A Székás­men­ti-domb­ság nyu­ga­ti szé­lén tátong a Vörös-sza­ka­dék. A jó 800 méter szé­les és 100 méter magas ter­mé­sze­ti rit­ka­ság egy tör­me­lé­kes-üle­dé­kes kőzet­ré­teg­ben ala­kult ki, való­szí­nű­leg egy hatal­mas föld­csu­szam­lás követ­kez­té­ben. Ero­dált fel­szí­ne már messzi­ről ragyog­tat­ja vörös­agyag, homok­kő, már­ga és mész­kő öltö­ze­tét.

Bővebben...

Egy­kor Erdély köz­pont­ja volt Alvinc. A vala­mi­ko­ri Mar­ti­nuz­zi-Beth­len kas­tély rom­jai hama­ro­san csak sír­kö­vei lesz­nek a magyar idők­nek, amik arról mesél­nek, hogy a gró­fi kas­tély fényes és véres ese­mé­nyek szín­he­lye volt. A három rész­re sza­kadt ország erdé­lyi részé­nek kor­mány­zó­ja, Frá­ter Mar­ti­nuz­zi György püs­pök kezd­te el egy régi domon­kos kolos­tor helyén a vár­kas­télyt kiala­kí­ta­ni, az 1540-es évek­ben. Ám befe­jez­nie már nem sike­rült, mert 1551-ben meg­gyil­kol­ták. Het­ven­öt kés­szú­rás­sal. Meg­cson­kí­tott holt­tes­te több mint het­ven napig hevert a por­ban. A merény­le­tet a Habs­bur­gok tábor­no­ka, Cas­tal­do ren­del­te el, mert Bécs­ben nem bíz­tak az ország­egye­sí­té­sért tak­ti­ká­zó poli­ti­kus­ban. De az élet­nek men­nie kel­lett tovább, jöt­tek a Bátho­ryak, a Beth­le­nek, majd a török dúlás után az erdé­lyi püs­pö­kök, míg a 19. szá­zad­ban már a Kemény csa­lád bir­to­kol­ta. Itt szü­le­tett a jeles író Kemény Zsig­mond is. És amit a török és az oszt­rák sem tudott elpusz­tí­ta­ni, azt meg­tet­te végül a bol­se­viz­mus.

A 18. szá­zad­ban épült feren­ces temp­lom és rend­ház folyo­só­in sem cso­szog­nak már nagy­sza­kál­lú, csu­hás szer­ze­te­sek. Még­is, van remény, mert ma már az itt szü­le­tett kas­sai vér­ta­nú­ról elne­ve­zett Pong­rácz Szent Ist­ván tanul­má­nyi ház műkö­dik ben­ne.

A közép­ko­ri góti­kus temp­lom­ban már csak pár magyar lélek­nek szól a magyar nyel­vű isten­tisz­te­let. A kom­mu­niz­mus­ban rak­tár­nak hasz­nált temp­lom bel­ső­je szé­pen meg­újult.

Bővebben...

Erdély tör­té­nel­mi váro­sa Gyu­la­fe­hér­vár. Már az állam­ala­pí­tás­tól kezd­ve innen, az erdé­lyi gyu­la egy­ko­ri szék­vá­ro­sá­ból kor­má­nyoz­ták Erdélyt. Püs­pök­sé­gét Szent Ist­ván ala­pí­tot­ta, volt az Erdé­lyi Feje­de­lem­ség fővá­ro­sa, ott­hont adott ország­gyű­lés­nek és feje­de­lem­vá­lasz­tá­sok­nak is, és szá­za­do­kon át itt szé­kelt Fehér vár­me­gye. Már a vár­ka­pun belép­ve meg­bor­zong az ember egy pil­la­nat­ra, hisz talán éppen itt állt az a kapu is, mely­re Kop­pány fel­né­gyelt tes­té­nek egyik darab­ját fel­sze­gez­ték.

Gyu­la­fe­hér­vár ren­ge­teg műem­lék­kel büsz­kél­ked­het, ám funk­ci­ó­juk tel­je­sen meg­vál­to­zott. Az Apor-palo­ta, amit a 17. szá­zad­ban épí­tett Apor Ist­ván, Erdély kincs­tar­tó­ja, s ma már a Decem­ber 1. egye­tem rek­to­ri hiva­ta­lá­nak ad helyet.

Köze­lé­ben meg a híres Bat­thyán­eum, amit Bat­thyá­ny Ignác erdé­lyi püs­pök ala­pí­tott, 1794-ben. Az 55.000 köte­tes püs­pö­ki könyv­tár kóde­xei világ­hí­rű­ek. Közöt­tük van a har­ma­dik leg­ré­gibb össze­füg­gő magyar nyelv­em­lé­kün­ket, a gyu­la­fe­hér­vá­ri soro­kat őrző kötet is, 1310-ből.

A tisz­ti kaszi­nó szá­munk­ra olyan, mint a versailles‑i Tri­a­non palo­ta. 1918. decem­ber 1‑én a romá­nok nagy­gyű­lé­se itt hatá­roz­ta el Erdély elcsa­to­lá­sát a Román Király­ság­hoz. Decem­ber else­je azóta is a leg­na­gyobb román álla­mi ünnep, a magya­rok­nak pedig gyász­nap.

