekints fel és örök Istenedre
bízd a jövőt, magad élj a mával,
véred-jogod csepp maradékával.
Tekints körül a vak villámfényben,
lásd magadat szomszédod szemében,
nyújtsd kezed a kezét nyújtónak
s vigasztald, hogy minden jól lesz holnap.

Mezőbaj

Egy legenda szerint amikor a tatárok dúlták a Zarándi-síkot, egy szomszédos faluban élő asszonyt addig zsaroltak, míg el nem árulta, hogy lehet megközelíteni a kulcsfontosságú Tamáshidát. Akkor terjedt el a mondás, hogy “ránk hozták a bajt”, s lett a falu neve Mezőbaj. Szerencsére – Trianont leszámítva – nincs olyan nagy baj Mezőbajon, az 1826-ban épült református templom is szépen megújult, ez is jelzi a közösség életerejét. A templommal szemközti házban lakó lelkész házaspár, Demeter Szilárd és Demeter Márta a zenén keresztül is közelebb hozzák a gyermekekhez az anyanyelvet. Egyházközségileg Mezőbajhoz tartozik Ant cseppnyi magyar közössége is.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a mezőbaji református templom.

Feketegyarmat

Nagyzerind után alig tesz meg pár kilométert a Fekete-Körös a trianoni határ felé, máris Feketegyarmatra ér. A környék az ősi magyar hitvilág egyik fontos központja lehetett, mivel a közelben volt Vata és Ajtony nemzetségi szállásközpontja is. Ahogy Arad vármegye monográfusa, Márki Sándor leírta: „Igricek, hegedősök laktak a Fekete-Körösbe ömlő Tőz vidékén is.” A falu neve a Gyarmat törzsnévből származik, amelyet már Rogerius mester is megemlített a tatárok pusztításáról szóló Siralmas énekében. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala. A 13. századi román stílusú templom ma már a református közösséget szolgálja. Belsejében középkori freskók kerültek napvilágra, amelyek a Szent György-legenda mellett megörökítették Szent Annát, ölében Máriával és Jézussal.

Természetesen a jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom. A freskók megtekintése ügyében bátran keressük a falu agilis lelkipásztorát, Nemes Emilt (telefonszám: 0040257355633).

