A csernátoni falumúzeumot alapítójáról, Haszmann Pálról nevezték el. A múzeum a község felszegi falurészében, a Damokos Gyula-féle kúriában és annak parkjában, illetve kertjében kapott helyet. A kúria az 1950–1970-es években teljesen elhanyagolva, állagában leromolva, „gazdátlanul” végnapjait élte, amikor művelődési intézmény, múzeumlétesítés céljára az akkori állami és helyi vezetők kijelölték és átadták. A kúria a XVII–XIX. században épült, neoklasszicista külsejét 1831-ben nyerte el. A több mint két hektáros terület és a többszobás kúria lehetőséget teremtett skanzen és múzeum létrehozására. Az intézmény 1973. február 25-én nyitotta meg kapuját.
A fenti dátumhoz kötődik a Csernátoni Népfőiskola és a Csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület „születésének” az ideje is. Az eltelt több mint harminc év alatt ezrek látogatták és látogatják nagy érdeklődéssel, elismeréssel az azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartott intézményt. Haszmann Pál (1902–1977) pedagógus és Haszmann Pálné Cseh Ida (1909–2003) magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából székely-magyar közösségüknek. Sok lelkes ember és támogató segítségével válhatott valóra több évtizedes múzeumteremtő álmuk. Munkájukat fiaik és családjuk tagjai viszik tovább. Az egyre gyarapodó múzeumi gyűjtemény és tevékenység jelenlegi vezetője Haszmann Pál-Péter, testvére, Haszmann József-István a Népfőiskolát vezeti, Haszmann Lajos testvérük meg a gazdasági „háttér” biztosítója a kiterjedt család tagjaival együtt.
A Haszmann Pál Múzeum kertjébe áttelepített székely házak, székely kapuk, vízimalom, a székely népi építészeti örökség egy-egy jellegzetes típusa adja a skanzen jelleget. A székely házakat fából, sátortetővel építették, zsindellyel födték. Ezek többosztatú, ereszes és tornácos székely háztípusok. A házak korabeli bútorzattal, berendezéssel, tárgyi emlékanyaggal, eszközökkel a régi falusi élet hangulatát idézik, akárcsak az eredeti formájukban felállított, restaurált régi háromszéki székely kapuk.
A vidék méhészkedési múltjának bemutatása külön is érdekes és gazdag gyűjteménye és látnivalója a szabadtéri múzeumnak. Épített örökségünk emlékei, kopjafákkal, keresztekkel, sírkövekkel vidékünk székely temetőképének eredeti arculatát tükrözik. A faragott és feliratos mennyezettartó gerendák, kőemlékek, középkori ablak- és ajtóbélletek és annyi-annyi kincs, amelyet látni kell és szóra bírni, hogy meséljenek a régmúlt időkről, az alkotó emberről.
A gyűjtemény nagyon fontos és tanulságos részét képezi a község és vidék művelődéstörténeti, illetve nevezetes személyeinek életét, munkásságát bemutató alapkiállítás. A múzeum udvarán Csernáton nagy szülöttjeinek, Bod Péternek és Végh Antalnak a mellszobrai állnak.
A skanzen egyik legértékesebb gyűjteménye a régi mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás, amely Háromszék gazdálkodásának múltját, tárgyi és szellemi anyagát hivatott bemutatni, mint a korabeli gőzgépeket, cséplőgarnitúrákat, traktorokat, motorikus erőgépeket, talajművelő gépeket, valamint jó néhány egyedi mezőgazdasági szerszámot.
A Damokos-kúria későközépkori boltíves pincéjében kapott helyet a magyar öntöttvasművességet bemutató kiállítás, a „kályhamúzeum”. Ez nemcsak kályhákat, de dísztárgyakat, a hitélettel, temetőkultúrával kapcsolatos művészi „öntvénycsodákat” és használati tárgyakat is magába foglal. A gyűjtemény legrégebbi darabjai a 17–18. századból valók, többségük a 19. századból, a magyar öntöttvasművesség fénykorából, Erdély hírneves öntőgyáraiból kerültek ki.
A múzeum értékes gyűjteménye a technikatörténeti tárgyakat felvonultató „rádiós” kiállítás is. Legkorábbi készülékek közé tartoznak a kristálydetektoros fülhallgatós rádiók. A vevőkészülékek sokasága mellett a hangrögzítő, hangvisszaadó készülékek, korabeli telefonok, gramofonok, patefonok is helyet kaptak az 1920-as, 1930-as évektől kezdődően egészen napjainkig. A gyűjteménynek több mint nyolcvan százalékát sikerült ismét működőképessé tenni, azokat meg is szólaltatják a látogatók gyönyörűségére.
A múzeummal párhuzamosan és „egy fedél alatt” működik a Csernátoni Népfőiskola, amely szintén több mint harminckét éve, áprilistól októberig fogadja és várja a szépteremtés, a hagyományos mesterségek – fafaragás, bútorfestés, nemezelés, fonás-szövés, ács, asztalos, kerekes mesterségek, művészi kovácsolás, székelykapu-építés és faragás stb. – megismerése igényével és e lehetőséggel élni kívánó fiatal alkotók százait.