A város góti­kus szé­kes­egy­há­zát 1010 után kezd­ték épí­te­ni, amit a 16. szá­za­dig folya­ma­to­san bőví­tet­ték. A török-tatár betö­ré­sek, és az 1848 utá­ni ese­mé­nyek nem kímél­ték a temp­lo­mot, ekkor magát a tor­nyot érte talá­lat.

A szé­kes­egy­ház egy iga­zi magyat pant­he­on. Itt nyug­szik töb­bek között a török­ve­rő Hunya­di János, és fia Lász­ló. Egy másik mel­lék­ol­tár­nál Iza­bel­la király­né és János Zsig­mond feje­de­lem sír­já­nál hajt­sunk fejet.

És gon­dol­junk az altemp­lo­má­ban nyug­vó erdé­lyi feje­del­mek­re és püs­pö­kök­re. Cor­vin János­ra, Beth­len Gábor­ra, Bát­ho­ri And­rás­ra, Bocs­kai Ist­ván­ra, Apa­fi Mihály­ra, I. Rákó­czi György­re, Frá­ter György­re és Már­ton Áron­ra is. Több­jük sír­ját is kira­bol­ták, csont­ja­i­kat szét­szór­ták.

Bővebben...

Az Ompoly és az Igen pata­ka tájé­ka sötét múlt­be­li ese­mé­nyek szem­ta­nú­ja volt. 1848-ban ren­ge­teg magyart gyil­kol­tak le itt a romá­nok pusz­tán szár­ma­zá­suk miatt. Így volt ez Magya­ri­ge­nen is, ahol 1848. októ­ber 27-én a csá­szá­ri­ak asszisz­tá­lá­sa mel­lett a román fel­ke­lők 187 magyar fér­fit végez­tek ki. Egy obe­liszk a tömeg­sír felett, ennyi az emlé­kük a római kato­li­kus temp­lom mögöt­ti tel­ken.

Magya­ri­gent egy­kor a feje­del­mi Erdély ver­sailles-nak nevez­ték. Pom­pás barokk refor­má­tus temp­lo­ma egé­szen külön­le­ges­nek szá­mít Erdély­ben.

Boroskrak­kó tör­té­ne­te össze­fo­nó­dott Magya­ri­ge­né­vel. Itt is volt vész bőven, és Krak­kó annyi­ra sem tudott talp­ra áll­ni, mint Magya­ri­gen. Az elnép­te­le­ne­dő falu, a pusz­tu­ló közös­ség jel­ké­pe a magá­ra hagy­va őrlő­dő 12. szá­za­di temp­lo­ma, és mel­let­te a ket­té­ha­sadt régi kúria. 2011-ben nem több, mint 2 magyar lel­ket szám­lál­tak meg itt. Per­sze a mai álla­pot­hoz az is kel­lett, hogy 1848 októ­be­ré­ben a magyar lakos­ság közel felét, 125 magyart végez­ze­nek ki a román parasz­tok. És az is, hogy a meg­szál­lás ide­jén, 1918-ban elko­boz­zák a magyar isko­lát.

Bővebben...

A Pogo­ru­lui-csúcs­ra igye­kez­vén klasszi­kus érc­hegy­sé­gi lát­kép sze­gé­lye­zi az utat. Jel­leg­ze­tes erdők, lege­lők és kúpok szab­dal­ta tájak húzód­nak min­den­fe­lé. Elszór­tan itt-ott elha­gya­tott bányák ékte­len­ked­nek. A Nagy­al­más felett érjük el a csú­csot, ahon­nan cso­dás pano­rá­ma nyí­lik. A Zalat­nai-hegy­ség kiter­jedt, fenn­sík-sze­rű domb­vi­dé­kes tájá­ból jel­leg­ze­tes kúpok emel­ked­nek, ezek teszik mar­káns­sá a vonu­la­tát. Közü­lük is kiemel­ke­dik a Neag­ra hegyes csú­csa, ami mel­lett már a leg­ma­ga­sabb pont, az 1170 méter magas Feri­csel eme­li fel a fejét.

És ami­től még külön­le­ge­sek ezek a hegyek, azok a mély­sé­ge­ik­ben meg­ha­sa­dó mére­tes szik­la­szo­ro­sok. Ilyen a Gló­di-szo­ros is, hatal­mas csil­lo­gó mész­kő­szik­lá­i­val.

Bővebben...

A Hunyad megyei Algyógy szí­vé­ben egy tel­ken két külön­le­ges temp­lom áll őrsé­get az elmú­lás felett.

Az Árpád-kori kör­temp­lom Erdély egyik leg­ősibb kerek­temp­lo­ma.

A másik, refor­má­tus temp­lom egy koráb­bi helyén épült, s az 1930-as évek­ben nyer­te el mai for­má­ját. Sajá­tos­sá­ga, hogy a haj­da­ni római für­dő sír­kö­vei, szob­rai és az elpusz­tult refor­má­tus temp­lom góti­kus ele­mei épül­tek be fala­i­ba.

Bővebben...