Nagyzerind

„A vidék ura egy vadászaton megsebzett egy szarvast. Az uraság nagy szelindek kutyája üldözőbe vette, de nem bírta utolérni. A kimerült kutya a Körös vizét átúszva leheveredett a folyóparton és elpusztult. Halálának helyét az emberek Nagy Szelindnek, azaz Nagyzerindnek nevezték el.”
Így szól a Fekete-Körös menti község eredetmondája. A tudósok már azt mondják, Koppány apja, Tar Zerind után kapta a nevét. 1241-ben a Váradot megtámadó Kádán tatár kán serege az Arad felé menekülő lakosság nyomába eredt, útközben kifosztva az útbaeső falvakat is. Feketegyarmat és Nagyzerind népe is részt vett ekkor a „nadabi sziget” tatár elleni védelmében. A Rákóczi szabadságharc is feldúlta, majd 1735-ben a zerindiek a békésiekkel szövetkezve, II. Rákóczi Ferenc Rodostóról való hazahívására készültek. Az Erdőhegy mellett gyülekező sereg, tábori papja Szilay János zerindi lelkész volt, akit elfogtak ugyan, de 1736. április 28-án büntetés nélkül elbocsátották. 1818 után, amikor József főhercegé lett a térség ura, sor került a határrendezésre is, amelynek során sok jó minőségű szántóföld helyett rosszabbakat mértek ki a jobbágyoknak. Az 1848-as jobbágy-felszabadító törvények a telkes jobbágyokat szabaddá tették, de a zsellérek ugyanúgy föld nélkül maradtak.
1849-ben a közeli Világoson tette le a fegyvert a magyar sereg az oroszok előtt, akik Nagyváradra, az orosz főhadiszállásra szállíttatták a foglyokat. Ide azonban csak Görgei és környezete jutott el, mert Paszkevics a honvédek letartóztatásának helyéül Sarkadot jelölte meg, amikor már a foglyok Szalontánál jártak. Közben azok egyharmada elszökött, a tiszteket pedig Zerinden szállásolták el. Augusztus 16-án délután 2 órakor a honvédtiszteknek és honvédeknek kihirdették Zerinden a Sarkadra történő indulás időpontját, a közlegények és altisztek szabaddá váltak. Ennek emlékére 2002. október 6-án Zerindi Amnesztia felirattal márványtáblát avattak a főtéren. Szájhagyomány szerint a szabadságharc idején egy éjszakát, egy templom körüli ház padlásán bujkált Jókai Mór, és elfogása előtt Kiss Ernő tábornok. Az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére az 1930-as években Samu Gál Lajos, akkori kisbíró, a piactér mögé tizenhárom diófát ültetett, amelyekből néhány még napjainkban is él a Piactéren.
Földosztásra ismét, csak a rendszerváltás után, 1991-től került csak sor földosztásra, addig számos puszta, falu pusztult el Zerind határában, például Békás-Ősi-puszta, amelynek földjét a környező falvak felosztották egymás között. Minden határrésznek megvolt a maga funkciója, a sóskúti legelőn és a Sziki-kútnál legelt a falu csordája, Nagyhányóson a ménes és a gulya, Kétlaposnál az ökörcsorda, Disznókútnál a csürhe, míg a Kaszálón és a Hosszúréten a birka. A Cserépszínnél és a Libalegelőn a libák legeltek, ezek a zerindi kövér libák számos város piacain keresettek voltak.
Zerind egyik jellegzetes építménye a malom, amely még ma is működik, 2005-től van ismét magántulajdonban. A mai református templom az egykori Árpád-ház korabeli kápolna romjain épült. 1994-ben állították fel a református templom előtt a világháborús áldozatokat és a mindenkori hősöket megörökítő emlékoszlopot, de kopjafa emlékezik az 1956-os forradalom áldozataira is. A művészek által felajánlott és alkotótáborokban készült képekből álló zerindi galéria 1974-ben jött létre adományokból, az ország első falusi képtáraként… mert azokban a varázstalanító, lélekgyilkos 70-es években is hittek még a művészet csodájában. A galéria a Piactéren található.
Az 1989-es rendszerváltás után a népességapadás Zerinden is egyre nagyobb méreteket öltött, ennek oka az alacsony születésszám és a közeli városokba való költözés volt. A fokozatos lakosságcsökkenés azonban kezd megállni, és a rohamos Magyarországra vándorlás is csökkent. Egyre kevesebben költöznek be faluról városra, sőt inkább városról költöznek ki Zerindre. A sok vész ellenére megmaradt Nagyzerind erős magyar közössége, amelyet a helyi Ibolya néptánccsoport is kiválóan reprezentál.
Aki megéhezik, az a magyar kézben lévő Zerind Panzióban tud jó magyar ételeket enni.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Fekete-Körös partján álló református templom kertje.

Bélzerénd

A Fekete-Körös bal partján bújik meg Bélzerénd, a Simonyiak egykori birtoka, egy igen életrevaló magyar falu. Ennek az életrevalóságnak ékes bizonyítéka a református gyülekezet és a közösség templomának több évszázados története. A református gyülekezet a reformáció után 1540 táján alakult a Fekete-Körös, a Tőz és a Leveles folyók torkolatánál. A borosjenői várkerülethez tartozott, első temploma egy kicsi, fatornyos épület volt, mely a faluval együtt 1575-ben egy forró nyári napon lekvárfőzés közben leégett. Az újabb református templomot az 1775-ös tűzvész tette tönkre. 1835-ben épült újra templom, amit az 1879-es árvíz után új helyre kellet költöztetni: a nyakas kálvinisták ökrös szekérrel hordták a régi templom tégláit az új helyre, hogy 1892. május 25-én sor kerüljön az ünnepélyes alapkő letételére. Ez az új templom 1909-re lett kész, ma is a falu büszkesége, legutóbb 2014-15-ben újították fel. Már csak ezért is megérni betérni a színmagyar Bélzeréndre.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom előtti tér.